Nincs bennem hiányérzet, gyönyörű pillanatokat élhettem át a válogatottban

Vas János pénteken elköszönt a válogatottól és a szurkolóktól, vagyis biztosan nem lesz ott Tamperében harmadik A csoportos világbajnokságán.

A játékosként háromszoros feljutó klasszis – aki idén 39 évesen is top 3-asként zárt az alapszakasz-dobogóra odaérő DVTK-ban – emellett elmondta, hogyan kovácsolódott végül mindenkit meglepő csapattá a fiatal miskolci brigád, hogyan élték meg a kiváló alapszakasz után már csalódással felérő negyeddöntős búcsút és Tokaji Viktor váratlan távozását. Nyáron pedig így sem fog unatkozni, hiszen gyerektábort szervez Mátyásföldön, olyan kisebb nevekkel, mint Sebők Balázs vagy Terbócs István…

Akkor hát biztosan nem lesz harmadik elit-vb, itt a vége?

Itt, de tudtam, hogy ez a nap is eljön egyszer, és most érkezett el az ideje. Egyáltalán nincs bennem hiányérzet, gyönyörű pillanatokat élhettem át a válogatottban, két elit-világbajnokságon is ott lehettem, ez magyar jégkorongozóként óriási dolog. Annyit pedig elmondhatok, hogy lesz lehetőségem a közeljövőben méltóképpen elbúcsúzni a nemzeti csapattól és a szurkolóktól – válaszolta Vas János, aki pénteken saját közösségi oldalán jelentette be a válogatottól való visszavonulását.

A szezonod azért jól alakult, Miskolcra visszatérve top hármas játékosként és legeredményesebb magyarként zártál egy alapszakasz-dobogóra odaérő élcsapatban.

Én végig nagyon jóléreztem magam, és talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy tudtam is magamról, hogy képes vagyok ilyen teljesítményre. Tavaly is még a Slovan ellen első soros centerként pont per meccs átlagot hoztam a szlovák playoffban, reméltem, hogy egy nyár alatt nem felejtek el jégkorongozni. Úgy voltam vele, bárhova tesznek, én topjátékos akarok lenni, és képesnek is éreztem magamat rá – a legnagyobb kihívást és mércét mindig saját magammal szemben állítom fel. Emiatt külön örültem, hogy az edzők is elégedettek voltak velem és a mutatott játékkal, a félresikerült utolsó miskolci Extraliga-szezon után kellett ez a lelkemnek.

Főleg, hogy a csapat is óriásit lépett előre, a mezőny egyik legkellemesebb meglepetése volt mind a mutatott játék, mint az eredmények terén – az, hogy ez a fiatal társaság a harmadik helyen tudott végezni az alapszakaszban, egyértelműen várakozáson felüli teljesítmény.

Én is így látom. Látszott rajtunk a folyamatos fejlődés a szezon elejétől kezdve egészen az alapszakasz végéig. Az ellenfelek is egyre komolyabban vettek minket, és tavalyhoz képest a játék is sokat javult, külön-külön egyénileg és csapatként egyaránt. Meghatározó klubja tudtunk lenni az idei Erste Ligának, ami szerintem nagy szó, egyúttal csattanós válasz sok mindenkinek. A szezon előtt talán a 7-8. helyre jósoltak minket, a power rankingetekben megjelenő „Vas János bácsi és a fiatalok” pedig örökre beleégett a retinámba… (nevet). Szóval ez egyszerre jó, ugyanakkor kettős érzés is: noha a szezon elején valószínűleg mindenki, mi és a menedzsment is aláírta volna az alapszakasz-dobogót, annál keserűbb lehet a szánk íze, amiért a negyeddöntőn nem sikerült túljutnunk. Egy ilyen alapszakasz után érezhető volt, hogy mi többet szeretnénk, mint egy playoff első kör, emiatt csalódottak voltunk. Amit viszont így is ki tudok emelni, hogy igazi csapattá kovácsolódtunk, mindenki tette a dolgát, az alapszakaszbronz nagyon szépen csillog, a többi meg már történelem.

fotó: Nagy Gábor Sándor/DVTK Jegesmedvék

Valentyin Razumnyakkal nagyot húzott a vezetőség, ő egyértelműen kiemelkedett ligaszinten is, de úgy tűnt, mögötte is megvolt az egyensúly és az összhang, hiszen összesen tíz DVTK-játékos zárt 20 pont körüli teljesítménnyel.

Mindenképpen, de azt azért ki kell emelni, hogy pont per meccs átlag felett tényleg csak ő volt. Márpedig ha körülnézünk a ligában, a többi élcsapatnál sokkal több pont per meccses játékos volt, ami kulcsfontosságú, mert ha hiányzik a pontrutin, akkor kevesebb az olyan játékos, aki a keményebb szituációkban meg meri húzni azt a pluszt, ami gólhoz, gólokhoz vezet. A két döntős csapatban például ez a faktor egyértelműen megvolt. De tény, hogy volt négy sorunk, akiket az edző végig használni tudott, és bárki ellen bárkit fel lehetett küldeni, ami kétségkívül nagy fegyvertény – ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a dobogón tudjuk zárni az alapszakaszt.

Kikerülhetetlen kérdés, hogy egy ilyen látványos szintugrás után hogyan fogadtátok Tokaji Viktor váratlan távozását? Az eredmények alapján legalábbis jó munkát végzett.

Ebben egyetértünk. Nem tudom pontosan, mi volt az a kérdőjel Toki és a menedzsment között, amiben ennyire másként látták a dolgokat, hogy így alakult végül. Amit tudok, az az, hogy a végén mindenkiben fájó nyomokat hagyott a negyeddöntős kiesés, de így is derült égből villámcsapásként ért a hír minket is, már csak azért is, mert tudtuk, hogy van még egy éve hátra a szerződéséből. A tárgyalásokba mi nyilván nem látunk bele, az én személyes véleményem az, hogy sokat és jól dolgozott egészen onnantól, hogy a nagyon rossz Extraliga-szezon végén átvette a csapatot. Az edzésmunka és a csapaton belüli hangulat is kiváló volt, ez nagyban neki is volt köszönhető.

Az FTC elleni negyeddöntős párharcot a nagyobb tapasztalat és playoffrutin döntötte el végül a zöld-fehérek javára?

Szerintem igen. Nálunk nagyjából a játékosok fele ilyen szinten, ilyen erős ellenfél ellen hasonlót még egyáltalán nem tapasztalt korábban. Utóbb a Fradi is kiemelte, nagyot dobott rajtuk az, hogy az első körön, rajtunk túljutottak – egy csapatot nagyon össze tud kovácsolni az ilyesmi, elhiszik utána, hogy a még jobb ellenfelek ellen is van esélyük. Láttuk is, elmentek a döntőig és majdnem az Erste Liga-győzelemig is. Szerintem kijelenthető, hogy az összes meccsünk szorosan alakult, néhányon mi voltunk a jobbak, de náluk a sorkeresés és a cserélgetések közben egy-két húzás nagyon bevált. Tulajdonképpen az a két hosszabbításos meccs hiányzott nekünk, amit végül ők nyertek egy-egy szerencsésen pattanó koronggal, de megdolgoztak a szerencséjükért. Talán ha rutinosabbak vagyunk, és ezt a kettőt mi húzzuk be, akkor mi jutunk tovább. De ezen már kár agyalni.

Mindenesetre így sem fogsz unatkozni a nyáron, hiszen gyerektábort szervezel, méghozzá elég illusztris társakkal.

Ez egy ideje már érett bennem. A szakedzői diplomám megszerzése óta gondolkodtam egy nagyobb volumenű nyári edzőtáboron, és azon, miként tudnám átadni a hosszú játékospályafutásom során megszerzett tapasztalatokat az U10–U8-as mentoredzősködésen túlmenően, akár egyfajta életpályamodell elindításával is. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatom Simon Zsolttal, így sikerült július 17. és 21. közé leszervezni egy U10-es tábort Mátyásföldre, ahol az ország egyik legjobb pályája épült meg a közelmúltban. Itt minden megtalálható, ami akár az utánpótlás-, akár a profi jégkoronghoz kell, úgyhogy itt indítjuk el az Iron Factory Hockey Camp névre hallgató táborunkat. A gárda tényleg illusztris: a kapusedző Kiss Bence lesz, mellette olyan nevek oktatnak majd, mint Sebők Balu, Terbócs István, Nagy Krisztián, vagy Páterka Bence – ő a másik főszervező velem együtt. Lesz egy remek kondiedző is a szlovák Ján Munka személyében, vele a Presovnál dolgoztam tavaly, remek szakember: ő hozott vissza a keresztszalag-sérülésemből úgy, hogy két hónap után már jégen lehettem, ami még számomra is teljesen hihetetlen volt. A száraz és jeges edzések mellett folyamatos tesztelés lesz, mert nekem nagyon fontos, hogy a szülők felé visszajelzésekkel és rendszeres kommunikációval dolgozzunk, ne csak az legyen, hogy leedz a gyerek, aztán lehet hazavinni. Pénteken, a hét végén mindenki kap egy kézzelfogható szakvéleményt, hogy mindenki tudja, hol tart éppen a 8-9-10 éves gyermek. A programok délelőtt lesznek, kisebb csoportokra szétszedve: előbb tesztelés, aztán konditerem, majd bemelegítés és jég, ebéd után pedig mehetnek haza a gyerkőcök. Az egyik fő célom, hogy a táborral együtt elinduljon és kialakuljon egy olyan hosszútávú kapcsolat, ami mentén akár egy mentorprogram is beindulhat!