FTC-Telekom–BJAHC 1-5

   

A ligaelső együttes korán eldöntötte a zöld-fehérek elleni mérkőzést.

Az FTC-Telekom akár már az első percben vezetést szerezhetett volna, előnybe azonban a második percben a BJAHC került, miután korongot szerzett a harmadában, és bár Elo lövését még védte Arany, a kipattanóra nem ért át a bal sarokra  Viikila pedig ezt kihasználta. Bő két perccel később már 2-0-ra vezettek a vendégek: a zöld-fehérek rossz védekezését használta ki a középen nagyon egyedül hagyott Galoha. A Fradi azonnal időt kért. A harmad felétől Galoha 2+10 perces büntetése miatt azt már a büntetőpadról nézte, ahogy az FTC mindent megtesz a szépítésért, és ez a 14. percben egy lendületes támadás során össze is jött nekik Kulmala találatával. Nem sokkal később azonban ismét rövidzárlatos lett a védekezésük, a BJAHC átkorcsolyázott rajtuk, s ezúttal Schlekmann adott remek passzt a középen érkező, a védőjét faképnél hagyó Elónak. A felek 3-1-es BJAHC-vezetéssel mentek a szünetre.

A Fradi a második harmadra kapust cserélt, Aranyt Nagy Kristóf váltotta – itt jegyeznénk meg, hogy a sérült Kornakker helyett a BJA kapuját Farkas Roland védte ezen a meccsen, akinek a játékrész elején kellett is egy nagyot védenie. S bár a találkozó felénél járva a hálóból kellett kivennie a korongot, hosszas tanakodás és videóelemzés után a játékvezetők elvették – feltehetően magas bot miatt – a Fradi második találatát. A kényszerszünet után meg Djumic volt annyira erőszakos, hogy a hazaiak nem tudták kihozni a kapujuk mögül a korongot, ráadásul a védője hagyta, hogy bekorcsolyázzon középre, Nagy Krisztián visszapasszolt neki, ő meg belőtte a negyedik BJAHC-találatot. A harmad végén a vendégeknek még volt egy felső kapuvasuk,  Farkas pedig védett egy ziccert, így maradt a 4-1-es állás.

Egészen a 42. percig, amikor egy korongszerzést követően a BJAHC a kapu mögé vitte a korongot, Djumic tartotta azt, s passz helyett a jobb kapuvassal egy vonalban kapura lőtt. Pimasz megoldása gólt ért. A hajrá kezdetén Farkas kétszer is óriásit védett, később a Fradi emberelőnyből sem tudott betalálni, így hazai jégen 5-1-es vereséget szenvedett a listavezető BJAHC-tól.

ftcbja_221104

fotó: FTC-Telekom

Abszolút keressük a kiutat

   

A ferencvárosiak vezetőedzője nem volt még ilyen helyzetben.

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: “Hát, abszolút keressük a kiutat. Ilyen helyzetben még nem voltam, nem voltunk ugye a stábbal együtt. De azt gondolom, hogy ezek a helyzetek azok, amik megerősítik az embert. Remélhetőleg megtaláljuk a kiutat, ezen dolgozunk. Ugye azt látni kell, hogy itt a BJAHC megmutatta, hogy miért áll az első helyen. Erősek, jó kondiban vannak, harcolnak, a szívüket-lelküket kiteszik a pályán. Egy picit meg is jegyeztem ugye az első harmadszünetben, hogy hasonlítanak a mi első éves csapatunkra. Szóval tényleg itt mindenki nagyon komoly energiákat mozgat ahhoz, hogy jók legyenek, és innen is gratulálok nekik, abszolút megérdemelten nyerték ezt a mérkőzést! Tele vannak válogatott játékosokkal, vannak nagyon jó fiataljaik, nagyon jó a légiósok, ugye top légiósaik vannak, szóval egy top csapat, és komoly képességek vannak, amik nálunk úgy látszik, hogy hibádzik. Ugye volt az a pontszabály, és ez minket eléggé érintett, újra kellett szinte építeni a csapatot. Úgy látszik, hogy ez, most kijelenthetjük, hogy nem biztos, hogy száz százalékosan sikerült. Azon dolgozunk, hogy ezen tudjunk javítani, és jelenleg a BJAHC-hoz mérjük, akkor a BJAHC-hoz közelebb kerüljünk.”

Marton Tibor, edző, BJAHC: “Nem igazán nevezném hullámvölgynek igazából az elmúlt meccseket. Azokon a meccseken is jól játszottunk, és voltak olyan tényezők, ami miatt nem tudtunk több pontot szerezni. Ez benne van. Én utána beszélgettem sokakkal, és azt mondtam, hogy ezt biztos, hogy a sors vissza fogja majd valamikor adni. Hát most azért nem volt szükség a sorsra, mert végig négy sorral tudtunk játszani, négy sorral hiba nélkül, és én azt gondolom, hogy azért ebben a ligában ez egy fegyvertény. Az energiával nem lehet gond, a második legfiatalabb életkorú csapat. Nem dobtunk hibákat, és akármilyen jó a Ferencváros, hogyha mi nem dobunk hibákat, akkor borzasztó nehéz ellenünk játszani.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 903 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kövesi, Molnár.
Arany: 70,0% (Nagy Kristóf: 91,7%)
K
Farkas R.: 96,3% (Straubinger)
Karmeniemi, Sarcia, Nagy G., Tóth A., Kreisz
1
Szabó, Pozsgai, Galoha, McCormick, Culigin
Szorokin, Kucsma, Kestilä, Betteridge, Kulmala
2
Varga, Garát, Elo, Viikilä, Schlekmann
Nilsson, Boros, Farkas L. S., Tóth G., Kaijser
3
Gőz, Dóczi, Nagy Krisztián, Molnár, Djumic
Seregély, Bán, Kozma, Galántai
4
Tóth P. N., Tóth R., Weidemann, Ádám
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:29 BJA Viikilä Elo Schlekmann
0-2 03:47 BJA Galoha Culigin Varga
1-2 13:23 FTC Kulmala Betteridge Sarcia
1-3 16:25 BJA Elo Schlekmann Viikilä
1-4 32:49 BJA Djumic Nagy Krisztián
1-5 41:59 BJA Djumic Pozsgai Nagy Krisztián
27 Kapura lövések száma 34
8 Kiállításpercek 20

Djumic az alapvonalról lepte meg Nagy Kristófot

 

Az FTC-Telekom–BJAHC meccs videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum