Valóban felért a topcsapatok szintjére az UTE?

Habár a tabellán elfoglalt helyezések és az eddigi minta alapján minden várakozás jogos volt azzal kapcsolatban, hogy a csütörtöki GYHK–UTE rangadó a szezon csúcsmeccse is lehet, a mérkőzést látva azért szépen kirajzolódott, hogy összességében nem egyenlő erők küzdelmét hozta az összecsapás.

Hiába játszott ugyanakkor a mérkőzés jelentős részében alárendelt szerepet a lila-fehér együttes, a GYHK által feltett taktikai kérdésekre összességében mégis sikerült megoldást találni, aminek végül – a szerencse segítségével is – meglett a jutalma. Ezzel együtt: hiába vert meg egy topcsapatot az Újpest, összességében még nincs azon a polcon.

Újpesti szempontból a mérkőzés legfontosabb kérdése az volt, hogy az első öt mérkőzésen látott védekezési séma alkalmas lesz-e arra, hogy 5v5-ben megállítsa, vagy legalábbis limitálja a Gyergyó ligaszinten is kiemelkedően domináns első két sorát.

Ennek egyik kulcsa egyéni szinten az eddig remek szezont futó Rajna Miklós lehetett, aki úgy kapott összesen hat gólt eddig a szezonban, hogy a kapujára érkező lövések minősége alapján 11.7-es xG-értékű lövéssel nézett szembe. Ez az 5.7-es felülteljesítés ligaszinten a legjobb mutató – ugyanakkor elég fenntarthatatlannak tűnik hosszútávon, már csak azért is, mert az UTE rengeteg lövést enged az ellenfeleknek. Rajnának például mérkőzésenként 42 védést kellett bemutatnia a GYHK elleni meccs előtt! Ez viszont azt is mutatja, hogy az engedett lövések átlagos minősége rendkívül alacsony, ami pedig már a rendszer érdeme. Az UTE korong nélküli játékának legnagyobb érdeme ugyanis, hogy milyen szinten képes a periméterre szorítani az ellenfelét. Hogyha az 5v5-ös számokat nézzük, akkor az Újpest kapujára a GYHK elleni meccs előttig összesen 524 lövés érkezett, de ezek több, mint 62%-a a periméterről. A lila-fehérek pedig elsősorban ezzel kompenzálják azt, hogy mindössze egy olyan sorral rendelkeznek, amely a jégen több lövést ereszt meg az ellenfél kapujára, mint amennyit kap.

Ennek a sornak az egyik központi figurája Kyle Just, aki viszont a bajnok ellen nem volt bevethető, így Markus Juurikkala vezetőedző erre a tendenciára sem építhetett. Mindez azért is volt probléma, mert így még csak az esélye sem volt meg annak, hogy egy olyan sort küldjön a jégre, amely volumenben képes lehet felvenni a tempót a +46-os Corsit felmutató Vincze-Sylvestre-Sárpátki vagy a +35-ös Corsival álló Orban-Bodó-Császár trióval. Nem maradt más, mint még inkább a védekezési sémára támaszkodni, és bízni abban, hogy átmenetek során egy-egy létszámfölényes megugrással képesek lesznek majd minőségi helyzeteket kialakítani.

A mérkőzés elején az UTE rendkívül intenzív letámadással indított, a fővárosiak rengeteg korcsolyázással igyekeztek elvenni a területet az ellenfél elől a támadásépítés első fázisában. Amint a GYHK korongot szerzett a saját harmadban, három újpesti játékos egyből agresszívan fellépett a harmadban, így megpróbálva elvenni a kontrollált korongkijuttatás esélyét azzal, hogy a háromból az egyik a pakkot birtoklóra rontott rá, s vette el előle a területet, a másik két újpesti pedig a védő kékvonalig vezető passzsávokat zárta le. Ennek következtében a korongot birtokló GYHK-játékosnak kvázi nem maradt más opciója, mint visszavezetni, vagy visszajátszani a pakkot a saját alapvonala mögé. Ezzel a gyors átmenetek lehetőségét élből elvette riválisától az Újpest.

