UTE–FTC-Telekom 3-7

   

Bár a 9 alapemberét nélkülöző Újpest a második harmad elejére ledolgozta az odavágón összeszedett hátrányát, a Fradi LaPorte mesterhármasával megfordította a mérkőzést, és kvalifikálta magát a január végi Bauer Magyar Kupa Final Fourra.

Erősen tartalékosan várta az MK-visszavágót az egygólos hátrányból induló UTE: az erdélyi túrán megsérülő Ewanyk és Kovács Sebestyén mellett hatan is betegséggel küszködtek: Laakonen, Benk, Rajna, Nyqvist, Szabó Dániel és Kiss Dániel sem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére, így két teljes sor fiatallal és mindössze 5 légióssal korcsolyáztak ki a lilák. A vendég Fradinál még mindig eltiltását töltötte Turcotte és Hrabal, míg Nagy Gergő és Galajda továbbra is a sérültek listáján maradt. A vasak között Sági Máté és Arany Gergely állt.

Bár a 3. percben Franyó éles szögből kapuvasat lőtt, még ugyanebből a cseréből kiállhatott játékkésleltetésért. A hiányzók távollétében esélyesebb Fradi a kiegészülést követően megszerezte a vezetést, Brady centerezését tette be LaPorte, 0-1. A folytatásban szerencsés körülmények közepette Arany kapujába is bekerült a játékszer, a játékvezetők helyesen érvénytelenítették a találatot. A vendégszurkolók által “szívélyes fogadtatásban” részesített Pokornyi kisbüntetését még nem használta ki a Fradi, de a 18. percben megduplázta vezetését, Seregély szerzett korongot az újpesti kihozatal során, LaPorte pedig megduplázta góljai számát. Az UTE azon nyomban szépített: Saarelainen tartotta meg a korongot a palánk mellett, középre adását Tiala verte be féltérdről, 1-2. Alig fél perccel később már döntetlenre állt a mérkőzés: Kovács Alex korongfelhozatalát követően Just Kiss Patrikkal kényszerítőzött, majd kilőtte a hosszút, 2-2.

Az első szünet után kiegyenlítette párharcbeli hátrányát az Újpest, Silfver ugratta ki Metsävainiót, aki értékesítette ziccerét, 3-2. Egy minutummal később Banga Nándor pörgött túl, és állította bele Laskawyt a plexibe, a fiatal Fradi-játékos nagybüntetéssel mehetett zuhanyozni. A lélektani és ötperces előnnyel azonban nem élt az UTE, majd a 29. percben egy kapu előtti kavarodást követően Kestilä kiegyenlítette az állást, 3-3. A 34. percben a játékvezetők vitatható módon nem fújtak be egy tilos felszabadítást (korábban hasonló szituációk során rendre megállították a játékot a Fradi kapuja mögött), a centerezést követően Kestilä is duplázni tudott, 3-4. A játékrész hajrájában újabb érdekes bírói ítélet borzolta a kedélyeket: Crespi akasztása után Kovács Alexnél láttak műesést a bírák.

Marva kisbüntetése során Kärmeniemi akasztotta Pokornyit, majd kireklamált magának egy 2+2-t. A másfél percnyi kettős fór alatt csak úgy repkedett Arany a vasak között, megőrizte kapuját a negyedik hazai góltól. Egy felperdülő lövésnél szerencséje is volt a vendég kapuvédőnek, a korong a felső vason pattant. Az elpuskázott újpesti lehetőségek megbosszulták magukat: az 51. percben Crespi és LaPorte vitt végig mintaszerűen egy támadást, utóbbi már a harmadik gólját ütötte, 3-5. A kegyelemdöfést Németh Attila adta meg az 55. percben, az Újpesten is megforduló támadó egy kipattanóból szerezte meg a derbi egyetlen magyar gólját. A hajrában Sági lekorcsolyázott, a szintén mesterhármasig jutó Kestilä beállította a 7-3-as végeredményt.

Az FTC ezzel 7-3-as győzelmet aratott a Megyeri úton, így kettős győzelemmel búcsúztatta a rengeteg alapemberét nélkülöző, kétsornyi utánpótlás-játékossal kiálló UTE-t, és bejutott a január végi Magyar Kupa négyes döntőbe.

Magyar Kupa, 4. forduló:

Dunaújvárosi Acélbikák–Budapest Jégkorong Akadémia 9-2, 01.17
FTC-Telekom–UTE 5-4, 7-3 – 12-7

3. forduló:

DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák 2-22-4 –4-6
UTE–DEAC 1-24-2 – 5-4
MAC Ikonok–Budapest Jégkorong Akadémia 3-83-5 – 6-13
FTC-Telekom–FEHA19 3-21-0 – 4-2

2. forduló:

UNI Győr ETO HC–DVTK Jegesmedvék 0-60-9 – 0-15
DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia–FEHA19 0-70-5 – 0-12
MAC Ikonok–Újpesti Jégkorong Akadémia 4-57-0 – 11-5
Budapest Jégkorong Akadémia–Worm Angels 3-34-2 – 7-5

1. forduló:

BJA–Goodwill Pharma Szeged 7-414-0 – 21-4
UNI Győr ETO HC–Lehel HC 2-49-2 – 11-6
DVTK JSA–Worm Angels 4-02-3 – 6-3

UTE FTC

Fotó: Vörös Dávid / UTE

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum