Megvan az elit-vb menetrendje és árazása

   

A jegyértékesítés október 10-én kezdődik.

Az IIHF közzétette a 2024-es elit-világbajnokság pontos menetrendjét és jegyinformációit. A prágai és ostravai közös rendezésű, csehországi vb május 10-én, délután 16:20-tól Svájc–Norvégia és Szlovákia–Németország csoportmeccsekkel rajtol, az első hazai mérkőzés a nyitónap estéjén, 20:20-kor kezdődik (Csehország–Finnország). Az egyenes kieséses szakasz május 23-án startol a negyeddöntőkkel, a helyosztók három nappal később, vasárnap esedékesek. A most nyilvánosságra hozott információk alapján bérlet és külön meccstikettek ezúttal nem kaphatók majd – kivételt képeznek a kijelölt, ún. családi mérkőzések -, kizárólag napijegyek vásárolhatók 1,180 koronától (napi árfolyamon 19 ezer forint). Az IIHF szervezőbizottsága emellett ismét megnyitja a korábban már megismert elővásárlási sorsolást (amire elméletben már lehet is jelentkezni ezen a linken), magát a sorsolást szeptember 18. és 24. között tartják majd; a szerencsés nyertesek a publikus jegyvásárlás kezdete, október 10-e előtt egy héttel (október 2–4.) kezdődően válthatják meg a kiválasztott napijegyeiket. Mint ismert, az A csoport összecsapásait, valamint az elődöntőket és helyosztókat rendezik majd Prágában, a B csoport küzdelmeit pedig Ostravában – előbbi részletes jegyárait itt, utóbbiét itt találhatják.

praga

fotó: IIHF/Andre Ringuette

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA 8-4VÉGE
AL 20:45 WRMETO 2-9VÉGE
december 9., szombat
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum