Majoross Gergely a Ravensburg Towerstars vezetőedzője

   

A kiváló magyar szakember nem kisebb feladatot kapott, mint feljuttatni a DEL2-es sváb együttest a német élvonalba.

A Ravensburg Towerstars hivatalos honlapján jelentette be új vezetőedzőjét, Majoross Gergelyt, ezzel máris megvan az Érsekújvárról távozó magyar szakember következő állomáshelye. A baden-württembergi klub egyértelműen a DEL2 egyik élcsapata, már a “régi” német másodosztályban is volt bajnok, amióta pedig a DEL2 létezik, két-két ízben volt negyed- és elődöntős, míg 2019-ben bajnoki címet ünnepelhetett (de akkor még nem volt automatikus kiesés-feljutás rendszer a DEL-ben). A ravensburgiak tavaly ezüstérmesként zártak, idén pedig ismét megnyerték a bajnokságot, ám egyik évben sem folyamodtak DEL-licenszért. Méghozzá azért, mert:

„A csarnokból még hiányzik öt-hatszáz férőhely a DEL-licenszhez, illetve a klub úgy gondolta, pénzügyileg is egy-két év múlva tart majd a DEL-szintnél – adta meg a magyarázatot blogunknak immár Majoross Gergely. – 2024 nyarán kerül sor egy nagyszabású pályaátépítési projektre, konkrétan a duplájára növelik, így a férőhelykérdés egészen biztosan meg lesz oldva, utána már kimondott cél a DEL-be jutás. Éppen ezért velem sem csak rövid távú szerződést kötöttek, hanem 1+1 éveset, mert annál meg egyelőre én nem mertem hosszabb időre aláírni, mondván, nézzük meg előbb, a családnak hogy jön be az ottani élet. De a lényeg, hogy a feladataim egyik legjelentősebb része ez, hogy ezt a mostani, viszonylag fiatal német magot felkészítsem a DEL-re.”

Arról, hogy miként került éppen ő a képbe, s hogy van-e ott, Ravensburgban valamiféle „magyar szál” (elvégre korábban Rich Chernomaz és a Miskolcon is megforduló Tim Kehler is irányította a csapatot), Majoross így felelt: „Nem tudok semmi ilyesmiről, én az ügynökömön keresztül kerültem kapcsolatba a klubbal, és sok apró, furcsa véletlen játszott össze, hogy végül én lettem a befutó. Az egyik legfőbb ilyen az volt, hogy az elmúlt években a brit szövetségi kapitány, Pete Russell nagyon sikeres tudott lenni ezzel a csapattal – egyrészt vele jóban vagyok, másrészt ugyanaz az ügynökünk, így Pete igen sokat tett azért, hogy én egyáltalán képbe kerüljek itt. És mivel hozzám hasonlóan ő is egy, fogalmazzunk óvatosan, nem tradicionális hokinemzetből érkezve tudott remek munkát végezni – az ő személyében egy skót srácról beszélünk –, így errefelé már sokkal bátrabban nyúlnak egy ilyen vonalhoz és egy ilyen piachoz, mint amilyenből ő vagy én is érkezem.”

A döntéshozatalkor az egyik legfontosabb szempontot nyilván a család játszotta a gyerekekkel: „Egyhangú konszenzus volt a feleségemmel, hogy mi olyat nem csinálunk, hogy a családot szétszakítjuk bárhol, bármilyen arányban, tehát az én egyik legfontosabb feltételem az volt, hogy a család körül minden legyen biztosítva – úgy gondolom, ez maximálisan meglesz, úgyhogy mindannyian izgatottan várjuk, milyen lesz a német ovi, a német hoki, és így tovább. Nyugodt szívvel kelünk útra, biztos vagyok abban, hogy ebből végül mindannyian profitálni fogunk.”

Arról, hogy mennyire volt nehéz otthagyni az érsekújvári projektet: „Ez a része nagyon nehéz volt, de nyilván valahol egy kellemes teher, amikor az ember két jó közül választhat. Nagyon jól éreztem magam Érsekújváron az elmúlt két és fél évben, szerintem nyugodtan mondhatom, hogy az együttműködés mindkét fél számára előnyös és hasznos volt. Örültem, hogy az ottani vezetőséggel meg tudtam beszélni ezt a dolgot, s hogy támogattak és drukkolni fognak. Én is szívemen viselem az újvári hoki sorsát és jövőjét, ha bármiben tudok segíteni, meg fogom tenni. Az elmúlt időszakban sikerült jó alapokat leraknunk ott, bízom benne, hogy ez a munka folytatódni fog.”

A német jégkorong fejlődésének idén egyik újabb ékes bizonyságát adta a világbajnoki ezüstéremmel, a DEL-t évek óta a kontinens egyik topligájaként tartják számon szakmailag, körítésileg, nézőszámilag, mindenhogyan. S hogy a DEL2 és annak élvonala hol tarthat, milyen szintlépés ez akár egy szlovák Extraligával összevetve? „Erre pontos választ valószínűleg egy év múlva tudok adni. Azt gondolom, összességében hasonló szint lehet a kettő, a szlovák topcsapatok talán előrébb tartanak, mint a DEL2 topcsapatai. De ez csak az a része, amit a jégen látunk, a jégen kívüli dolgokban sokkal-sokkal előrébb jár a DEL2; akár a profizmust, akár a körítést nézzük. Bár az is kétségtelen, hogy ezek valóban szigorúan üzleti alapon működő klubok, itt a költségvetés szent és sérthetetlen: előfordulnak például olyanok, mint nálunk, hogy Ravensburgban nincsen főállású kapusedző, hanem a DEL-es Ingolstadttal vagyunk együttműködésben, így közös lesz a kapusedzőnk. Az mindenesetre jól látszik, hogy van hova tovább, bőven akad lehetőség fölfelé menni – ez egy nagy piac, sok csapattal. Nézzük csak meg, még a harmadvonal, az Oberliga is milyen profi tud lenni, még ha színvonalban nem is feltétlenül az egeket verdesi. Egyszóval remélem, csak profitálni tudok abból, hogy ezt a bajnokságot is megismerem, egy újabb hokikultúrát, a végén remélhetőleg a DEL-lel – ha valóban sikerülne ott dolgozni, az tényleg egy álom megvalósulása lenne. A német hoki az elmúlt hat-nyolc évben bebizonyította, hogy a korábban emlegetett Nagy Hatok plusz a szlovákok helyett velük együtt most már inkább kilenc-tíz topválogatottról beszélhetünk. Nyilván Svédország többször fog vb-döntőbe jutni, vagy nyerni, mint a németek, de most már ők is ott vannak az élbolyban, arról pedig szerintem sosem volt vita, hogy a DEL Európa egyik topbajnoksága. Lehet, hogy nem egy SHL, vagy egy svájci liga, de régóta nagyon erős, most pedig válogatottszinten is egyre markánsabban bizonyít a német jégkorong.”

mogyi ravensburg

fotó: Facebook/Ravensburg Towerstars

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum