Lehet, hogy ez volt az utolsó válogatott meccsem itthon

A “Kanada-specialista” Sofron István a meccs után értékelt, elérzékenyült, elemzett, és leszögezte, ha Tamperében is így játszunk, igenis lehet keresnivalónk az elit-világbajnokságon.

Nagyvonalúan mondhatjuk, hogy lassan Kanada-specialista leszel…

Ezt  azért nem mondhatjuk (nevet), de hála Istennek, Kanada ellen tényleg megint kijött a lépés. Ugye legutóbb is egy barátságos mérkőzésen tudtam betalálni ellenük, és most is egy barátságos mérkőzésen. Ráadásul anno az A csoportban Bartalis Istivel is eredményesek voltunk: én letámadtam, korongot szereztem, ő meg beverte az első gólt a kanadaiaknak – pont mondtam is a keddi meccs előtt, hogy mi már tudjuk, hogyan kell nekik gólt lőni, úgyhogy most is lövünk egyet! Hál’ Istennek, be is jött, ezúttal én voltam a befejező. Úgyhogy a viccet félretéve, nagyon boldog vagyok, fantasztikus érzés, hogy így jött ki a lépés.

Miként élted meg, ahogy az egész aréna felrobbant a találatod után?

Borsódzik a hátam, tényleg. Ennyi ember előtt, ennyi magyar ember előtt játszani, és gólt lőni Kanada ellen, ez mindig, minden játékosnak egy fantasztikus élmény. Még az is benne van, hogy nekem az utolsó meccsem volt itt Magyarországon, válogatottként. Ez volt a 150., pont Kanada ellen, szóval úgy gondolom, hogy minden kerek volt. Nagyon jó érzés volt természetesen.

fotók: Vörös Dávid/MJSZ

El is érzékenyültél kicsit, beszéljünk hát arról, milyen érzés volt a végén, amikor a magyar szurkolók elénekelték a Himnuszt, és közben a kanadaiak is odaálltak mellétek?

Szerintem ők is ámultak-bámultak, hogy milyen szurkolásunk és milyen igazi magyar szurkolótáborunk van, amely az elmúlt években hajtott minket előre, és egy hatodik játékosunk volt a jégen – bárhova mentünk, eljöttek velünk. Ez hajt minket előre. Köszönjük nekik, és számítunk rájuk Tamperében is, mert tényleg együtt értünk el sikereket, és együtt vagyunk erősek mi, ez a nemzet. Bízunk benne, hogy sokan velünk tartanak és otthonról is buzdítanak majd minket. Nem sikerült olyan jól az elmúlt hét-nyolc meccsünk, ahogy azt mi elterveztük, de nagyon sok munkát raktunk bele nap mint nap többórás edzésekkel és elméleti oktatásokkal. Ez mind azt a célt szolgálta, hogy mostanra legyünk csúcsformában, és úgy gondolom, hogy kezd ez a csapat egyre jobb formába lendülni, és elkezdi elhinni azt, hogy van itt keresnivalója. Ez a meccs is igazán jó példa volt arra, hogy Tamperében bent tudunk maradni.

Ahogy mondtad is, az utolsó két-három meccsen, főleg az utolsó kettőn már látszott, hogy kezd összeállni a dolog, és azt a rengeteg elméletet, amit a fejetekbe vertek, egyre inkább sikerül átültetni a jégre a gyakorlatba.

Igen, ez is volt a terv, hogy ez egy ilyen körülbelül öt-hét hét, mire ez a sok anyag leülepszik. Igazából nem sok új dologgal nyitott a szövetségi kapitány, hanem minden egyes részletre, minden egyes mozdulatra megszabta azt, hogy kinek mit kell csinálni. Mire ez egy egész kompakt egységgé válik, és nem azon gondolkodik az egyik játékos, meg a másik játékos, hogy éppen most hova kell menni, hanem már ösztönből jön, ehhez kell öt-hat-hét hét, és most érzem én is magamon és a többieken is azt, hogy egyre jobban. már zsigerből jönnek ezek a dolgok. Már a sorok is kezdenek összeállni, nagyon sok játékost próbálgattunk. Szóval soha nem az eredmény volt fontos ezeken a felkészülési meccseken – és hozzáteszem, hogy azoktól a csapatoktól kaptunk ki egy góllal, vagy kettővel, vagy lehozott kapus góllal, akikkel mindig szorosat játszottunk. És nem az volt, hogy kikapunk öt-hat gólokkal, hanem mindig jó meccseket játszottunk – a szerencse nem a mi oldalunkra billent, de ettől függetlenül mi a játékszisztémát gyakoroltuk. Most már látszik szerintem, hogy ez a játék kezd beérni, és mindannyian bízunk benne, hogy ez eredményes lesz, és tudjuk azt, hogy amiért dolgozunk, az sikeres lesz.

Fizikailag is egyre jobban bírta a csapat, itt a kanadaiak ellen már jóformán mindhárom harmad rendben volt ilyen téren.

Sokan nem tudják, hogy az ukrán, japán, lengyel meccseken napi két és fél óra jég volt, kondi, és csomó emeleti oktatás, mindenki hullafáradt volt, rengeteg utazással. Ilyenkor nem tudnak úgy menni a lábak, egyszerűen lehetetlen két és fél óra jégedzés után úgy korcsolyázni egy mérkőzésen, ráadásul back to back mérkőzéseken; egyik nap is van, másik nap is van, plusz utazás, pakolás. Most már visszább vannak véve az edzések, de az egy komoly alapozás volt, egy kéthetes komoly felkészülés: úgy kellett pályára lépni, fáradt és beállt lábakkal, de ennek most érik be a gyümölcse. Ettől függetlenül próbáltuk ugyanúgy csinálni a dolgokat akkor is, de természetesen olyankor nem megy úgy, mint egy olyan csapatnak, mint egy lengyel vagy egy ukrán, japán, amely csúcsformában, a vébéje előtt egy-két nappal játszik ellenünk. Ráadásul ezek a csapatok picivel gyengébbek, mint mi, vagy közel ugyanolyan képességűek. Szóval sokan kétségbeestek, hogy mi most kikapunk nyolcból hétszer, de mi ezt mindig is tudtuk, hogy milyen melót csinálunk, mi van mögötte; és bízunk abban, hogy szombatra csúcsformában leszünk és készen állunk.

Még egy dolog: a felkészülés során nagyon sok volt a kiállítás, most viszont csak egy volt, és abból sem kaptunk gólt. Ezt lehet tartani a világbajnokságon?

Igen, az, hogy kevés hátrányt kapunk, az kell ahhoz, hogy ilyen szoros meccseket tudjunk játszani, hiszen ezek a csapatok kihasználják a hibákat. Látjuk, hogy két-három hibából eljöttek kettő az egyben, és egyből belőtték a helyzeteiket. Szóval úgy gondolom, ha ilyen fegyelmezetten tudunk játszani, és ennyire sok munkát rakunk bele, nem a botot használjuk, hanem korcsolyázunk, és tényleg mindenki visszajön, letámad, blokkol, akkor ezzel a játékkal igenis van keresnivalónk az A csoportos világbajnokságon!

Sofron István érzelmes interjúja videón is megtekinthető az NSO Tv jóvoltából, valamint egy hangulatfelvétel is készült a kiváló keddi MVM-es atmoszféráról és a kanadaiakkal közös himnuszéneklésről.