UTE–Gyergyói HK 4-3

   

Az újpestiek remek második harmadukkal és Pereszunko duplájával újból legyőzték a ligaelsőt.

A hazaiak változatlan összeállításban – Kiss Dánielt, Benk Andrást és Toni Henttonent továbbra is nélkülözve – várták a Mikulás-mérkőzést, a Gyergyónál a DVTK ellen megsérülő Imre Patrik helyére Györfy Tihamér került. A listavezető fölényben játszott az első játékrészben, az első nagyobb helyzet a 10. percben alakult ki: egy újpesti korongvesztést követően Silló ziccerét védte Rajna. Az UTE nem igen ért oda Rinne kapuja elé, a 17. percben emberelőnyből pedig meg is szerezte a vezetést a GYHK: Brance Orban ragasztott nagy gólt a bedobókörből. A harmad utolsó percében épp Orban készítette le a korongot Bodónak, aki Rajna lábai között megszerezte a második székely találatot.

ute mikulás

Ami a középső felvonásban történt arra még a legelvakultabb újpesti szimpatizánsok sem számítottak, kedvenceik 4-0-ra hozták a játékrészt. Bár az áthúzódó emberelőnyből még nem tudtak szépíteni Kovács Alexék, a 23. perc Just addig huzogatott, amíg beadása elakadt a lábak erdejében, a korong Pereszunko elé került, akinek nem volt nehéz dolga az üres kapuval szemben, 1-2. Három perc múlva már egyenlő állást mutatott az eredményjelző: Jekunen emelte kapura, Németh Attila jó ütemben szúrt bele, a korong védhetetlenül vágódott a felsőbe. A folytatásban a Gyergyó egyre jobban letámadta az újpestieket, egy sikeres korongszerzést követően Kozma helyzeténel volt résen Rajna. A 28. percben DiDiomete mutatott be két kemény ütközést, majd gáncsolást láttak nála a játékvezetők: a megítélt kiállításból Pereszunko másolta le Orban találatát, az ukrán légiós életerős lövése a vasról került a hálóba, 3-2. A harmad hajrájára is maradt egy emberelőnyös újpesti találat, Jekonen lövése kijött Rinnéről, a kipattanót Madácsi pofozta be.

A harmadik harmad is újpesti emberelőnnyel indult: Just lövése csattant a keresztvason. A gyergyóiak is próbalkozhattak 5 a 4 ellen, eredménytelenül. Az 52. percben Haaranen lőtt kapura, a kipattanót Vincze Péter értékesítette, 4-3.  A Gyergyó egyre nagyobb nyomás alá helyezte Rajna kapuját, de a válogatott hálóőr állta a sarat. A hajrában Rinne lekorcsolyázott, de a vendégek nem tudták begyötörni az egyenlítő gólt.

Az UTE így 4-3-ra legyőzte a ligaelsőt, ezzel megszakította hatmeccses vereségszériáját és pontszámban utolérte a nyolcadik Dunaújvárost. Mindkét együttes a Ferencvárossal találkozik legközelebb, a Gyergyó kedden a Tüskecsarnokban zárja túráját, míg az UTE csütörtökön vív Magyar Kupa mérkőzést a zöld-fehérekkel.

ute gyhk

fotók: Vörös Dávid/UTE

Elhittük 20 perc után, hogy nyertünk

   

Az UTE–GYHK vezetőedzői nyilatkozatai.

Virág Csaba (vezetőedző, UTE): “Keményen megdolgoztunk a sikerért, és abszolút megérdemeltük a győzelmet, ebbe mindenki beletett mindent. Az első harmadban is sok mindent jól csináltunk, a másodikban pedig sokkal nagyobb forgalmat bonyolítottunk a Gyergyói HK kapuja előtt, és emberelőnyben is hatékonyak voltunk. A mostani játék adhat löketet a jövőre, de a továbbiakban is arra a technikai fegyelmezettségre lesz szükségünk, ami most jellemzett bennünket.”

Szilassy Zoltán (vezetőedző, Gyergyói HK): “Elhittük 20 perc után, hogy nyertünk, az ellenfélnek pedig jönnie kellett a második harmadban, okosan dobáltak mindent kapura, és ez atitűd pedig meghozta az eredményét. Ha belép a csapat egy ilyen mellékvágányba, amilyenbe mi, akkor abból nagyon nehéz kikecmeregni, csak a harmadik harmadban kezdtük el megint azt csinálni, amit kell, de nem volt időnk már visszajönni. Jó lecke volt, 20 percért fizettünk három pontot. Tragédia nincsen, csak az ilyenekből le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat.”

Erste Liga, Megyeri út, 471 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Kis-király, Balla.
Rajna: 91,7% (Sági)
K
Rinne: 85,2% (Demeter)
Jekunen, Balázsi, Németh, Just, Pereszunko
1
Jalonen, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
Tornyai, Kiss Phil, Kovács A., Shirley, Kiss Patrik
2
Györfy, Fejes, Vincze P., Sylvestre, Sárpátki
Ritecz, Pokornyi, Madácsi, Kovács S., Szabó Rácz
3
Saari, Kozma, Sándor-Székely, Szigeti, Császár
Nemes, Balogh, Lászlóffy
4
Silló, DiDiomete, Csiszer
Virág Csaba, Baróti Zsolt
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 16:33 GYE PP Orban Haaranen Sylvestre
0-2 19:01 GYE Bodó Orban Sylvestre
1-2 22:41 UTE Pereszunko Kovács S. Just
2-2 25:13 UTE Németh Jekunen Pereszunko
3-2 28:48 UTE PP Pereszunko Jekunen Just
4-2 38:56 UTE PP Madácsi Jekunen Just
4-3 51:33 GYE Vincze P. Haaranen Tranca
27 Kapura lövések száma 36
4 Kiállításpercek 8

Brance Orban nagy gólt ragasztott a bedobókörből

   

Az UTE–GYHK videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 23., hétfő
EL 18:30 FHAGYE 5-6VÉGE
ICEHL 19:30 PIOAVS 3-2 HVÉGE
január 24., kedd
EL 18:30 FTCDAB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAMIS 6-1VÉGE
AL 19:40 FTCIKO 2-9VÉGE
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 2-1ÉLŐ
EL 17:30 SCCFHA INFO
MK 19:45 BJAAVS INFO
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
MK 17:30 GYEFHA 
január 31., kedd
MK 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum