Idegenben húzhat el 2-0-ra a Dunaújváros

   

Az Újpest-specialista DAB szerdán elvette ellenfele pályaelőnyét, csütörtökön akár reménytelen helyzetbe is hozhatja a lilákat.

Az alapszakasz-tabella alapján meglepő, de az idei egymás elleni eredményeket nézve akár papírformának tekinthető eredmény született szerda este a playoff-kvalifikáció első mérkőzésén. Az idei Dunaújváros nagyon érzi az újpesti játék ellenszerét, az alapszakaszban háromszor is legyőzte a lilákat, így az idei öt tétmérkőzésük négyszer az Acélbikák sikerét hozta. A DAB az alapszakasz során gyűjtött 27 pontjainak harmadát, azaz 9 egységet az UTE ellen szerzett. Remekül ment a dunaújvárosi északi első sornak: a Valtola-Ödman-Embrich trió hatszor tesztelte Rajnát, abból kétszer eredményesen. A harmadik gól előtt Ödman szenzációsan szolgálta ki Embrichet, míg a második vendég gólnál a majd’ egész decembert sérülés miatt kihagyó finn csatár fülelte le Jekunen könnyelmű indítását, és adott gólpasszt Ribcsiknek. Niko Eronen végig három sort pörgetett, a Szabó Csaba-Marosi-Strenk negyedik sor mindössze két cserét kapott. A szezon elején az első sorban villogó Niskanen visszacsúszott Mihálik és Ribcsik mellé a harmadik trióba, és bár az UTE jóval több lövést engedett el, amikor ők voltak jégen, mégsem engedték közelebb ellenfelüket. Järvinen kapus remekül dolgozott, 31 védést mutatott be, míg túloldalon Rajnának 27 jött össze.

Az újpestiek válogatott hálóőre nem játszotta élete mérkőzését, az első gól előtt sem volt magabiztos a kapu mögött – Ödman korongot is csent tőle –, valamint a második találat is furcsán csúszott be mellette. Az újpestiek testvériesen elosztották a kapott gólokat, az első három osztag mindegyike kapitulált egyszer. Virág Csaba két harmadig négy sort használt, majd a háromgólos hátrányban a harmadik harmadra lekapta negyedik sorát, Kovács Alexet feltolta az első sorba, míg az onnan kikerülő Benk mellé Nemest és Németh Attilát tette. Az újpestieknek fórjátékuk adhat reményt, a mérkőzés egyetlen kiállítását könyörtelenül kihasználták: Benk szenzációsan szolgálta ki Jekunent. Bár 11 perccel a mérkőzés vége előtt az UTE visszajött -2-re, az egyenlítés esélye még kapuslehozatal mellett sem volt meg a gárda játékában.

Csütörtökön új mérkőzés kezdődik, a második találkozó is ugyanannyit ér, mint az első. A lépéselőny az Acélbikáknál van, egy esetleges második dunaújvárosi siker már-már reménytelen helyzetbe hozná az Újpestet, ellenkező esetben minden kezdődhetne elölről, csak immáron újvárosi pályaelőnnyel. A playoff-kvalifikáció második mérkőzését 18 órás kezdéssel rendezik az Újpesti Jégcsarnokban.

ute dab 1

Fotó: Vörös Dávid / UTE

UTE–Dunaújvárosi Acélbikák 4-2

   

Bár a vendégek ezúttal is megszerezték a vezetést az első harmadban, az újpestiek a négy pontot szerző Pereszunko vezérletével megfordították a mérkőzést és egyenlítettek a párharcban.

Az első mérkőzés harmadik harmadához hasonló hadrendben küldte pályára övéit Virág Csaba: Kovács Alex felkerült az első sorba, Benk lecsúszott Németh és Nemes mellé. A vendégek változatlan összeállításban álltak ki a mérkőzésre, a kapukban ezúttal is Rajna és Järvinen kezdtek.

A kezdeti tapogatózást követően a 10. percben Valtola verte meg egy az egyben Erdőhelyit, a fiatal újpesti csak szabálytalankodni tudott. Az emberelőnyt kihasználták az Acélbikák: Embrich centerezett az alapvonal mögül, Somogyi a hálóba vágta a korongot. 5 perccel később Shirley hozta hasonló helyzetbe Madácsit, a szélső lövése a vason csattant. A harmad végén elszabadultak az indulatok: Shirley és Valtola ülhettek ki két-két perce.

A második játékrész elején Kmec ütközte le feleslegesen Kiss Patrikot, a megítélt emberelőnyt gyönyörűen játszotta végig az UTE: Pereszunko középre adását Shirley tessékelte a kapuba, 1-1. Felpörgött a mérkőzés, a 27. percben Varga Arnold lövését védte bravúrral Rajna. Kisvártatva Dézsi ugrott ki, de kimaradt a ziccer, a másik oldalon Madácsi próbálkozását fogta Järvinen. Nemsokkal később Somogyi kapott remek keresztpasszt, Rajna óriási bravúrral átért a lövésre. Kiss Dánielt küldték ki a játékvezetők, az UTE emberhátrányos egysége jól zárt. A 37. percben megszerezték a vezetést az újpestiek: Kovács Alex maradt a kapu előtt, lövése valahogy átment a kapuson, a DAB játékosainak heves reklamálása mellett a játékvezetők megadták a találatot.

A harmadik harmadban is sokáig a mezőnyjáték dominált, majd egyik oldalon Embrich, a másikon Pereszunko veszélyeztetett. Az 51. percben megnyomott egy cserét az Újpest: Pereszunko vette birtokba a korongot, kétszer körbekorcsolyázta a DAB védelmét, majd Kiss Phil elé tálalt, a hátvéd középtávolról a kapuba lőtt, 3-1. A fordítás felpörgette az újpestieket, egyre többször veszélyeztették Järvinen kapuját. A hajrában Eronen lehívta kapusát, 1:19-cel a vége előtt egy remekbe szabott forgatást követően Ribcsik eggyel közelebb hozta a Dunaújvárost. Újabb helyzetet már nem tudtak kialakítani a vendégek, Pereszunko üres kapus góllal lezárta a mérkőzést.

Az UTE 4-2-re legyőzte a DAB-ot, a párharc 1-1-es állásról vasárnap Dunaújvárosban folytatódik.

ute dab

Fotó: Vörös David / UTE

Végre playoffhokit mutattunk, testtel játszottunk, keményen

   

A csütörtöki UTE–DAB vezetőedzői nyilatkozatai.

Virág Csaba, vezetőedző, UTE: “Az első játékrész sem volt annyira gyenge, mint a tegnapi 60 perc, utána viszont harmadról harmadra egyre jobbak lettünk. Az előnyünk birtokában a záróharmadra sem álltunk vissza, hanem azt játszottuk, amit megbeszéltük. Remélem átérzik a fiúk, hogy megvan az eredménye, ha mindenki az csinálja, amit kell. Bár piszok nehéz lesz, de ha az egész csapat száz százalékot teljesít, akkor nyerhetünk Dunaújvárosban. Fontos, hogy végre playoff-hokit mutattunk, testtel játszottunk, keményen. Szerintem a lelátóról is látszott, hogy ez emocionálisan egy teljesen más mérkőzés volt a mi szempontunkból, mint a szerdai.”

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: “Úgy játszottunk az első harmadban, mint a szerdai mérkőzésen, egy emberelőnyből még a vezetést is meg tudtuk szerezni. Aztán a második játékrészben feljebb kapcsolt az Újpest, letámadtak, így elég nehezen tudtunk előrelépni. Úgy érzem, rengeteg szerencsétlen szituációval kellett szembenéznünk, de így is megvan, amiért jöttünk, két mérkőzés alatt elvettük az Újpest pályaelőnyét. Örülök, hogy hazai pályán játszunk legközelebb, lesz bőven munkánk addig.”

Erste Liga, Megyeri út, 314 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Balla, Váczi.
Rajna: 94,7% (Sági)
K
Järvinen: 90,9% (Kovács D. M.)
Jekunen, Erdőhelyi, Kovács A., Just, Pereszunko
1
Varga, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Valtola
Kiss Phil, Kiss D., Shirley, Madácsi, Kiss Patrik
2
Svars, Kmec, Szalma, Dézsi, Somogyi B.
Balázsi, Pokornyi, Nemes, Németh, Benk
3
Vas, Léránt, Strenk, Marosi, Szabó
Nádasy, Kovács S., Balogh
4
Lammi, Niskanen, Mihálik, Ribcsik
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:01 DAB PP Somogyi B. Valtola Embrich
1-1 22:28 UTE PP Shirley Pereszunko Kiss Patrik
2-1 36:06 UTE Kovács A. Pereszunko Kiss Phil
3-1 50:18 UTE Kiss Phil Pereszunko Just
3-2 58:41 DAB Ribcsik Valtola Embrich
4-2 59:48 UTE EN Pereszunko Benk Kiss Phil
34 Kapura lövések száma 38
8 Kiállításpercek 4

Íme Pereszunko egyenlítést érő 4 pontja

 

A csütörtöki UTE–DAB összefoglalója az ukrán légiós főszereplésével.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum