Larionov az IIHF-ből való kilépést sürgeti

 

Az orosz legenda kemény szavakkal reagált a nemzetközi szövetség újabb szankciójára.

Az orosz jégkorong egyik legnagyobb alakja, Igor Larionov durván beleszállt az IIHF-be friss nyilatkozatában. A jelenleg a Torpedo Nyizsnyij Novgorod vezetőedzőjeként dolgozó 62 esztendős ikon a nemzetközi szövetség azon lépésére reagált élesen, amely a következő szezonra is meghosszabbítja az orosz és fehérorosz nemzeti és klubcsapatok kizárását az IIHF-rendezvényekről. A „Professzor” szerint az oroszoknak ugyanúgy az elveik alapján kellene cselekedniük, mint a kanadaiaknak, amerikaiaknak, svédeknek, finneknek és szlovákoknak – márpedig véleménye szerint az IIHF az újabb döntéssel hátat fordított nekik, és nem adja meg a kellő tiszteletet. Larionov ennek nyomán kerek-perec fel is teszi a kőkemény visszatámadó kérdést: miért van egyáltalán szükségük az oroszoknak az IIHF-re? A hokitörténelem egyik legnagyszerűbb játékosa egyebek mellett azt is nehezményezi, hogy a következő szezontól már csak három légiós lehet a KHL-ben csapatonként, s hogy közülük csak keveseket fognak behívni a nemzeti csapataikba (ez egyébként egybevág a szlovák szövetség minapi közleményével, miszerint a vb-n nem számolnak a KHL-játékosaikkal, ami már valóban túlzásnak tűnik, főleg így a másfél hónappal a rajt előtti bejelentéssel). „Szinte az összes jégkorongozó Észak-Amerikából érkezik majd a válogatottjába. Szóval a probléma ezen pontján helyes döntéseket kell hoznunk, és amint készen állunk rá, megkezdeni az IIHF-ből való kilépési folyamatot.”

Larionov ettől függetlenül el tudna képzelni valamiféle kooperációt az orosz szövetség (RHF) és az IIHF között, de további megfontolandó érvként említi, hogy az IIHF „kiiktatásával” direktben tudnának üzletelni az NHL-el a játékostranszferek terén, ami szerény számításai szerint csak az elmúlt 10 évben 23 millió dolláros hasznot hozott volna a konyhára az orosz kluboknak, ennyit buktak ugyanis az NHL-be áramló hokisaikon. „Ezek a srácok ugyanis ingyen távoztak Észak-Amerikába a KHL-ből – holott ez a pénz nagyon hasznos lenne Nyizsnyij Novgorodban, Novokuznyeckben, és minden olyan városban, ahol fiatal hokisokat nevelnek. Nyilván sok kérdést kellene megvitatni: én a hokisok érdekeit tartom szem előtt, a dolog jogi oldalát nem tudom, mindenesetre ez a véleményem.”

larionov

fotó: allhockey.ru

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 21., vasárnap
VB 15:20 GERHUN 7-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 15:20 SLOSVK 0-1VÉGE
VB 19:20 CZESUI 2-4VÉGE
VB 19:20 USAFRA 9-0VÉGE
    • SPORT 2
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum