Miskolcra igazolt a Znojmo korábbi csapatkapitánya
A 32 éves csatár a cseh másodosztályból érkezik az Erste Ligába.
A DVTK Jegesmedvék bejelentették David Bartos leigazolását. A 32 éves znojmói center pályafutása eddigi részét hazájában, Csehországban töltötte, 2011 és 2020 között az EBEL-es Orli Znojmót erősítette, majd ezt követően különböző cseh másodosztályú együttesekben szerepelt. Bartos számára a jelenlegi szezon nem úgy alakult eddig, ahogy azt tőle megszokhatták: a korábbi nettó fél pont/meccses átlaga helyett most 21 mérkőzésen csupán három gólt lőtt és egy gólpasszt osztott ki. A klubhonlap hozzáteszi: az új szerzemény kedden már részt is vett a DVTK Jegesmedvék edzésén, a csapat erdélyi túrájának első állomásán (tehát csütörtökön, Gyergyóban) pedig be is mutatkozhat a piros-fehérek 10-es mezszámában. A miskolciak jelenleg nincsenek túl jó passzban, a sérülésekkel is küzdő együttes előző 9 meccséből hetet elvesztett, a 8. helyen álló DEAC már csak két pontra van, a gólínség az egyik legfeltűnőbb probléma: 30 meccsen szerzett 84 találatuk a harmadik legkevesebb a mezőnyben, ezen enyhíthetne a rutinos cseh csatár.
fotó: hcorli.cz
További cikkek
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét
- Jason Morgan újra Erste ligás vezetőedző lesz
- Vosvrda marad a DVTK Jegesmedvéknél
- A Fradi szerződést hosszabbított a legjobb játékosával
- Szathmáry még két évig marad a DVTK Jegesmedvéknél