De nem csak ezt.

Ugyanis amint visszakerült a korong a Gyergyó alapvonala mögé, azonnal ki is rajzolódott az UTE korong nélküli felállása, egy 1-3-1. Ez alapvetően úgy nézett ki a mérkőzésen, hogy a GYHK zónájába felkorcsolyázó játékos középen helyezkedve, legfeljebb a kör tetejéig korcsolyázva várta, hogy végül melyik oldalon indul az ellenfél támadásépítése. Mögötte, a semleges zónában három UTE-játékos viszonylag nagy területet lefedve, a felezővonal magasságában helyezkedett el. Ez azért volt fontos, mert így a GYHK nem támaszkodhatott a támadóharmadba belőtt korongjaira, és az azt követően kialakuló palánk melletti párharcokra, hanem a középső harmadban, vagy létszámfölényt kialakítva, kis területen kellett kombinatív játékkal kijátszani az UTE védekezését. Vagy: a korongot felvevő játékosnak egyedül kellett kontrolláltan bejuttatnia a korongot a támadóharmadba. Egyik sem volt könnyű feladat, de főleg utóbbi volt igazán kockázatos, figyelembe véve azt, hogy még a kapujához legközelebb elhelyezkedő lila-fehér játékos, aki az 1-3-1 alja, ő is viszonylag magasan, a kék és a piros vonal között helyezkedett, és váltott rendre az erős oldalra, hogy korongszerzést követően egyből egy mélységi passzal támadhassa az ellenfél kékjét.

A GYHK az első harmadban látványosan nem is találta erre az ellenszert, sem koronggal sem pedig korong nélkül. Az erdélyiek ugyanis nagyon agresszív forechecket alkalmazva, mélyen letámadtak, a hátul maradó két hátvéd pedig szintén viszonylag magasan helyezkedett a semleges zónában – de közben a kompaktság minimálisan sem jellemezte ilyenkor a jégen lévő ötöst, a két hátvéd egymástól és a letámadó társaktól is nagyon távol helyezkedett. Így pedig rengeteg terület nyílt az UTE előtt az átmenetek során, amennyiben sikerült megoldást találni a GYHK letámadására (Coatta is egy ilyen megugrás végén szerzett vezetést az első harmad derekán). Ráadásul a gyergyóiak hiába alkalmaztak nagyon intenzív letámadást, az első harmadban mindössze két korongot sikerült szerezni az UTE zónájában, ami a gyergyói hatékonyság kritikája és az újpesti nyomástűrés dicsérete egyszerre.

És ez nemcsak a korongjáratásra vonatkozik a budapestieknél, mert a saját védőharmadbeli jelenlét is kifejezetten érett volt. Végig kompakt helyezkedéssel rendre a periméterre sikerült szorítani az ellenfelet, és ugyan a szélső területek „feladása” miatt hosszabb passzszekvenciák és jobb forgatások jellemezték a GYHK-t – főleg a kapott gól után -, a minőségi lövőhelyzetek továbbra sem voltak meg. Az UTE innentől kezdve még inkább a transition playekre berendezkedve próbált érvényesülni, viszont a harmad végére ezeknek a dinamikája kicsit megtört. Mivel mindenki mélyen helyezkedett a saját harmadban korong ellen, ezért a korongszerzés után időbe telt, hogy egyáltalán valaki megjátszható legyen a semleges harmadban. Az UTE korongkihozatala egy rendkívül egyszerű séma mentén zajlott: egy-egy keresztpassz a védőharmadból kifelé, hogy aztán a korongot felvevő játékos 1v1-ezés után juttassa be az offenzív zónába valamilyen formában.

A mérkőzés későbbi szakaszára, a második és a harmadik harmadra viszont már nem tudta fenntartani a közel tökéletes korong nélküli játékát az UTE, ami valamilyen szinten kódolva volt egy olyan védekezési rendszer mellett, amely nagyon alacsony hibaszázalékú játékot és döntéshozatalt követel meg a játékosoktól. A GYHK magasabb fokozatra tekert letámadásával szemben már kevésbé hatékonyan sikerült fellépni, a palánk melletti 50-50-es korongokra rendre egy ütem késéssel ért oda a kimozgó újpesti, amivel a kompakt védekezés megbomlott. Ezt kihasználva egyből veszélyesebb forgatásokat tudott futtatni a Gyergyó, több lövőhelyzetet kialakítva, s habár továbbra is elsősorban a periméterről tüzelt Szilassy Zoltán csapata, a kapu előtti területet sokkal jobban uralta, így Rajna is sok takarásból érkező lövéssel találta szembe magát. Valamint a kipattanókból és a palánkról visszapattanó korongokból is rengeteg második szándékú lövőhelyzetet sikerült kialakítani.

A semleges zónában is sikerült a sarkára állítania ellenfelét az erdélyi csapatnak. Tendenciózusan visszatérő elem volt a Gyergyó játékában, hogy két játékos a palánk mellett, kis területen tudott kialakítani 2v1-es szituációkat, köszönhetően annak, hogy a másik három játékos a mozgásával olyan útvonalakat korcsolyázott, amelyre szintén három újpesti játékosnak el kellett mennie, a kéket biztosító ötödik viszont csakis a védő kéken mozoghatott – így a korongért fellépő UTE-hokis rendre egyedül maradt. Így pedig a semleges zónát átjátszva könnyen juttathatta be a támadóharmadba a korongot a hazai csapat akár kontrollált módon, lövéssel befejezve, akár a túlsó sarokba belőve erőből, hogy a palánk melletti párharc megnyerése után egyből indulhasson a forgatás.

A GYHK helyenként úgy játszott 5v5-ben, mintha emberelőnyben lenne, és ugyanazt a sémát tudta többször is megismételni. Csak ebben a harmadban alsó hangon 3-4 olyan támadást vezetett a hazai csapat, mely során Orban a jobb oldali halfwallról passzolt a slotba, vagy a hosszú vashoz érkező társának, ebből egyből magas minőségű gólhelyzet termett. Ahogy haladt előre az idő, úgy nyílt egyre több terület az UTE harmadában, a GYHK-nál pedig ezt kihasználva nemcsak a pakk forgott hatékonyabban, hanem a játékosok is sokkal több helycserével dolgoztak. A hazaiak rendszeresen alkalmazott ciklikus játéka volt, hogy az egyik hátvéd egészen a magas és az alacsony slot határáig korcsolyázott fel, és várta a korongot kapásra, majd onnan kikorcsolyázva egyből ment letámadni. Mivel a GYHK ennyire domináns volt a támadóharmadban, az UTE szinte csak átmenetekből tudott veszélyeztetni, saját harmadból indított támadásai során képtelen volt minőségi lövőhelyzetekig jutni, főként, mert kontrollált korongkihozatala is alig volt.

Az UTE rengeteget dolgozott ezen a mérkőzésen azért, hogy bebizonyítsa, bárkit képes elkapni, még a címvédőt is idegenben. De a játék képe alapján a két csapat közötti erőviszonyok nem nagyon változtak a tavalyi évhez képest. Hogy az UTE két átmenetből eredményes tudott lenni, és ez végül elegendőnek bizonyult egy rendes játékidős döntetlenre, az inkább a szerencsének köszönhető, mintsem a teljesen tudatos és kontrollált jégkorongnak. Persze, félreértés ne essék, az eredmény így is szép és jó, de ez nagy mintán és hosszú távon az ilyen kaliberű csapatok ellen alighanem fenntarthatatlan lesz. Az odáig vezető út első lépése, hogy az első harmados védekezést és kontrollt egy egész mérkőzésre képes legyen kiterjeszteni a gárda. Ahhoz pedig, hogy valóban a topcsapatok polcára kerüljön az Újpest, ki kell lépni a reaktív csapatokra jellemző, átmenetekre alapuló komfortzónából – addig ez továbbra is inkább szezon eleji fellángolás marad.

fotók: Szász Adorján/GYHK