Kilencet kapott Kanada a Hlinka-Gretzky Kupa nyitányán

 

A juharlevelesek Finnországtól szenvedtek vereséget, Csehország kitömte az Egyesült Államokat.

Hétfőn megkezdődtek a 2023-as Hlinka-Gretzky Kupa küzdelmei. Az U18-as korosztály egyik legfontosabb nemzetközi tornájának nyitónapján Svédország 11-1-re kiütötte a német válogatottat. A skandináv együttes négy emberelőnyös és egy -hátrányos gólt szerzett, Zetterberg 2+4 ponttal zárt. A másik délutáni mérkőzésen Finnország 9-6-ra legyőzte a múlt héten Budapesten edzőtáborozó Kanadát. 10 játékpercet követően a tengerentúli együttes már 3-1-re vezetett, majd jött négy finn gól és már az északi együttes állt jobban két góllal. A harmadik harmad elejére Kanada utolérte ellenfelét, ám a finnek négy perc alatt ismét berámoltak négy gólt, így sima győzelmet arattak. A legjobb finn a 3+2-vel záró Tuomas Suoniemi lett.

A házigazdák felemásan kezdték a tornát. Csehország kilenc gólos mérkőzésen verte Breclavban az Egyesült Államokat, a vendéglátók mindegyik harmadban betaláltak. Két harmad után még csak egy gól volt az USA hátránya, ám a záró felvonásban csak Csehország volt eredményes, így végül 7-2-es hazai győzelem született. A társházigazda Szlovákia vereséggel indította a tornát, miután 6-3-ra kikapott Svájctól. Északi szomszédaink hiába lőttek tízzel többet kapura ellenfelüknél, Christian Kirch svájci kapus remek napot fogott ki.

Canada Finland U18

Fotó: Hockey Canada / Twitter

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum