Corona Brasov–FEHA19 5-3
A brassóiak otthon tartották a három pontot, így továbbra is harcban vannak a harmadik helyért.
A győzelmi kényszerben lévő Corona Brasov fogadta az erdélyi túráját megkezdő FEHA19-et az Erste Liga pénteki játéknapjának egyetlen mérkőzésén. A hazaiak nem bíztak semmit a véletlenre: bombaerős sorokkal vágtak neki a találkozónak, feladva ezzel a leckét a 9 meccs óta vereségspirálban lévő fehérváriaknak. A kapukban Rylan Toth és Tóth Balázs kezdtek. Agilisan álltak bele az összecsapásba a fehérvári fiatalok, elgémberedett lábaknak nyoma sem volt a hosszú utazást követően: Sweeney kiállítását követően a fórt kis híján gólra váltották Feketéék, majd a brassói kiegészülést követően Ambrus szerezte meg a vezetést csapatának a 3. percben (0-1). Dolinar kisbüntetését követően Valcharék körbelőtték a vendégek kapuját, az eredmény változatlan maradt. Az első etap közepén a FEHA19 támadhatott 5 a 3 ellen, gyönyörűen játszották meg a figurákat Moksancevék, de az utolsó passzok vagy lövések mindig pontatlanok voltak. A 14. percben Sills csente el Dobostól a korongot a semleges zónában, s miután az ellopott pakkot a kapuig vezette, észrevette, hogy Szabó érkezik sebesen a hosszún, aki elütött a játékszer felett, de a tisztázni érkező fehérvári bekk korcsolyáról így is gólvonalon túlra vánszorgott a korong (1-1). A játékrész végére teljesen átvették az irányítást a barcaságiak, kizárólag Tóth Balázs bravúrjain múlt, hogy döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
A 2. felvonás eleje is a fehérvári kapus parádéival kezdődött, ezt követően kiváló oda-vissza hoki vette kezdetét. A paprikássá hangulatúvá váló találkozón Keceli-Mészáros előkészítését Kóger Balázs hagyta ki, majd Dézsi kiállítását követően Sills száguldott be a támadó harmadba, s egy gyönyörű csuklómozdulattal hagyta hátra a korongot Kóger Dánielnek, aki egy óriási bombával lőtte ki a ficakot (2-1). Nem adták fel a vendégek, Ambrus készített le Nagynak, a tiszta lövést Rylan Toth védte. A túloldalon Domingue húzott túl egy ziccert, később Valchar is kihagyott egy ajtó ablak helyzetet. A 32.percben egy lecsorgó korongot követően Tóth Balázs mutatta be a mérkőzés védését, parádésan ért át a hosszúra a vendégek portása. Öt minutummal később Ambrus elszórt korongját Kóger Dániel szerezte meg, s a válogatott támadó középről leadott lövése utat talált a hálóba (3-1). A szurkolók eddig a pontig gyönyörködhettek jégkorong nevű sportágban, ugyanis a soron következő történések inkább az adminisztrációról szóltak, semmint a hokiról: egy ártatlannak tűnő szituációban Sills keveredett lökdösődésbe Kóger Balázzsal, a bírók először végleges kiállítással lezavarták a jégről a légióst, majd a módosított ítéletben már Kóger Balázs is kanadai kollégája sorsára jutott, ezért 5 az 5 ellen folytatódhatott tovább a játék. Aki azt gondolta, visszatért a mérkőzés a normális kerékvágásba, annak csalódnia kellett: a 39. percben először Williams kapott kétperces büntetést, majd Szabó kapott 2+2-t, a sort pedig Clarke szintén kétperces kiállítása zárta. A felfordulást kihasználták a fehérváriak: 5 a 3 ellen támadhattak a vendégek, a figura Racsinszkijre jött ki, aki távolról a hálóba célzott (3-2).
Az utolsó harmad kezdetén Nagy Ákos kiállítását követően Valcharék szorongattak, ám Tóth Balázs elképesztő védésekkel tartotta meccsben csapatát, aminek később meg is lett az eredménye: az 50. percben Mayer távoli lövésére Rylan Toth már későn tudott reagálni, ezért a korong a brassói kapuban landolt (3-3). Továbbra is eseménydús maradt a találkozó, ugyanis Németh Zalán kiállítását követően Domingue kapu elé élesen passzába VanWormer szúrt bele gyönyörűen fonákkal, Tóth Balázsnak esélye sem volt hárítani (4-3). Lendületben maradtak a hazaiak, s gyorsan eldöntötték a lényegi kérdéseket: Williams szerezte meg a korongot a semleges harmadban, majd mindenkit lekorcsolyázott úgy, hogy közben kiválóan fedezte testtel a korongot, majd egy gyors ütemváltást követően hirtelen a kapu elé húzott, s gyönyörű egyéni akcióját góllal fejezte be (5-3).
A Corona Brasov 5-3-ra nyert, továbbra is harcban van az alapszakasz harmadik helyéért. A FEHA19 vasárnap a Sportklub otthonában folytatja túráját.
fotó: Corona Brasov (archív)
Ha a meccs felét a büntetőpadon töltöd, az úgy kemény
Edzői értékelések az újabb brassói kiállításcunami után.
Dave MacQueen: „Sok érzelem volt a mérkőzésben. Óvatosnak kell lennem, mit mondok, de ha figyelembe vesszük, hány kiállítást kellett kivédekeznünk, öt a hármat is két teljes percen át, akkor dicséret illeti a srácokat. Ott voltak, blokkoltak – különösen Owen Williams -, a kettős hátrány alatt háromszor vagy négyszer is. A kapusunk nagyokat fogott ebben az időszakban, mi pedig jól időzített gólokat lőttünk, amikor szükségünk volt rá. Elismerés a fiúknak azért is, hogy megszerezték a harmadik gólt, hogy ragaszkodtak hozzá és megtalálták az utat a meccs megnyeréséhez. Öt az ötben mi voltunk a jobb csapat, de amikor a mérkőzés felét a büntetőpadon töltöd, az azért kemény. Szóval a srácok jól harcoltak a legvégéig, fontos három pont ez nekünk.”
Anatoli Bogdanov: „Jó csata volt, gratulálok a Brassónak, jóbban sikerült kihasználniuk a lehetőségeiket. Főleg az emberelőnyökről beszélek, nyilvánvaló, hogy van min dolgoznunk. De ha az összképet nézem, s hogy milyen nehéz itt játszani minden szempontból, akkor nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy mindannyian mennyire elkötelezettek voltak a játéktervünk iránt. A fiatal srácok ismét feljebb léptek egyet, sok pozitív dolgot láttam. Visszajöttünk a meccsbe vesztes helyzetből, néhány szerencsésebben pattanó korong talán megfordíthatta volna a dolgokat, de úgy érzem, ma a legjobbunkat nyújtottuk.”
Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2023. jan. 27., péntek. |
Toth: 91,7% (Polc) | K |
Tóth: 89,4% (Zupancic) |
Sweeney, Clarke, Kóger D., Schaber, VanWormer | 1 |
Mingazov, Kóger B. L., Cizas, Ambrus Cs., Moksancev |
Garcia, Williams, Valchar, Gliga, Domingue | 2 |
Dolinar, Racsinszkij, Fekete, Keceli-Mészáros, Zohovs |
Boriszenko, Bors, Szabó K., Sills, Gajdó B. | 3 |
Reiter, Nagy, Farkas L., Németh Z., Mayer |
Gajdó T., Vasile N. R., #6548, Buda | 4 |
Bajkó, Győrffy, Dézsi, Dobos, Alapi |
MacQueen Dave, Strenk Hunor | E |
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 03:00 | FHA | Ambrus Cs. | Moksancev | ||
1-1 | 15:18 | BRA | Sills | |||
2-1 | 26:43 | BRA | PP | Kóger D. | Sills | Williams |
3-1 | 36:27 | BRA | Kóger D. | |||
3-2 | 38:36 | FHA | PP2 | Racsinszkij | Farkas L. | Ambrus Cs. |
3-3 | 49:55 | FHA | Mingazov | Keceli-Mészáros | Mayer | |
4-3 | 53:12 | BRA | PP | VanWormer | Domingue | Boriszenko |
5-3 | 55:05 | BRA | Williams |
47 | Kapura lövések száma | 36 |
47 | Kiállításpercek | 37 |
Williams szép szólóval zárta le a mérkőzést
A pénteki Corona Brasov–FEHA19 mérkőzés gólösszefoglalója 4 percben.
További cikkek
- Mintha a mieink álltak volna meg és zavarodtak volna össze a saját gólunk után
- A végén odaadtunk egy gólt, ami nehéz, de tetszett több minden, amit a csapat tett a jégen
- Lejátszottak minket, túlságosan tiszteltük őket
- A srácok nagy többsége csak utas volt a meccsen
- Osztálykülönbség volt a két csapat között
- BJAHC-Csíkszereda 4-3
- FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 1-2
- UTE–DEAC 1-3
- CSM Corona Brasov–FEHA19 2-3