Szeptember 29-én rajtol az Erste Liga

   

A tízcsapatos alapszakasz 36+8 fordulóból áll majd, a playoff-kvalifikáció helyett ezúttal kígyóelv szerint rendeződnek a csapatok egy plusz körbe.

Az Erste Liga közzétette a 2023/24-es szezon menetrendjét a hivatalos honlapon. Az idény szeptember 29-én, pénteken rajtol, mégpedig kapásból rangadókkal: az SC Csíkszereda és a Gyergyói Hoki Klub erdélyi derbit vív, a DVTK Jegesmedvék és a DEAC kelet-magyarországi csörtét tart, a BJAHC és az UTE a Vasas Jégcentrumban találkozik, míg a FEHA19 és a Dunaújvárosi Acélbikák megyei rangadót játszik. Az első játéknapon jégre nem lépő együttesek közül a Corona Brasov már szombaton Gyergyószentmiklóson szerepel, míg az FTC-Telekom vasárnap a DEAC ellen vívja szezonbeli első mérkőzését.

Az alapszakasz első fázisa – ahol mindegyik csapat négyszer játszik a másikkal – február 4-éig tart, majd az IIHF-szünetet követően február 13-ától március 5-éig még nyolcszor jégre lépnek a csapatok, mégpedig az alábbi szisztéma szerint: “36 forduló után a csapatokat a helyezések alapján két csoportra osztják, ahol még egyszer játszanak a csoportbeli ellenfelekkel hazai pályán és idegenben. Ez tehát további nyolc mérkőzést jelent, ami szintén az alapszakasz része, és az itt elért eredmények beleszámítanak az alapszakasz tabellájába. A két csoportot a kígyóelv szerint alakítják ki – ezt alkalmazza az IIHF is a férfi világbajnokság csoportbeosztásánál –, így lehet a leginkább kiegyensúlyozott. Az egyik ötösbe kerül az 1., a 4., az 5., a 8. és 9. helyezett, míg a másikba a 2., a 3., a 6., a 7. és a 10. Négy-négy mérkőzést tehát biztosan játszik egymással minden csapat, az azonos csoportba kerülők pedig összesen hatszor találkoznak. Az alapszakasz 44 fordulóból áll majd.”

A kilencedik és a tizedik helyezett számára véget ér a szezon, a legjobb nyolc csapat március 8-ától vív egyenes kieséses csatákat, amelyek az egyik fél negyedik győzelméig tartanak majd.

sccgye_kozma

fotó: Pál Zoltán/SC Csíkszereda

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum