Az öt meccs óta veretlen Fradi vár a hibátlan túrára hajtó Coronára

   

A brassóiak Miskolcról, Debrecenből és Újpestről is elvitték a három pontot, ám a Tüskecsarnokban nehéz feladat vár rájuk.

November utolsó keddjén véget ér a három erdélyi csapat magyarországi túrája, mindhárom helyszínen – Debrecenben, Miskolcon és a Tüskecsarnokban is – fél hétkor dobják be a korongot. Előbbi helyszínen két rossz formában lévő együttes méri össze erejét. A DEAC november 5-én 3-2-es vereséget szenvedett a dunaújvárosiaktól az IIHF-break előtti utolsó meccsen, a nemzetközi szünet óta pedig 2-1-re kikapott a FEHA19-től, míg a brassóiak 3-1-re nyertek a cívisvárosban. Utóbbi két találkozó között kupameccsen is kikaptak az UTE-től, november 19-én viszont győztesen hagyták el a jeget a lila-fehérekkel szemben. A debreceniekhez az a Gyergyói HK látogat, amely a Sportklub ellen 3-0-ról elbukott meccsen elvesztette Rinnét, aztán az UTE-val szembeni vesztes rangadón a második számú kapus, Demeter is kiesett a bevethető portások közül. A harmadik számú hálóőr, Mag pénteken 4-3-as túlórás sikerre vezette a GYHK-t, ám az FTC-Telekom ellen már vesztes csapat tagja volt. Mindkét csapat számára fontos volna a három pont begyűjtése: a DEAC egy rendes játékidős sikerrel pontszámban beérné a rájátszást érő nyolcadik helyen lévő FEHA19-et, míg a címvédő gyergyószentmiklósiaknak tapadniuk kellene az élmezőnyhöz. A két együttes szezonbeli eddigi két meccsét egyaránt a Gyergyói HK nyerte: október 5-én Debrecenben 6-3-ra, október 26-án hazai jégen 5-2-re győzött a címvédő.

A túrája eddigi három állomásából kettőt behúzó Sportklub a hullámvölgybe kerülő DVTK Jegesmedvékhez utazik. A csíkszeredaiak a GYHK elleni 0-3-ról 6-3-ra fordításukat követően négy nappal 3-1-re behúzták a dunaújvárosi mérkőzésüket, másnap pedig 5-3-ra győztek a szomszédban, Székesfehérváron is. Vasárnap izgalmas mérkőzésen 5-4-re alulmaradtak a BJAHC-cal szemben. Mindeközben a miskolciak a nemzetközi szünet után túlórában verték a Dunaújvárosi Acélbikákat, aztán a FEHA19 elvitt két pontot tőlük, majd a DAB a kupában visszavágott nekik, míg a legutóbbi meccsükön 7-3-as vereséget szenvedtek a Coronától. A Jegesmedvék kipihenten várhatják a meccset, a brassóiak elleni találkozót még csütörtökön vívták. A két klub szezonbeli egyetlen meccsén a miskolciak október 19-én 4-3-ra győztek a Sportklub csarnokában.

Két jó formában lévő csapat méri össze az erejét a Tüskecsarnokban. A vendéglátó FTC-Telekom a magyarországi és erdélyi mérkőzéseit nézve kilenc mérkőzés óta veretlen, a hét Erste Liga-sikere mellett kettős győzelemmel búcsúztatta a kupából a FEHA19-et. A Fradit legutóbb éppen egy erdélyi csapat, a Sportklub tudta legyőzni, a zöld-fehérek október 26-án 4-3-ra kikaptak a Vákár Lajos Műjégpályán. A Corona Brasov a hullámvölgyek után megint kezd egyenesbe kerülni, a legutóbbi öt Erste Liga-mérkőzéséből négyet megnyert: a kék-sárgák legyőzték a székesfehérváriakat, a miskolciakat, a debrecenieket és az újpestieket, egyedül a Csíkszeredával szemben maradtak alul még november 5-én. A két csapat ebben a szezonban már kétszer találkozott, október 8-án a Tüskecsarnokban 4-1-re, míg október 29-én Brassóban 4-2-re győztek a zöld-fehérek.

ftcbra_szabopk_tothadrian

fotó: FTC-Telekom

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum