Szombathelyi Erste Liga-bajnokival indul a vasárnap

 

A FEHA19 és az UTE a vasi megyeszékhelyen játszik, a BJAHC otthon fogadja a DVTK-t, miközben három együttes befejezi erdélyi túráját.

Délután 15 órás kezdéssel a FEHA19 és az UTE Szombathelyen, a Trend Optika Jégcsarnokban mérkőznek meg egymással. A találkozó az Erste Liga Matiné-sorozat része, már 13 órától különböző programokkal várják a szervezők az érdeklődőket. A hazai pályáját feladó FEHa19 hárommeccses vereség szériában van, Anatoli Bogdanov legénysége két hete otthon verte a DVTK-t, legutóbbi három találkozóján mindössze egy pontot gyűjtött. Az UTE pénteken elvesztette veretlenségét az Erste Ligában, nyolc mérkőzést követően hajtottak fejet a lilák. A BJAHC ellen 3-1-re elbukott mérkőzésen Christian Silfver hiába lőtte szezonbeli harmadik találatát, saját kapuja előtt nem állt a helyzet magaslatán, a Rozsomákok mindhárom góljában benne volt. A tavalyi szezonban az UTE nyolc, a FEHA19 négy pontot szerzett az egymás elleni mérkőzéseken.

Magyarországi idő szerint 16:30-tól a negyedik helyre visszacsúszó Corona Brassó az FTC-t fogadja. A Garrett Clarke-ot újabb eltiltása miatt nélkülözni kényszerülő barcasági együttes nincs nagy formában, legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni: csütörtökön a DAB-ot múlta felül Valchar 1+2 pontjának köszönhetően, hogy aztán másnap a DEAC-tól már simán kikapjon hazai jégen – Dave MacQueen meccs utáni kifakadása nagyot futott az anyaországon belül és kívül egyaránt. A Fradi két vereséget követően meglepetésre Gyergyóban talált vissza a győztes útra, pénteken végig vezetve 4-1-re győztek a címvédő otthonában. Adam Brady remek igazolásnak tűnik, a kanadai csatár 7 mérkőzést követően máris 8 gólos, emellett 5 asszisztot is jegyzett már. A felek október elején találkoztak már egymással, akkor a Tüskecsarnokban 4-1-es hazai győzelem született.

Egy órával később, magyarországi idő szerint 17:30-tól a GYHK hazai pályán javíthat a Dunaújvárosi Acélbikák ellen. A gyergyóiak csütörtökön simán verték a DEAC-ot, majd másnap nem bírtak a Ferencvárossal, Chris Bodó -3-as plusz/mínusz mutatóval zárt. A sérülése miatt kicsivel később becsatlakozó Tranca Dániel négymeccses pontszerző szériában van, az előző szezonban még elsősoros támadó 6 találkozót követően 6 pontos. Mesikammen letöltötte kétmérkőzéses eltiltását, újra ott lehet a jégen a finn bekk. A DAB eddig egy pontot gyűjtött erdélyi tornája során, pénteken Csíkszeredából hoztak el egy pontot Niko Eronen legényei, Somogyi Balázs három gólpasszt osztott ki a büntetőkkel 4-3-ra elbukott találkozón. Október elején fordított pályaválasztás mellett a GYHK gólszegény mérkőzésen 2-1-es eredménnyel el tudta hozni a pontokat az Eszperantó utcából.

A gyergyói mérkőzéssel egyidőben a Csíkszereda a DEAC-ot látja vendégül. A legutóbbi két meccsét megnyerő Sportklub továbbra is utolsó a tabellán, bár pontszámban utolérték Láday Tamásék a kilencedik FEHA19-et. A csíki alakulat komoly karaktert mutatott az elmúlt mérkőzéseken, a Fradi és a DAB ellen is a hajrában mentettek pontokat. Az erdélyi túráján eddig három pontot gyűjtő DEAC két 5-2-es mérkőzésen van túl, Gyergyószentmiklóson ilyen arányban kikaptak, míg legutóbb Brassóban ennyire nyertek. A borzasztó idénykezdet után összeszedte magát Vaszjunyin mester csapata, 13 ponttal a hetedikek a tabellán, egy esetleges győzelemmel akár a hatodik helyre is felléphetnek.

A Vervedára eltiltás miatt nem számítható DVTK Jegesmedvék 17:40-től a BJAHC vendégei lesznek Káposztásmegyeren. A tavalyi alapszakaszgyőztes BJAHC pénteken elvette az UTE veretlenségét, jelenleg 5 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel az ötödik helyet foglalják el a táblázaton. A DVTK a FEHA 3-1-es legyőzésével felkapaszkodott a dobogó alsó fokára, legutóbbi négy mérkőzéséből hármat megnyert a borsodi együttes. Két héttel ezelőtt már játszottak egymás ellen a felek, a BJAHC akkor Schlekmann Márk mesterhármasával hosszabbításban győzött Miskolcon, a válogatottba is behívott fiatal csatár azonban azóta hiányzik Kangyal Balázs együtteséből. A BJAHC–DVTK mérkőzés az Erste liga Októberi Hokifeszt rendezvényének utolsó állomása.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum