Varga Balázs újra jégre lépett a JYP-ben

 

A fiatal magyar csatár lejátszotta második Liiga-mérkőzését. Bálizs Bencéék négygólos hátrányból győztek, Kevin Wehrs gólpasszt adott.

A JYP szombaton jégre küldte Varga Balázst a Pelicans ellen. A jyväskyläiek majdnem feleannyit lőttek kapura, mint a vendégek, ám így is nyertek 2-1-re, amivel fontos pontokat szereztek a playoff-kvalifikációért való küzdelemben, a csapat hátránya jelenleg három pont a tizedik KalPa mögött. Fiatal légiósunk közel 11 percnyi jégidőt kapott, egyszer lőtt kapura.

Kevin Wehrsék a Dundee vendégei voltak. A Fife hosszabbításban 3-2-re kikapott, Wehrs az első Flyers-gólnál asszisztot jegyzett.

A Sparta Bálizs Bencével a vasak között szerepelt a Stavanger Oilers otthonában. A második harmad után négygólos hátrányban voltak a sarpsborgiak, ám a harmadik felvonásban egyenlítettek, a hosszabbítást pedig behúzták, így 5-4-re győztek. Bálizs 34/38-as védési mutatót hozott.

Ortenszky Tamásék az Oltent fogadták. A HCV Martigny 5-3-ra alulmaradt, hátvédünk öt perc alatt két lövést blokkolt.

Galló Vilmos és a Linköping Luleában lépett jégre. A vendégek 4-2-es sikernek örülhettek.

Garát Zsomborék a pénteki sikerük másnapján alulmaradtak a Norfolkkal szemben, így lecsúsztak a rájátszást már nem érő kilencedik pozícióba. A Worcester 6-2-es veresége során hátvédünk egyszer lőtt kapura.

A Northern Michigan University 4-0-ra kikapott a Minnesota State-től. Papp Kristóf kétszer lőtt kapura, Halász Béni 26-ból 22 lövést védett.

Magyar légiósok a magasabban jegyzett ligákban, 2023/24:

Név Csapat Liga H M G A P
Bálizs Bence Sparta Sarpsborg EHL (NOR-1.) 4. (10) 34 71 811 92,0
Karol Csányi HKM Zvolen Extraliga (SVK-1.) 7. (12) 38 4 5 9
Erdély Csanád Esbjerg Energy Metal Ligaen (DEN-1.) 4. (9) 39 15 18 33
Galló Vilmos  Linköping HC SHL (SWE-1.) 5. (14) 36 4 2 6
Garát Zsombor Worcester Railers ECHL 9. (14) 37 0 6 6
Hadobás Zétény Västeras Allsvenskan (SWE-2.) 5. (14) 7 0 0 0
Halász Béni Northern Michigan U. NCAA 18 56 468 89,3
Horváth Bálint Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. (12) 31 7 14 21
Horváth Milán Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 12. (12) 31 4 8 12
Kánya Tamás Eispiraten Crimmitschau DEL2 (GER-2.) 3. (14) 38 0 1 1
Orosz Gergely Univ. of Alaska-Anchorage NCAA 4 17 127 88,2
Ortenszky Tamás HCV Martigny Swiss League (SUI-2.) 7. (10) 39 2 3 5
Papp Kristóf Northern Michigan U. NCAA 23 4 10 14
Péter Donát Selber Wölfe DEL2 (GER-2.) 11. (14) 41 6 7 13
Sebők Balázs Iserlohn Roosters DEL (GER-1.) 14. (14) 38 8 7 15
Szabad Kevin Kitzbühel Alpesi Liga (AUT-2.) 8. (16) 15 3 3 6
Varga Balázs JYP Liiga (FIN-1.) 13. (15) 2 0 0 0
KeuPa Mestis (FIN-2.) 8. (13) 1 0 1 1
Vay Ádám HK Poprad Extraliga (SVK-1.) 2. (12) 33 66 835 92,7
Kevin Wehrs Fife Flyers EIHL (GBR-1.) 9. (10) 7 0 2 2

 

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum