Érzek még magamban annyit, hogy visszatérjek

Egy finn kisgyermek futballról jégkorongra való átpártolásáról, a Liiga és a KHL közötti különbségről, a GYHK történelmi aranyáról és egy esetleges Erste ligás visszatérésről is szót ejtettünk a Gyergyószentmiklós elmúlt két idénybeli alapemberével, aki ideiglenesen felhagyott a profiskodással, s napjainkban a civil szférában tevékenykedik. A magyarul tanuló, roppant jó kedélyű egykori NHL-draftolt védővel, Santeri Saarival beszélgettünk.

Helsinkiben születtél, már a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a jégkorong lesz a te utad?

Egyáltalán nem! (nevet). Eleinte a futballban próbáltam szerencsét, a focistársaim közül viszont néhányan lejártak jégkorongedzésekre is. Vicces, először nem teljesen önszántamból kerültem jégre, az edzőpajtásaim szülei egyszer rávettek, hogy húzzak korit én is, és nézzek le egyet ütögetni a srácokkal, és végül a jégpályák környékén ragadtam. Első ízben két évet húztam le különböző utánpótláscsapatokban, ezt követően próbajátékra hívott a Jokerit, ott pedig szerencsére megfeleltem, és lényegében ennél a nagy múltú fővárosi együttesnél töltöttem a junioréveimet. Nyolctól tíz éves koromig egyszerre fociztam és jégkorongoztam, aztán választanom kellett, melyik sportág mellett teszem le a végleges voksomat – végső soron a hokira szavaztam, őszintén szólva, már gyerek fejjel sokkal érdekesebb, gyorsabb és fizikálisabb játéknak találtam, mint a futballt, ezért nem volt nehéz döntés.

A finn utánpótlásrendszerben pallérozódtál, a Jokeritnél, mik voltak a legfontosabb dolgok, amiket az akkori edzőidtől elsajátítottál, illetve a játék mely elemeire fektették a legnagyobb hangsúlyt kezdetekben?

A legfontosabb dolgokat így hirtelen nem tudnám megnevezni, viszont emlékszem, mindig szenvedéllyel jártam le edzésekre. Ahogyan idősödtünk, a tréningek gyakorisága egyre csak nőtt, ezzel párhuzamosan természetesen egyre több képességet sajátíthattunk el. Kicsiként az összes foglalkozásunkat korizással indítottuk, a finn utánpótlásrendszer a kezdeti fázisban erre a skillre fókuszál, miként használjuk hatékonyan a korcsolyáink éleit – ez nagyon fontos az elején, a jégen történő közlekedés mindennek az alapja. Amikor pedig már álmunkból felkeltve is magabiztosan koriztunk, utána fokozatosan elkezdtünk nagyobb hangsúlyt fektetni más technikai elemekre – ilyen például a passzolás vagy az ütőkezelés. Aztán amikor már idősebbek lettünk, a csapatgyakorlatoké lett a főszerep. Úgy tudnám talán a legegyszerűbben összefoglalni, hogy amíg kicsik voltunk, addig az egyéni képességekre helyeződött a fókusz, majd amikor ezek az elemek beidegződtek, többnyire utána mozgatták együtt a csapatot az edzőink, s tértünk rá a taktikai részre.

forrás: hockeysverige.se

Megadatott, hogy játszhattál két európai topligában, a finn élvonalban és a KHL-ben is. Hogyan jellemeznéd ezt a két bivalyerős bajnokságot, a te szemszögedből mik voltak a legfontosabb sajátosságok és különbségek a két nagyhatalom hokija között?

Rengeteget jelentett számomra a KHL-es tapasztalat, eszméletlenül erős csapatok játszanak ebben a ligában, csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb, nemzetközileg is elismert hokisok. Nem árulok el egetrengető titkot azzal, hogy az orosz elitligás időszakom alatt fejlődtem a legtöbbet jégkorongozóként. Minden edzésen a legjobbadat kellett nyújtanod, élet-halál harc folyik a csapatba kerülését, egy pillanatra sem vehetted le lábadat a gázpedálról. A színvonal is káprázatos, nyugodt szívvel kijelenthetem, a KHL a világ második legerősebb bajnoksága. Még a finn hokikultúrából érkezve is lenyűgözött a felszerelések minősége, az infrastruktúra fejlettsége, ráadásul még az utazások szervezése is világklasszis színvonalon történt. Pofonegyszerű ott a dolgod játékosként: a klubok minden egyes feladatkörre különböző stábtagokat alkalmaznak, neked tényleg csak az edzésekre és a mérkőzésekre kell összpontosítanod, az élet minden más területén leveszi a terhet a vállaidról a klubvezetőség. Oroszországban a jégkorongcsapatok kiváltságos helyzetben vannak, gyerekjáték eljutni a repterekről a hotelekbe, sőt, az ottani szállások luxusnívót képviselnek. Rátérve a finn ligára: nem ugyanaz a kávéház, mint az orosz pontvadászat, viszont európai szinten még így is rettentően magas polcon található – gondolok itt a minőségi importjátékosokra; a nemzeti csapat erősségére, szinte minden világbajnokságon végső esélyesként lép jégre a finn válogatott. Az orosz viszonyokhoz képest a körülmények és a játék minősége némileg alacsonyabb kvalitású, de még ez is kimondottan magas szint.

fotó: Tomi Hänninen/Yle

2021-ben Gyergyószentmiklósra igazoltál, ahol a bemutatkozó idényedben védőként 18 pontot tettél be a közösbe. Miként értékeled az első erdélyi szezonodat?

Kifejezetten jól sikerült az első évem, ekkor a szakvezetés több támadó feladatot bízott rám, mint a későbbiekben. Abban az esztendőben Szilassy Zoltánék számítottak rám emberelőnyökben is, a speciális játékhelyzet természetesen nagyban befolyásolta a pontjaim számát. Beárnyékolta a szezonunkat az az ominózus betegséghullám, ami miatt végül nem tudtunk kiállni az elődöntős megmérettetésre, hiszen a csapat fele lebetegedett – köztük én is. Már akkor minden esélyünk megvolt arra, hogy nyerjünk valamit, viszont az élet akkor még közbeszólt, így rossz szájízzel vonulhattunk pihenőre.

Az előző évben már összejött, ami azelőtt nem, a szezon végén ti emelhettétek magasba az Erste Liga-trófeát. Hogyan emlékszel vissza arra a szezonra?

Rettentő jó érzés volt elhódítani a bajnoki címet, azelőtt elég hosszú ideig nem nyertem semmit egyik csapatommal sem. Nagyon boldog voltam, főleg azért, mert az előbb említett peches szezon után egyből a csúcsra jutottunk, az élet visszaadott valamit abból, amit korábban elvett, s múlt áprilisban már a jégen mérhettük össze erőinket ellenfelünkkel. Személy szerint úgy érzem, a sikerekből én is kivettem a részemet, a legjobb tudásom szerint igyekeztem elvégezni azt, amit Góga Attiláék rám szabtak. Az első szezonhoz képest ekkor már defenzívebb szerepkörben számított rám a szakvezetés, viszont úgy gondolom, ezt a feladatot is jól megoldottam, a védőmunkámmal a csapat segítségére lehettem, s volt némi ráhatásom a történelmi sikerre.

fotó: Szász Adorján/GYHK

Mit gondolsz, mik az Erste Liga erősségei és gyengeségei?

Az itt töltött időszakom alatt úgy érzékeltem, a magyar hoki folyamatosan, évről évre fejlődik – jól mutatja mindezt, hogy Magyarország részt vett a legutóbbi elitvébén, ez biztosan nem a véletlen műve. Emellett az Erste Liga színvonala is lineárisan emelkedik, továbbá megfigyeltem, hogy a magyar játékosok egyre képzettebbek – nem tudom, mi okozhatja pontosan az előrelépést, lehet szintet lépett az utánpótlásképzés, vagy felkészültebbek lettek az edzők, viszont egy biztos: amikor 2018/19-ben még a Vienna Capitals fiókcsapatában kergettem a korongot, ahhoz az időszakhoz képest szemmel láthatóan magasabb polcra került az Erste Liga.

Tavaly nyár legelején érkezett a hír, hogy elválnak útjaitok a GYHK-val. Mi volt az igazi oka annak, hogy a bajnokcsapat egyik kulcsjátékosaként nem újítottátok meg a szerződésedet?

Mindössze annyi történt, hogy a menyasszonyom állást kapott Finnországban, ezért úgy döntöttünk, ideiglenesen hazaköltözünk. Jelenleg én is a civil szférában dolgozom, de természetesen nem szakadtam el teljesen a sporttól, egy olyan cégnél helyezkedtem el, amely regenerációs termékeket gyárt sportolók és átlagemberek számára.

Tehát igazak a hírek, miszerint felhagytál a profiskodással. Látsz esélyt arra, hogy a jövőben folytasd jégkorongkarrieredet?

Hivatalosan nem vonultam vissza, érzek még annyit magamban, hogy idővel visszatérjek, úgyhogy ha a magyar csapatok képviselői olvassák ezt az anyagot, nyugodtan lépjenek velem kapcsolatba! (nevet) Ezt a szezont már biztosan átlagemberkét fogom végigrobotolni, viszont nem zárok ki semmit a jövőben, az élet a legnagyobb forgatókönyvíró. Nem hagytam el magam, ugyan nem készülök profi csapattal jelenleg, viszont aktívan kondizom, fontos az erőnlétem szinten tartása. Emellett a barátokkal is fel szoktunk menni munka után a jégre, de ezt ne úgy képzeljétek el, mintha profi csapattal tréningeznék nap mint nap – viszont ez is tökéletes ahhoz, hogy valamelyest formában maradjak.

Ha jól veszem ki a szavaidból, még akár az is előfordulhat, hogy újra láthatunk téged hétről hétre az Erste Ligában?

Minden elképzelhető, mint mondtam, nem vonultam vissza, így reális esély mutatkozik arra, hogy akár már a következő szezontól újra profiként kergethetem a pakkot valahol.