SG Cortina–FTC-Telekom 4-5

   

A ferencvárosiak háromgólos hátrányból kiharcolták a hosszabbítást, amit be is húztak, így a házigazda olaszok helyett a dánok jutottak tovább a négyes döntőbe.

A zárónap első találkozóján a Herning Blue Fox nem szerezhetett pontot ahhoz, hogy a Fradi megőrizze továbbjutási reményeit. A dánok bár kétgólos hátrányban is voltak, végül hosszabbításban behúzták a Katowice elleni meccset, így a magyar csapat érdemi tét nélkül lépett jégre a zárómeccsen, míg az olaszoknak győzelemre volt szükségük a Herning megelőzéséhez. Az FTC-Telekom utolsó olaszországi meccsén Nagy Kristóf kezdett a kapuban, a mezőnyjátékosok közül pedig Bradyt és Hrabalt nem nevezte a stáb. Az Erste Liga-csapat a nyitó harmad közepe táján megszerezte a vezetést, amikor Kestilä és Turbucz megléptek, utóbbi zárta sikerrel a támadást (0-1). Nem örülhettek sokáig a zöld-fehérek, alig másfél perccel később Lacedelli egy pontos lövéssel egyenlített (1-1). A felvonás végjátékában eljött az első kiállítás, az FTC játszhatott öt a négy ellen, jól járatta a korongot az együttes, ám nem sikerült újból megszerezni a vezetést. Az első húsz minutumban a magyar csapat 18-12-re vitte a kapura lövési mutatót.

A 25. percben a Fradi nem tudott felszabadítani, Panciera ezt kihasználta, góljával már a hazaiaknál volt az előny (2-1). A mérkőzés felénél emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek, úgy tűnt, sikerül kivédekezni, ám nem sokkal a várt kiegészülés előtt Barnabo 3-1-re módosította az állást. A folytatásban a ferencvárosiak hajtottak a felzárkózásért, sikertelenül, összesen tízszer lőttek kapura a középső felvonásban.

A harmadik felvonás elején újabb Cortina-fór jött, ezt kibekkelte a Fradi, ám hiába, mert Toffoli háromgólosra növelte az olaszok előnyét (4-1). Nem sokra rá öt a négyre támadhatott az FTC-Telekom, sikerrel, Roth kék vonalas lövésébe LaPorte ért bele a kapus előtt (4-2). Kevesebb mint fél percre rá megint csak négy magyar játékos volt a jégen, kivédekezte a játékhelyzetet a zöld-fehér együttes. Az 52. percben megint LaPorte villant: a magyar bajnok 37-es számú játékosa korongot szerzett a hazai kapu mellett, majd betette a játékszert Hawkey kapujába (4-3). Nem sokkal később egy Nagy Kristóf kapujánál történt szituációt követően Traversa és Kärmeniemi összeakaszkodtak, mindketten két percet pihenhettek, aztán Kulmala is kiülhetett a vendég büntetőpadra. A kiegészülést követően a Fradi hajtott a hosszabbítás kiharcolásáért, ami összejött: Bán passzát követően Kestilä egy olasszal a nyakán megfordult, majd egy pontos lövéssel egyenlített (4-4).

A három a három elleni túlóra kereken egy percig tartott, LaPorte középre tett korongjára Roth érkezett jó ütemben, amivel elcsendesítette a csarnokot, ugyanis a találat a Herning továbbjutását és a Cortina kiesését jelentette.

Az FTC-Telekom 5-4-re győzött, így két ponttal zárta a Cortina d’Ampezzóban játszott tornát.

Az FTC-Telekom novemberi Kontinentális Kupa-mérkőzései:

November 17., péntek, 16:30: FTC-Telekom–GKS Katowice (lengyel) 4-5
November 18., szombat, 16:30: FTC-Telekom–Herning Blue Fox (dán) 1-4
November 19., vasárnap, 20:30: FTC-Telekom–SG Cortina (olasz) 5-4 h.

A Kontinentális Kupa F csoportjának végeredménye:

1. GKS Katowice 7 pont
2. Herning Blue Fox 5
3. SG Cortina 4
4. FTC-Telekom 2

ftc_cortina_th

fotó: Tumbász Hédi/FTC-Telekom

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum