Kanadai szélsőt igazolt a Fradi
A tengerentúli csatár négy meccset játszott idén az ECHL-ben.
Az FTC-Telekom bejelentette Yanick Turcotte szerződtetését. A 27 éves szélső 2013 és 2017 között az egyik legnevesebb kanadai juniorligában, a QMJHL-ben edződött, majd a legutóbbi hat évet az ECHL-ben töltötte, de hét mérkőzés erejéig megfordult az AHL-ben is. Turcotte a jelenlegi szezonban négy találkozón szerepelt az Adirondack mezében, aztán november 5-én távozott a csapattól. A kanadai támadó egy időben aktívan gyűjtötte a büntetésperceket, a 2019/20-as idényben például 30 meccsen 153 kiállításpercig jutott.
További cikkek
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa