Az UTE a DEAC-ot, a DAB a DVTK-t búcsúztatta

   

Az újpestiek idegenben, a dunaújvárosiak hazai jégen harcolták ki a továbbjutást a kupában.

Múlt héten a BJA kettős győzelemmel lezárta a MAC Ikonok elleni párharcát, kedd este pedig lejátszottak újabb két meccset a Magyar Kupa harmadik fordulójának visszavágói közül. A DEAC egygólos előny birtokában várta az UTE elleni második találkozót. A debreceniek a második harmad elején 2-1-re vezettek – Saarelainen gólja után Vasziljev egyenlített, aztán Mingazov fordított –, így kétgólos előny birtokában voltak. A cívisvárosiak nem tudták megőrizni azt, az újpestiek a mérkőzés közepén hét perc alatt háromszor is eredményesek voltak – Kovács Alex, Kiss Patrik és Saarelainen talált be Hetényinek –, az így elért 4-2-es győzelmükkel 5-4-es összesítéssel behúzták a párharcot.

A DAB és a DEAC 2-2-ről várta a második összecsapást, tehát gyakorlatilag a dunaújvárosi meccs döntött a negyedik körbe kerülésről. Az első harmadban Varga és Dostálek góljával 2-0-ra megléptek a hazaiak, ám a 32. percben 42 másodperc alatt egyenlítettek a miskolciak: előbb Razumnyak emberelőnyben, aztán Esteves öt az öt ellen villant. A záró felvonás két emberfóros gólt hozott, mindkettőt az Acélbikák szerezték, a játékrész közepén Dostálek, kevesebb mint négy percre rá Sillänpaa talált be Pratáknak, így 4-2-re győzött a DAB és 6-4-es összesítéssel továbbjutott. A mérkőzés verekedésekkel zárult.

A FEHA19–FTC-Telekom mérkőzést szerdán rendezik.

Magyar Kupa, 3. forduló:

DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák 2-22-4 –4-6
UTE–DEAC 1-24-2 – 5-4
MAC Ikonok–Budapest Jégkorong Akadémia 3-83-5 – 6-13
FTC-Telekom–FEHA19 3-2

2. forduló:

UNI Győr ETO HC–DVTK Jegesmedvék 0-60-9 – 0-15
DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia–FEHA19 0-70-5 – 0-12
MAC Ikonok–Újpesti Jégkorong Akadémia 4-57-0 – 11-5
Budapest Jégkorong Akadémia–Worm Angels 3-34-2 – 7-5

1. forduló:

BJA–Goodwill Pharma Szeged 7-414-0 – 21-4
UNI Győr ETO HC–Lehel HC 2-49-2 – 11-6
DVTK JSA–Worm Angels 4-02-3 – 6-3

dabmis_mk

fotó: Anda Fábián/DAB

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum