FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák 2-6
A DAB a legutóbbi szezonban még a fehérváriaknál szereplő Tóth Balázzsal a kapujában elvitte a három pontot a megyeszékhelyről.
A megyei rangadó első perceiben a mezőnyben gyűrték egymást a felek, egy-egy próbálkozást leszámítva a kapuk nem forogtak veszélyben. A fehérvári fiatalok ragadták magukhoz a kezdeményezést, a 4. perc elején Dobos közelijét, majd az ismétlést is védte Tóth kapus. Csendesedett a játék, mindkét oldalon sok volt a rossz átadás, amik megakasztották a támadásokat. A 6. percben a semmiből vezetést szereztek a vendégek: Somogyi passzából Lorraine betalált (0-1). Ritmust fogott a Dunaújváros, még fel sem ocsúdtak Anatoli Bogdanov fiai, újra a kapujukban táncolt a korong: a 8. percben Dostalek érkezett elsőként egy kipattanóra (0-2). Próbált változtatni a FEHA, de a gyorsan bekapott két gól megfogta Ambrusékat. A 12. percben egy kipattanó után óriási kavarodás volt a vendégkapunál, a gyömöszölésnek a játékvezetők vetettek véget. A másik oldalon Ödman szólózhatott, csak szabálytalanul tudták megállítani, büntető. A rávezetést Márkus Levente bravúrral hárította, maradt a 0-2. A folytatásban hazai- majd vendég emberelőny maradt kihasználatlanul. A végén Balasits egyéni akciója hozhatott volna gólt, Tóth hárított.
Kemény jelenetekkel indult a középső játékrész. Előbb Fekete Alex esett rá tavalyi csapattársára, Tóth Balázs kapusra. Jutalma kétperces kisbüntetés lett, míg a másik kapunál Márkusnak piszkáltak oda, majd érkeztek a bekkek takarítani. A büntetőpadról visszatérő Fekete startolt egy hosszú korongra, visszapasszát Dobos a blokkba püfölte. Megélénkült a meccs, öt perc alatt több dolog történt mint a teljes első játékrészben. Hazai emberfór következett, Szalma így is lecsapott a korongra, szólóját Márkus Levente védte. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, fehérvári tűzijáték után Somogyi közelije jelentett veszélyt. A 29. percben Ödman beszáguldott a harmadba és kipúpozta a hálót (0-3). Tovább nőtt az iram, a védekezéssel nem törődtek a játékosok, sok volt a helyzet. Jobbak voltak az újvárosiak, öt az öt ellen is felálltak, Maarnela bombája csilingelt a kapuvason. A FEHA-nak semmi nem sikerült, kettős előnyből sem tudtak betalálni. Tóth Balázs remek védésekkel szomorította korábbi csapatát. A hajrá is a vendégeké volt, az utolsó percben kétszer is betaláltak: előbb Blasko ütője eltörött, Somogyi szép passzt kapott és kihasználta a lehetőséget (0-4), majd Sillanpää húzott kapura, elsőre elütött a korong felett, másodszorra már a hálóba helyezett (0-5).
A mérkőzés negyven perc alatt eldőlt, a záró harmadra nem sok kérdés maradt. Az Acélbikák nem álltak le, a 42. percben Szalma is betalált (0-6). Ezt a gólt már Nyikita Melnyicsuk kapta, aki a második szünetben váltotta Márkus Leventét a fehérvári kapuban. Élvezték és cifrázták a játékot a látogatók, közel jártak az újabb gólhoz. Tíz perc volt már csak hátra, amikor kettős fórba kerültek, ezt kivédekezte a házigazda. Az 53. percben összejött a szépítés a fehérváriaknak: Dobos lövésébe Blasko szúrt bele a kapu előtt (1-6). Két perccel később ugyancsak a termetes cseh csatár volt eredményes (2-6). Ennél többre viszont nem maradt idő. A feszültség a hajrában ki-kirobbant a játékosokból, a játékvezetők gyors közbeavatkozása megakadályozta a bunyót. A Dunaújvárosi Acélbikák remek kapusteljesítménnyel és jó helyzetkihasználással ilyen arányban is megérdemelt győztek az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. A FEHA 19 csak időszakosan tudta felvenni a vendégek ritmusát, ezen az estén ez a szépítésre volt elég.
fotó: Soós Attila/FEHA19
Lehet, hogy a srácok terhet tettek magukra
Külföldi szakemberek értékelése az újvárosi vendégsikerrel záruló Fejér megyei derbit követően.
Anatolij Bogdanov, vezetőedző, FEHA19: “Ez nem a mi napunk volt, az eredmény is egyértelműsíti. Nehéz volt számunkra a mérkőzés eleje, nem pontosan tudom az okát, talán túlizgultuk – lehet, hogy a biztató előszezonbeli mérkőzések miatt a srácok terhet tettek magukra. Nem tudtuk a saját játékunkat játszani, a csapat is tudja, hogy ennél tudunk jobban teljesíteni. Néhány elemi hibát is elkövettünk, amelyet az ellenfél kihasznált – ezúttal kifejezetten hatékonyak voltak a kapunk előtt. A kapusunk sokáig meccsben tartott minket, de intő jel, hogy két ízben is gyors egymás utánban kaptunk két találatot. Tanulnunk kell ebből, nem szabad a rosszul sikerült cseréken agyalni, hanem azonnal készen kell állni a folytatásra. A fiúknak is elmondtam, hogy immáron a jövőre kell fókuszálni, a következő meccsünk 0-0-ról indul, ez most jó tanulópénz volt.”
Niko Eronen, vezetőedző, DAB: “Nagyon örülök ennek a győzelemnek, jól játszottunk. A FEHA19 ellen több felkészülési mérkőzést is vívtunk, ezek világosan megmutatták, miben kell fejlődnünk és jobbnak lennünk a szezon első mérkőzésére. Az első ötven percben úgy érzem, mi voltunk a jobb csapat, a végén ugyan voltak kisebb problémáink, de összességében rendben volt a teljesítményük. Külön örülök annak, hogy az emberhátrányos játékunk jól működött, és a kapusunk is kiválóan teljesített.”
Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2023. szept. 29., péntek. |
Márkus: 70,6% (Melnyicsuk: 87,5%) | K |
Tóth: 90,5% (Kovács) |
Racsinszkij, Koszinszkij, Dobos, Fekete, Blasko | 1 |
Varga, Maarnela, Elomaa, Lorraine, Somogyi |
Hazeldine, Falus, Zezelj, Farkas L., Ambrus | 2 |
Ahonen, Svars, Sillanpää, Koskinen, Ödman Hadzinikolic |
Csollák, Bogesic, Németh, Nádor, Szöllősi | 3 |
Moore, Sziszak, Szalma, Nemes, Dostalek |
Bajkó, Salamon, Farkas I. T., Alapi, Balasits | 4 |
Léránt, Pinczés, Strenk, Dézsi Bence |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 05:48 | DAB | Lorraine | Elomaa | Somogyi | |
0-2 | 07:16 | DAB | Dostalek | Svars | Moore | |
0-3 | 28:08 | DAB | Ödman Hadzinikolic | Koskinen | Moore | |
0-4 | 39:00 | DAB | Somogyi | Elomaa | Ahonen | |
0-5 | 39:57 | DAB | Sillanpää | |||
0-6 | 41:52 | DAB | Szalma | Koskinen | ||
1-6 | 52:18 | FHA | PP | Blasko | Dobos | Fekete |
2-6 | 54:31 | FHA | Blasko | Racsinszkij | Koszinszkij |
21 | Kapura lövések száma | 25 |
- | Kiállításpercek | - |
Ödman nagy gólt zúdított a riválisnak
A FEHA19–DAB Fejér megyei derbi kulcsjelenetei.
További cikkek
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3
- Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák 6-1
- Három budapesti mérkőzést is hoz az első októberi Erste Liga-játéknap
- NHL-es finnel erősít az FTC-Telekom
- Az első harmadban érzelmekkel teli, rájátszáshangulatú játék volt
- A pénteki után azt hittük, hogy kolbászból van a kerítés, és minden jön magától