Magyarország jogállam, így nincs félnivalónk

   

A Sportklub Csíkszereda hivatalos közleményét változtatás nélkül közöljük, megéri végigolvasni.

“Tekintettel arra, hogy sorozatosan félinformációk, csúsztatások, a tényeket nem ismerő, vagy ezeket figyelembe venni nem akaró hazugságok, a sajtóetikát nem ismerő, – az alpári stílusról ne is beszéljünk – cikkek jelennek meg a sajtó egyes termékeiben Kevin Constantine Csíkszeredai szerepvállalása körül, a Csíkszeredai Sportklub Vezetősége a következőket hozza a nyilvánosság tudomására és a továbbiakban nem kíván egyéb kommentárt fűzni a kialakult helyzethez:

Az egyes, sajtóban megjelentekkel ellentétben:

A Csíkszeredai Sportklub eddig is, ezután is az érvényes szabályok szerint járt és jár el, jogkövető magatartást tanusított és tanusít még akkor is, ha a szabályokat menet közben megváltoztatják. Másokkal ellentétben ebben hiszünk, mindig így jártunk és járunk el.

Tudjuk, hogy ennek köszönhető kiemelkedő eredményességünk, és az is, hogy a Kárpát-medence egyik legnépszerűbb sportegyesülete vagyunk. Megszoktuk a nyomást, volt benne részünk bőven az elmúlt száz évben, székelyek vagyunk, nem mimózák.

Mindenkinek megadjuk a nekik kijáró tiszteletet, különösen a honi, a hazai és a nemzetközi szövetségeknek, a vetélytárs kluboknak, szurkolóknak, a média képviselőinek. Kiegyensúlyozott, jó kapcsolatra törekszünk, ugyanakkor el is várjuk irányunkba a hasonló bánásmódot. Mindannyiunkat a sportszerűség vezérel, aztán győzzön a jobb.

Jelen esetben sincs másról szó, mint egy véleménykülönbségről, amit az illetékes testületek majd eldöntenek. Minden egyéb bele és hozzágondolt, vagy rosszindulatúan félremagyarázott dologtól elhatárolódunk.

A konkrét ügyre visszatérve:

1. nincs tudomásunk arról, hogy – a sajtóban megjelentekkel ellentétben – Kevin Constantine jogvitában állna a Magyar Jégkorong Szövetséggel

2. nincs tudomásunk arról, hogy Kevin Constantine – a sajtóban megjelentekkel ellentétben – hazai vagy nemzetközi szabályok szerint fegyelmi eljárás alá vont, illetve fegyelmi határozattal eltiltott személy lenne.

3. Az ellenünk indított fegyelmi eljárás elindítását tudomásul vettük és a fegyelmi bizottság tudomására fogjuk hozni álláspontunkat, bizonyítékainkat.

4. Bízunk igazunkban és meg is fogjuk védeni azt.

Magyarország jogállam, így nincs félnivalónk.

Tisztelettel,

A Csíkszeredai Sportklub Vezetősége”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum