Kreisz Emma első gólját lőtte az NCAA-ben
A svéd ligában ismét volt magyar pont. Összefoglaló a külföldön szereplő női játékosok teljesítményéről.
Svédország
Az SDHL-ben a jégen találkozott Odnoga Lotti és Tóth Enikő. A végén utóbbi örülhetett, mert a Linköping 2-1-re nyert az SDE ellen. Odnoga két lövéssel és egy kiállítással, Tóth egy próbálkozással került be a jegyzőkönyvbe. A Linköping remek formája vasárnap is kitartott, az AIK ellen 7-0-ra győzött a csapat, Tóth a második gólt készítette elő. Ezzel a gárda feljött a harmadik helyre.
Az SDE javítani tudott, 3-1-re verte a Djurgardenst, a magyar bekk egy lövéssel és +2-vel zárta a meccset. A stockholmiak a kilencedik helyen állnak.
Garát-Gasparics Fanni csapata, a Brynäs 3-2-re kikapott otthon a Leksandstól, és a negyedik a tabellán.
A másodosztály északi csoportjában ismét találkozott a Németh Anikóval felálló Björklöven és a Jókai-Szilágyi Kingát foglalkoztató Skelleftea, és ismét utóbbi nyert, ezúttal 3-0-ra. Mindkét magyar kapott egy kisbüntetést. A Björklöven is megszerezte első pontjait, a Lulea második csapatát 1-0-ra, majd 3-0-ra verte, vagyis Németh két meccset is shutouttal hozott le. A Skelleftea százszázalékos mérleggel vezeti az ötös csoportot, a Björklöven a negyedik.
A déli csoportban Sóos Csenge nem játszott a Troja-Ljungby legutóbbi két meccsén, a csapat egyszer nyert, egyszer kikapott.
NCAA
Az amerikai egyetemi ligában a Minnesota kétszer is biztosan legyőzte a St. Thomast (8-0). Kreisz Emma mindkét meccsen háromszor lőtt kapura, a másodikon pedig ő szerezte az első gólt – ez volt az első az NCAA-ben –, emberelőnyben távolról vette be a kaput.
Seregély Míra csapata, a Maine 3-2-re kikapott a New Hampshire-től, a magyar csatár ötször próbálkozott.