Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék 2-5

   

A miskolciak mindhárom harmadban betalálva megérdemelten nyertek, Blasko gólja és gólpassza mellett saját kapuját is bevette.

Az újvárosi vasak között ezúttal Kovács állt, a negyedik teljes sorba Strenk Olivér is be volt írva 12. csatárnak. A DVTK ezzel szemben három bekkpárral utazott el, Petko ezúttal nem tartott a nagycsapattal, a BJAHC elleni meccs előtt megsérülő Miskolczi továbbra sem lehetett ott a jégen, a kapuban viszont változatlanul Voris állt.

Jóval aktívabban kezdett a Miskolc, a nyitó harmadban éppen kétszer annyi kapura lövésnél állt meg, mint vendéglátója. A nyomás végül a 19. percben érett góllá: a Jegesmedvék házi pontkirálya, Kulesov törte meg a gólcsendet Blasko asszisztjából.

A középső játékrészben feléledt a DAB, több veszélyes próbálkozása is volt, gólt azonban ismét az ellenfél szerzett, még a harmad elején. A 24. percben a hazai védők nem voltak elég határozottak a kapujuk előtt, Blasko érkezett a kipattanóra, a cseh támadó gólpassza után maga is betalált, kettőre növelve a vendégelőnyt.

A záró húsz percet ismét gyors góllal kezdte a DVTK, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést. Mattyasovszky játszotta meg nagyszerűen a korongot, passzára Galajda érkezett, aki be is vágta a hosszúba. Két perccel később meglőtte a becsületgólt a DAB, Török keresztpasszát Somogyi értékesítette közvetlen közelről. A 49. percben azonban erre is érkezett borsodi válasz: egy ellentámadásnál Razumnyak és Páterka ment el kettő az egyben, mintaszerűen csinálták meg, a nyáron a Győrből kimentett magyar csatár első gólját lőtte DVTK-mezben (korábban az Erste Ligában és az Extraligában is gólpasszig jutott). Az utolsó szó az Acélbikáké maradt, pontosabban Blaskóé, aki érdekes „mesterhármast” hozott össze: hazai időkérés után Embrich átadásába piszkált bele gólt érően, így asszisztja és találata után egy öngólt is feljegyezhetett.

Másféllel a lefújás előtt Ritó üres kapura állította be a végeredményt, a vége így 2-5, megérdemelt DVTK-győzelem, az utolsó előtti helyen maradó Újváros legközelebb pénteken játszik Újpesten, míg az 5. helyen álló miskolciak szombaton a Ferencvároshoz látogatnak.

IMG_6011

fotó: Nagy Gábor Sándor/DVTK Jegesmedvék

Komoly karaktert mutatva sikerült győznünk

   

A DAB–DVTK Jegesmedvék meccs edzői nyilatkozatai.

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: “A legnagyobb különbség abban volt, hogy ők lőtték a gólokat. Ahogy szombaton a FEHA19 ellen, úgy vasárnap is nagyon sok helyzetet kellett kialakítanunk ahhoz, hogy legalább egyetlen gólt szerezzünk. Ez mindenképpen csalódást keltő, mert jól játszottunk, de ezért nem adnak pontot.”

Tokaji Viktor, vezetőedző, DVTK: “Hullámzó meccs volt, melyről tudtuk, hogy nehéz lesz, s ez be is bizonyosodott. Bár az első harmadban kellett egy nagyon jó kapusteljesítmény ahhoz, hogy ne kerüljünk hátrányba, a második húsz perctől azért már sikerült rendezni a sorokat, s innentől már inkább a mi elképzelésünk szerint alakult a játék, ez megmutatkozott a gólok számában is. Csalódottak voltunk a legutóbbi mérkőzésünk miatt, s ha nem is jó játékkal, de óriásit küzdve, komoly karaktert mutatva sikerült győznünk ezen a hatpontos találkozón, ami nagyon fontos volt számunkra, hiszen így egy kicsit leszakíthattuk magunkról a DAB-ot.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 189 néző. Játékvezetők: Haszonits, Haszonits, Mizsák, Muzsik.
Kovács: 90,9% (Järvinen)
K
Voris: 95,2% (Kiss B.)
Varga, Svars, Niskanen, Pinczés, Valtola
1
Kiss R., Vojtkó, Lövei, Mattyasovszky, Galajda
Léránt, Brus, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Dézsi
2
Skrabov, Ilvessuo, Razumnyak, Páterka, Kulesov
Lammi, Vas M., Szalma, Török, Somogyi B.
3
Szirányi, Illés, Vas J., Farkas, Blasko
Tamás, Erdély, Strenk, Stan, Marosi
4
Pecsét, Ritó
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
Tokaji Viktor, Galanisz Nikandrosz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 18:19 MIS Kulesov Blasko Páterka
0-2 24:17 MIS Blasko Ritó Skrabov
0-3 42:45 MIS Galajda Mattyasovszky Páterka
1-3 44:41 DAB Somogyi B. Török Varga
1-4 48:48 MIS Páterka Razumnyak Vojtkó
2-4 54:26 DAB PP Embrich Svars Niskanen
2-5 58:20 MIS EN Ritó Vas J. Blasko
42 Kapura lövések száma 45
4 Kiállításpercek 6

Blasko szerencsétlen öngólt szerzett

 

A DAB–DVTK Jegesmedvék videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum