Garát-Gasparics Fanni Ottawában bizonyíthat

   

A magyar válogatott csatárt meghívták az egyik PWHL-es csapat edzőtáborába.

Az újjászervezett női NHL, a PWHL draftját a múlt héten tartották. Azok a játékosok, akik ott nem találtak csapatot, még szabadügynökként kerülhetnek be a ligába, erre a november 15-én kezdődő edzőtáborokban lesz lehetőségük. Egyre több név került nyilvánosságra, és közöttük ott van Garát-Gasparics Fannié is, a csatár az Ottawa táborában mutathatja meg magát. A kanadai együttes vezetőedzője Carla MacLeod, a cseh válogatott szövetségi kapitánya, nem meglepő, hogy az eddigi 18-as keretben két cseh játékos is helyet kapott, de ott vannak olyan sztárok, mint a kanadai Emily Clark és Brianne Jenner, vagy az amerikai Savannah Harmon és Jincy Dunne. A keretben eddig két kapus, hat hátvéd és tíz csatár szerepel, a maradék öt helyre az edzőtáborban nyújtott teljesítmény alapján pályáznak a meghívottak. Garát-Gasparics mellett többek között a korábban a PHF-ben a legértékesebbnek választott Mikyla Grant-Mentis, Natalie Snodgrass, az amerikai válogatott Becca Gilmore és a japán klasszis, Akane Siga is bizonyíthat a stábnak.

Garát-Gasparics tavaly a PHF-es Metropolitan Riveters egyik legjobbja volt, játszott az All Star-meccsen is. Az új szezont a svéd Brynäsban kezdte el.

fanni_metriveters

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum