Szita Donát visszatér Székesfehérvárra
A 25 éves csatár két szezont követően játszhat újra szülővárosában.
A FEHA19 bejelentette Szita Donát szerződtetését. Az 1998-ban született jégkorongozó 2021-ig szülővárosában, Székesfehérváron játszott, majd az ezt követően két szezonban megfordult légiósként a dán Rungstedben, a francia Amiens-ben, a lengyel Jastrzebiében, valamint Magyarországon a BJAHC-ban. A budapestiek december végén jelentették be Szita leigazolását, a csapatnál az alapszakaszban tíz meccsen két gólt lőtt és négy gólpasszt jegyzett, majd a rájátszásban tizenegy találkozón háromszor volt eredményes és három asszisztot adott. Mint azt a székesfehérvári klub honlapja írta: “A játékos érkeztével teljessé vált a FEHA19 2023/24-es Erste Liga-játékoskerete. A csapat július 31-én kezdi meg a felkészülés következő szakaszát, amelynek részleteiről hamarosan hírt adunk honlapunkon.”
fotó: BJAHC
További cikkek
- Négy fiatallal biztosan számolnak ősztől Dunaújvárosban
- Kiss Patrik újpesti marad
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa