Két magyar válogatott is bekerült az új női NHL-be
Garát-Gasparics Fanni az Ottawát, Taylor Baker a New Yorkot erősíti majd.
Közzétették a kereteket az újonnan alakuló profi női liga, a Professional Women’s Hockey League (PWHL) csapatai, és a névsorban a magyar válogatott két tagja is feltűnik: Garát-Gasparics Fanni az Ottawától, Taylor Baker a New Yorktól kapott szerződést. Mindketten a több mint három hetes edzőtáborban harcoltak meg a helyükért, és bizonyították, hogy számíthatnak rájuk. A felkészülés múlt héten zárult Uticában, ahol edzőmeccseket is játszottak a csapatok.
Az új együttesek 23 fős kereteket nevezhettek meg, továbbá három tartalékot. A játékosok 12 különböző országból érkeznek, a többség természetesen kanadai és amerikai, a csehek öt emberrel képviseltetik magukat, ezt pedig a magyarok követik a svédekkel holtversenyben. Japán, Svájc, Németország és Finnország is 1-1 jégkorongozót ad a PWHL-be. Érdekesség, hogy a drafton elkeltek közül sem mindenki került be a végső keretbe, öten nem kaptak szerződést a 90-ből.
Garát-Gasparics Fanni korábban részletesen beszélt arról, hogy milyen nagy verseny lesz az edzőtáborban, Ottawában végül öt csatárt választottak ki a jelentkezők közül. A több mint két éve magyar válogatott Baker pedig egyike lett annak a két hátvédnek New Yorkban, akiket a meghívottak közül szerződtettek.
Az Ottawa legnagyobb sztárja Brianne Jenner, Emily Clark és Ashton Bell. Ez lesz a leginkább nemzetközi csapat, hiszen cseh, német és japán társa is lesz Garát-Gasparicsnak. A New Yorknál Abby Roque és Micah Zandee-Hart a húzónév, de itt szerepel majd a francia válogatott Chloe Aurard is. Őt, valamint a japán Siga Akanét, és természetesen a két magyar válogatottat is látni lehet a csütörtökön kezdődő négycsapatos tornán a Vasas Jégcentrumban.
A PWHL januárban indul és május végéig vagy június elejéig tart. Az alapszakaszban minden csapat 24 találkozót játszik. Az Ottawán és a New Yorkon kívül a Boston, a Minnesota, a Montreal és a Toronto vesz részt a ligában, egyelőre csak a városok neveivel.