Most egyelőre örülök, hogy itthon lehetek

Kemény hónapok után nagy nehezen révbe ért Szita Donát: az immár BJA-játékos támadó mesélt arról, hogyan és miért kötött ki végül itthon, a fővárosiaknál, természetesen szóba került a háládatlan légióslét és szőrmentén még a válogatott álmok is.

Kezdjük a végén: számos Erste Liga-csapat érdeklődött irántad, hogy lettél végül BJA-játékos?

Hosszú történet, de a lényeg, hogy Kangyal Balázzsal már régebben is beszélgettünk, akkor még csak úgy kötetlenebbül, konkrét ajánlatig nem jutottunk ? már csak azért sem, mert én elsősorban szerettem volna külföldön maradni. Aztán a szezon közben nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy én azt megálmodtam, a vorarlbergi bohózat után bár voltak további ajánlataim, nem voltak túl jók, nem fogadtam el őket. Ezen a ponton, még a lengyelországi lehetőség előtt kezdtünk el komolyabban beszélgetni, ám akkor a klubnál adódott egy olyan tényező, ami miatt nem lett volna egyszerű a leigazolásom. Aztán mielőtt kimentem Lengyelországba, abban maradtunk Jászai Péterrel, hogy ha ott nem lesz maradásom, beszéljünk újra. Végül a klub részéről is elhárultak az akadályok, így hál? istennek sikerült megegyeznünk.

Milyen volt a jastrzebiei egy hónap?

Nem tudok és nem is akarok rosszak mondani. Igaz, hogy nem volt túl játékosbarát lehetőség, de anyagilag korrektek voltak, és akkor már nem voltak más opcióim. A Jastrzebie jó csapat egy nem rossz ligában, és bár sok minden elég ?oldschool-jellegű? arrafelé, úgy voltam vele, ha nem is jön össze, és csak egy hónapot tudok maradni, azzal is beljebb vagyok, mert legalább játszom és pénz nélkül sem maradok. Végül úgy alakult, hogy nem maradtam, amit annyira nem is bánok, de azt sem, hogy megpróbáltam, annál mindenképpen jobb volt, mintha itthon ültem volna.

Korábban mesélted, hogy az utóbbi egy év eléggé megviselt a folyamatos csapatkeresés és bizonytalanság miatt. Hogy vagy most, jó újra itthon lenni?

Jól vagyok, köszönöm, egy olyan társasághoz érkeztem, ahol szinte az egész brigádot ismertem, már korábban is edzettem velük, még a rigai olimpiai selejtezőtorna előtt, amikor szintén nem volt csapatom a miskolci sztori után. Többüket onnan ismerem, a másik felüket pedig a válogatottból, illetve még a fehérvári évekből. A magyar magon kívül pedig a légiósaink is olyan srácok, akik egyrészt profi mentalitást hoznak, másrészről tényleg jól el lehet velük lenni. Úgyhogy igen, örülök, hogy itthon lehetek, már csak a magánéletem miatt is főleg. És a tanulmányaim szempontjából sem mellékes a hazatérés, hiszen ha minden jól megy, januárban meglesz az államvizsgám, márpedig ? noha a lengyelek is rendesek voltak, és haza-hazaengedtek vizsgázni ? egy Fehérvár?Budapest ingázást azért mégiscsak könnyebb megoldani?

Amikor legutóbb úgy ?rendesen? az Erste Ligában játszottál, az a 2017/18-as idényben volt, tehát nem tegnap. Nyilván egy meccs alapján nehéz felmérni, mennyit változott a liga azóta, de mégiscsak az aktuális tabellaelső BJAHC-hoz kerültél, szem elé, ami, gondolom, a válogatott szempontjából sem mellékes, főleg egy A csoportos évben.

Igen, egy meccsből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, éppen ezért nem is tenném, mindenesetre rögtön kaptam egy akkora ütközést, hogy egyből tudtam, megérkeztem? A viccet félretéve, természetesen imponáló volt, hogy egy komoly, kompetitív csapattól hívtak, amely többször is bizonyított már, most, a szezon első felében is. Fontos szempont volt ez is, hogy egy olyan csapathoz kerültem, amely akár a végelszámolásnál is esélyes lehet. A válogatott már más kérdés. Mindent meg fogok tenni, hogy ismét odakerüljek, hiszen óriási álmom eleve, hogy világbajnokságon szerepelhessek, de egy A csoportban meg aztán végképp. Ám ha realistán nézem a dolgokat, akkor nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen év után idén meghívást fogok kapni. Nem beszéltem erről senkivel, és próbálok nem is ezzel foglalkozni, ezek most csak az én saját gondolataim ? ha meg mégis megnéz a stáb, annak csak örülni fogok.

Sokaknak szimpatikus volt a magyar hokira sajnos nem feltétlenül jellemző hozzáállásod, hogy mindenképpen külföldön szerettél volna megragadni és bizonyítani, s nem adtad fel a kudarcok után sem. Elképzelhető, hogy valamikor a jövőben újra megpróbálkozol majd a légiósléttel?

Maradjunk annyiban, most egyelőre örülök, hogy itthon lehetek ? mint mondtam, már csak a privát életem miatt is ?, és igyekszem kizárólag azzal foglalkozni, hogy ebben a szezonban minél sikeresebbek legyünk és minél tovább jussunk a BJA-val. Minden más a jövő zenéje: nem tudom megmondani, hogy ezek után nekem mindenáron az lesz-e a prioritás, hogy elkerüljek majd külföldre, de ha adódik egy olyan lehetőség, akkor végül is miért ne?!