A FEHA19 már kedden megkezdi erdélyi túráját

 

A légiósai által húzott farmcsapat Erdélyben tréfálná meg a Gyergyót, míg a DAB hazai pályán találna magára a DEAC ellen.

Az Erste Liga második helyen álló Gyergyói HK magyarországi idő szerint 17:30-kor fogadja a ligautolsó FEHA19-et. Szilassy Zoltán csapata december 6-a után találkozik újfent anyaországi együttessel: az elmúlt hetekben oda-vissza megmérkőztek a Csíkszeredával és a Brassóval, négy meccs alatt 10 pontot gyűjtve. A GYHK legutóbb magabiztosan, 6-3-ra verte a Sportklubot, az edzői stáb végig pörgette három sorát, csupán a negyedik trió jutott kevesebb lehetőséghez DiDiomete ? akinek eltiltása korábban már lejárt – hiányzása következtében. Bodóék a Szereda ellen tovább javították addig is szenzációs emberelőnyös mutatójukat, négyből két lehetőséget kihasználtak. Bár az új légiósokkal megerősített FEHA19 az elmúlt két hónapban csak a Dunaújvárost tudta legyőzni, a DVTK és az UTE ellen is meccsben volt, előbbi találkozón a harmadik harmadban, utóbbin a második játékrész hajrájában fogyott el a kraft. A Jegesmedvék ellen mindkét fehérvári találatnál csak légiós-pontszerzőket találunk a jegyzőkönyvben ? míg például a juniorválogatott Fekete Alex -3-mal zárt ?, majd az UTE elleni első két gólt is a külföldiek lőtték, mielőtt Dobos Bendegúz és Kóger Balázs góljánál az akadémista sorok villogtak volna. Mingazov visszatérésével ismét gólerősen játszik a farmcsapat, az orosz bekk három mérkőzésen 4 asszisztot gyűjtött, míg Moksancev eddig minden mérkőzésén betalált. A mérkőzésen eltiltása miatt nem szerepelhet Csollák Márkó. A felek eddig csupán egyszer találkoztak az idei szezonban: szeptember végén Sylvestre triplájával 10-1-re ütötte ki a ellenfelét a GYHK.

mingazov

Fotó: Soós Attila / FEHA19

18:30-as kezdéssel a pocsék formában jégkorongozó Dunaújváros a kiszámíthatatlan DEAC-ot látja vendégül. Az Acélbikák november 20-a óta nem győztek, az elmúlt egy hónapban egyszer sem úszták meg hat kapott gól alatt, bár legutóbb, a DVTK ellen a várható gólokat jelző xG-mutatójuk már jobb volt ellenfelüknél (3.9-3.3). A szezon elején parádésan védő, egy ízben a hét játékosa díjat is megosztva kiérdemlő Kovács Dávid?Järvinen duóval az utóbbi két mérkőzésen nem számolt a szakvezetés, az első számú portás szerepét a 17 éves cseh Valenta vette át, aki viszont messze nem váltja meg a világot: az U21 B bajnokságban remeklő, az Andersen Ligában közepesen teljesítő kapus két meccs alatt 80%-os védési hatékonyságot hozott össze. A dunaújvárosi szurkolók számára jó hír lehet Embrich visszatérése, a november végén megsérülő finn rögtön gólt szerzett az óév utolsó mérkőzésén. A nemrégiben szerződtetett Jozef Mihálik eddig egy mérkőzésen sem tudott pozitív +/- mutatóval zárni, csakúgy, mint a novemberben Újpestről kivágott, majd a szlovák másodosztály érintésével az Erste Ligába visszatérő Dusan Kmec sem. A DEAC remekül zárta 2022-t, előbb egy jégproblémával tarkított tévés meccsen büntetőkkel kapott ki a DVTK otthonában, majd hazai pályán 4-2-re legyőzte a listavezető BJAHC-t. A tavalyi szezonban még jobbára az utánpótlás-csapatban számításba vett 20 éves Mark Szmirnov stabil topsoros játékossá nőtte ki magát, az orosz támadó legutóbbi 8 mérkőzésén kivétel nélkül pontot szerzett. Hetényi Zoltán remélhetőleg a háta mögött tudhatja balszerencsés sérüléseit: a Jegesmedvék ellen 92,3%, a listavezető ellen már 95,7%-kal dolgozott a vasak között. Ez lesz a két együttes utolsó egymás elleni alapszakasz-mérkőzése, eddig mindhárom találkozójukon az aktuális hazai csapat örülhetett.

deac_dab

Fotó: Derencsényi István / DEAC

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum