UTE–Gyergyói HK 4-2

   

Az Újpest magyar játékosai vezetésével megfordította a mérkőzést és visszaszerezte ellenfelétől a ligaelső pozíciót, a győztes találatot a 16 éves Franyó Krisztián ütötte.

A házigazda Újpest még nem nevezte a szerdán szerződtetett Travis Ewanyket, a többhetes kihagyásra váró Kiss Dániel helyére az első fordulókhoz hasonlóan Franyó Krisztiánt hozta fel az utánpótlásból az edzői stáb, újból ott volt a jégen Szabó Rácz és Nádasy, ellenben Laskawy nem öltözött. A GYHK összeállításából a székely rangadóhoz képest Bíró Gergő került be, a vasak között Rajna és Demeter kezdett, a gyergyói hálóőr másfél év után kapott ismét kezdőként szerepet az Erste Ligában.

Dalhuisen már az első percben összeakaszkodott a sérüléséből nemrégiben visszatérő Sam Coattával, a holland durvaságért 2+2 percet kapott, a kisbüntetést összeszedő hazai légiós nem tudta folytatni a találkozót. Az előnyből több lövési lehetőség adódott az újpestiek előtt, ám a gyergyói botok jól blokkoltak. Az első nagyobb helyzet Szabó Dániel előtt adódott az 5. percben, Demeter hárított. DiDiomete ült ki testre ütésért, az előnyt ígéretesen játszotta meg az UTE, ám a kiegészülést követően Nyqvist gondolta úgy hogy jó ötlet úgyis ellőni a korongot a kékről, ha ketten blokkolnak előtte. Nem volt az, Császár lépett ki a remek védekezést követően, végignyargalt a pályán és fonákkal mattolta Rajnát, az újpesti finn védők már több kísértetiesen hasonló gólt hoztak össze a szezonban, 0-1. A 10. percben Sylvestre közeli próbálkozását kapta le Rajna. A harmadot erőteljes gyergyói letámadás és nagy iram jellemezte, mindkét kapusnak volt dolga bőven.

A második harmad elején Silfver könnyen egyenlíthetett volna, ám a keresztpasszt követően az üresen tátongó kapu mellé lőtt. Csiszer cselezte be magát szépen a folytatásban, ám lövésig nem jutott. Császár állt ki két percre, a harmadik újpesti előny pedig meghozta az egyenlítést: az újpesti emberelőnyös figura végen Just átadását követően Kiss Patrik lőtt, 1-1. A 31. percben Sylvestre kevergetett, majd Sárpátki lőhetett, Rajna fogta. Öt minutummal később Fejes kapott remek átadását, de ő sem járt sikerrel a hazaiak kapusa ellen. Sárpátki is szabálytalankodott, a speciális játék alatt előbb a gyergyóiak kiléptek 2 az 1-re, ám Szigeti ütőjében maradt az újabb vendéggól. Ezt rögvest megbosszulta az UTE, Kovács Alex centerpozícióból tüzelhetett, a korong átcsúszott Demeteren, a negyedik hazai emberelőnyt is kihasználta az UTE, 2-1. A 40. percben DiDiomete egy ártalmatlan szituációban palánkra lökte Szabó Dánielt, a válogatott bekk hosszú percekig lenn maradt, szerencsére később saját lábán tudta elhagyni a pályát, visszatérni nem tudott. A gyergyói légióst videózást követően véglegessel az öltözőbe zavarták a játékvezetők. A játékrészt Silfver bombája zárta.

Az áthúzódó nagybüntetést nem tudta kihasználni az UTE, igaz Pokornyi kiállítása gyorsan annullálta az emberelőnyt. Négy a négy ellen azonban megérkezett a harmadik lila gól is, a még csak 16 éves Franyó Krisztián lőtt távolról, a korong elsuhant a védők és Demeter mellett is, a fiatal bekk első felnőtt gólját szerezte, 3-1. A 48. percben Rajna passzolta el a korongot, Orban rögtön kapura tette, ám a hálóőr visszaért. Két perccel később Just korongszerzését követően Kiss Patrik lőtt vasat. Demeter kapus megsérült, a debütáló Mag Örs érkezett a helyére. Az 55. percben Dalhuisen emelte rá a kékről, a kipattanót Sylvestre terelte be a hálóba, 3-2. Kisvártatva ismét kétgólos újpesti előny állt a táblán, egy remek indítással kilépő Tiala avatta fel Magot, 4-2. Szűk három perccel a vége előtt lehívta kapusát Szilassy, ám több gól már nem esett.

Az UTE 4-2-re megnyerte a találkozót, és visszavette első helyét a tabella élén. A GYHK pénteken is a IV. kerületben játszik, a BJAHC vendége lesz, míg az UTE vasárnap a Brassót fogadja.

UTE GYHK

Fotó: Vörös Dávid / UTE

Ami történt a jégen, annak nem lett volna szabad megtörténnie

   

Az újpestiek edzője szót ejtett a GYHK ellen megsérült jégkorongozókról, míg a gyergyói tréner furcsállja, hogy nem kerültek emberelőnybe a meccsen.

Markus Juurikkala, vezetőedző, UTE: “Természetesen nagyon örülök a három pontnak, az első harmadban nem játszottunk jól, javulnunk kellett, mert egy rutinos, erős csapat ellen hokiztunk. A szabálytalanságokkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy ami történt a jégen, annak nem lett volna szabad megtörténnie, erről ennyit, nem az én dolgom ezt értékelni. A sérült játékosaink nem néznek ki túl jól, rájuk egy ideig nem számíthatunk, az biztos. Annak örülök, hogy a 16 éves Franyó Krisztián megszerezte első gólját a felnőttek között, és hogy a többi fiatal is magabiztosan játszott.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: “Az egész meccsen jobban játszottunk az öt az ötben, de ez mit sem ér, ha olyan hülyék vagyunk, hogy az offenzív zónában kilenc perc kiállítást szedünk össze, ezért megbűnhődtünk. Az, hogy a védekező harmadban elkövetünk szabálytalanságokat, benne van, de a támadóharmadban ezeket mindenképpen nullára kell redukálnunk. Az furcsa, hogy mi az egész meccsen nem kerültünk emberelőnybe, mert szerintem kerülhettünk volna, de ezt eldönteni nem az én asztalom. A kipattanókra jobban kell figyelnünk, és arra, hogy agresszívebben generáljunk forgalmat az olyan klassziskapusok előtt, mint Rajna Miklós.”

Erste Liga, Megyeri út, 2023. nov. 23., csütörtök.
Rajna: 95,7% (Sági)
K
Demeter: 89,3% (Mag: 0,0%)
Silfver, Nyquist, Tiala, Metsavainio, Saarelainen
1
Haaranen, Jalonen, Bodó, Császár, Orban
Franyó, Szabó, Kiss P., Just, Coatta
2
Mesikammen, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
Tornyai, Pokornyi, Kovács A., Benk, Szabó Rácz
3
Dalhuisen, Imre, Szigeti, Sándor-Székely, Silló
Balázsi, Simon L., Kovács S., Nádasy, Lőczi
4
Bíró, DiDiomete, Csiszer, Vincze G.
Markus Juurikkala, Kovács Viktor László
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:35 GYE Császár Mesikammen
1-1 27:55 UTE PP Kiss P. Silfver Just
2-1 37:25 UTE PP Kovács A. Just Silfver
3-1 42:32 UTE Franyó Just
3-2 54:26 GYE Sylvestre Sárpátki Vincze P.
4-2 55:23 UTE Tiala Tornyai
29 Kapura lövések száma 46
4 Kiállításpercek 35

Kyle Just 3 gólpasszával fordított az UTE

   

Videón a UTE–GYHK mérkőzés góljai, köztük a 16 éves Franyó Krisztián karriere első Erste Liga találata.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
május 10., péntek
VB 16:20 SUINOR 
VB 16:20 SVKGER 
    • SPORT 2
VB 20:20 CZEFIN 
    • SPORT 2
VB 20:20 SWEUSA 
május 11., szombat
VB 12:20 FRAKAZ 
VB 12:20 GBRCAN 
VB 16:20 AUTDEN 
VB 16:20 POLLAT 
VB 20:20 NORCZE 
VB 20:20 USAGER 
Partnerünk
Archívum