Újabb szuperrangadó vár a Volánra

 

Kedd este Salzburgban vendégszerepelnek a sérülésektől tizedelt székesfehérváriak – ide amúgy sem győzni járnak.

Azzal, hogy a Hydro Fehérvár AV19 vasárnap délután a Raktár utcában 2-1-es rendes játékidős bravúrgyőzelmet aratott az akkor még éllovas Linz felett, a kicsivel később Asiagóban hátrányból nyerő Salzburg visszavette a vezetést az ICEHL-tabellán. Így fordulhat elő, hogy a harmadik helyen álló Volán három napon belül kétszer is listavezetővel találkozik: Kiss Dávid együttese kedd este már a salzburgi Eisarenában vendégeskedik. Akik rendszeresen követik az osztrák bajnokság történéseit, azoknak aligha kell részletezni, hogy a liga kirakatcsapata mennyire nem tartozik a magyar élklub kedvenc ellenfelei közé, az elmúlt évek során igazi mumusává vált a mieinknek. A fehérváriak az egyaránt söpréssel elvesztett tavalyi negyeddöntőt és a 2022-es finálét is beleszámítva 13 mérkőzés óta nem tudják legyőzni riválisukat, ez legutóbb 2022 februárjában sikerült nekik. Salzburgban pedig még ennél is régebben: majdnem 4 teljes évet kell visszamenni az időben 2019. december 15-éig – akkor még Hannu Järvenpää vezetésével, Michael Ouzassal a kapuban és Andrew Yogan 2+2-jével tudott a Volán egy ritka 5-2-es sikerrel távozni a Red Bull otthonából.

A címvédő idén is hagyományaihoz (és lehetőségeihez) méltón szerepel, 22 forduló után mindössze 4 rendes játékidős vereséggel és 16 győzelemmel vezeti a tabellát 3 egységgel, a Linznél egy meccset kevesebbet játszva. A salzburgiaknak elsősorban a védekezését kell idén kiemelni, 49 kapott góljuk a második legkevesebb a Black Wings után, Tolvanen kapus szokás szerint remekel, 93%-kal véd 13 meccsen 10 győzelem mellett. Az osztrák válogatott csapatkapitány-helyettese, az egész szezonban kirobbanó formának örvendő Peter Schneider nemcsak a házi kanadai táblázatot vezeti, de a liga pont- és góllövőlistáján is dobogós 22 meccsen szerzett 27 egységével és 13 találatával, szeptemberben a Volán ellen is hintett egy duplát a Raktár utcában. A Red Bull emellett az emberhátrányos védekezésben is jeleskedik, 83,95%-kal bekkel – ebben a mutatóban éppen a Fehérvár előzi meg 86,25%-kal.

A magyar csapat helyzetét nem könnyíti meg továbbá, hogy a korábban hosszabb távra kieső Henrik Nilsson, Kiss Roland, Vokla Roland, Ambrus Gergő és Markus Phillips után újabb alapemberek iratkoztak fel a sérültlistára, a vasárnapi összecsapás elején Kragl vitte el csúnyán Mihály Ákos térdét, a végére pedig csupán öt védője maradt Kiss Dávidnak. Salzburgba a kisebb sérüléssel bajlódó Daniel Leavens és Pascal Laberge sem tart a csapattal, így elmondható, hogy a várhatóan FEHA19-játékosokkal feltöltött Volánnak a szokásosnál is nehezebb dolga lesz a bajnok otthonában. A rangadóra hangolódva mindenesetre a liga legfiatalabb vezetőedzője elmondta, nyilván így is nagyon szeretnék megszakítani a Salzburg elleni rossz sorozatot, de nem ezen fognak görcsölni, hanem elsősorban a saját játékukra figyelnek majd, azon belül is arra, hogy lehetőleg ugyanolyan jól és fegyelmezetten védekezzenek, mint vasárnap a Linz ellen. A csapat a Black Wings ellen valóban remekelt hátul a foghíjas keret dacára is, és Olivier Roy is szezonbeli egyik legjobb teljesítményét hozta 28/29-es, 96,6%-os mutatójával.

A keddi, salzburgi csörte 19:15-kor kezdődik, a ligastreamen ezúttal ingyenesen nézhető.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum