Nyolc csapattal csökkentették a BL mezőnyét

 

A 2023/24-es kiírástól 32 helyett már csak 24 klub vehet részt a Bajnokok Ligájában, melynek lebonyolítását is megreformálták.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően alapos ráncfelvarráson esett át az első számú európai kupasorozat, a CHL, vagyis a Bajnokok Ligája, amely alapjaiban alakul át az előttünk álló idénytől. A legfontosabb változás, hogy az eddigi 32-ről 24-re csökkentették a résztvevő csapatok számát, ez a következőképpen adódik össze. A címvédőnek értelemszerűen bérelt helye van, mellette a részvényesek ligánként 3 klubot adhatnak (ez 6×3=18 csapatot jelent pluszban), míg a fennmaradó 5 wild card-helyre az ún. challenger-ligákból kerül ki a maradék 5 csapat.

chl new

fotó: CHL

A challenger-ligák eddig a dán, a norvég, a francia, a brit, a lengyel és a szlovák bajnokság voltak, e hatosból nagy valószínűséggel az egyik kikerül majd, de ennek pontos tisztázása még a jövő zenéje. Ami magyar szempontból jó hír, hogy az osztrák bázisú ICEHL-ből változatlanul 3 csapat lehet ott, vagyis a sorozatban idén debütáló Hydro Fehérvár AV19 BL-részvételi esélyei a jelentős létszám-megvágás ellenére sem csökkentek ? ezzel az osztrák liga tulajdonképpen az átalakítás egyik nyertesének is tekinthető. (A létszámcsökkentés főbb okai között a pénzdíjak emelését és az utazási költségek redukálását lehet említeni).

Emellett a lebonyolítást is gyökeresen átalakították, az eddigi csoportkörös rendszer a következő szezontól kezdve megszűnik, helyette ?klasszikus? alapszakasz-rájátszás formátumra áll át a CHL is. Ennek lényege, hogy az alapszakasznak nevezett fázisban minden csapat 6 különböző ellenféllel játszik majd (az eddigi 3 csoportellenfél helyett), valamennyivel csak egyszer, ez alapján végül összesített rangsort állítanak fel 1-24-ig. A 24-ből ezután is a 16 legjobb jut majd tovább a playoffba, amelynek lebonyolítása változatlan marad.

rögle

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum