Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-6

   

Kangyal Balázs csapata mindegyik harmadban két-két gólt szerezve elvitte a pontokat a DAB-tól.

A DAB kapujában egy nyári szerzemény, Juho Järvinen állt, míg a BJAHC-nál Farkas Roland kezdett. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, ennek köszönhetően a 4. percben megszerezték a vezetést: Dóczi kapu elé betett korongját Viikilä próbálta közelről bekotorni, neki nem sikerült, ám a jó ütemben érkező Schlekmann betalált Järvinennek (0-1). Az első komolyabb újvárosi lehetőség a nyitó harmad közepén adódott, Somogyi Balázsék tesztelték Farkast, ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék képe. A 14. percben Varga Kaden szabálytalankodott Törökkel szemben, így az első emberelőny a DAB előtt adódott. A piros mezes együttesnek megvoltak a lehetőségei, de Järvinennek is résen kellett lennie egy emberhátrányos szólónál. Nem sokkal később hat hazai mezőnyjátékos volt a jégen, fordult a kocka, a BJAHC játszhatott fórban. A vendégek éltek a lehetőséggel: McCormick üresen maradt, a fővárosiak csatára gólra váltotta a keresztpasszt (0-2).

A második felvonás elején öt a négy ellen játszhattak a vendégek, a második előnyük kimaradt. A 27. percben Djumic becselezte magát az Acélbikák kapuja elé, aztán betalált Järvinennek (0-3). A mérkőzés felénél a hazaiak finn kapusa több bravúrt is bemutatott, aztán a másik oldalon honfitársa, Niskanen kapuvasat lőtt. A játékrész folytatásában Järvinennek köszönhetően nem nőtt a budapestiek előnye, sőt a 35. percben Pinczés középre tett korongját Nilsson átvette, majd belőtte azt Farkas kapujába (1-3). A DAB közel járt ahhoz, hogy egygólosra csökkentse a hátrányát, ám 45 másodperccel a második szünet előtt Uimonen kék vonalas lövése utat talált a hazai kapuba (1-4).

A 42. percben a BJAHC elhozott egy bulit a támadó harmadban, a korong McCormick elé került, aki kipúpozta a dunaújvárosi hálót (1-5). Ezt követően is főleg a vendégek kontrollálták a játékot, fölényük a 49. percben hozta meg a következő gólt, amikor Varga Kaden bombázott nagyot kapásból a kék vonal közeléből (1-6). A mérkőzés végjátékához közeledve az egyébként sportszerű találkozón eljött a negyedik kisbüntetés, Molnár Bállint ült ki a büntetőpadra. A DAB élt a második emberelőnyével: Embrich kapura tett korongját még védte Farkas, de a lecsorgó pakkot Somogy Balázs belőtte (2-6). Ezt követően nem a jégkorongról szóltak az események, egymással foglalkoztak a játékosok, több páros büntetés is kiosztásra került.

A BJAHC 6-2-re nyert, csütörtökön a Sportlubot fogadja. A DAB egy hét múlva a Corona Brasovot látja vendégül.

dabbja_af_odman

fotó: Anda Fábián/DAB

Nagy csalódás volt az eredmény

   

A dunaújvárosiak vezetőedzője keresűen nyilatkozott a nyitómérkőzést követően.

Niko Eronen, vezetőedző, DAB: “Teljesen máshogy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna, nem úgy, ahogy egy hazai közönség előtti szezonnyitót kezdenie kell egy csapatnak. Ellenfelünk mögött voltunk ekkor mindenben, s ez folytatódott sajnos hatvan percen keresztül. Pedig beszéltünk arról a csapattal, hogy kellene kezdeni, mindegy, ki szerzi az első gólt, de meg kell lennie az érzésnek, hogy meccsben vagyunk, mert úgy sokkal könnyebb folytatni a játékot. Nagy csalódás volt az eredmény, sokkal messzebb voltunk annál, ahol szerettünk volna lenni.”

Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: “A meccs legnagyobb hozadéka az volt, hogy nyertünk, mert az előszezonban nem ez nem sokszor sikerült, igaz nagyon erős ellenfelekkel játszottunk. Ez rányomta a bélyegét a játékunkra is, a sebességünkkel ugyan nem volt gond az első tíz percben, utána viszont saját magunkat hoztuk zavarba felelőtlen dolgokkal, túl sokat akartunk csinálni, túlbonyolítottuk a játékot, s nehezen tudtunk visszatérni a hatékony dolgokhoz. Az első meccs mindig ilyen, ugyanakkor mindig jó érzés, ha egy csapat tud nyerni, még akkor is, ha sok a sérültje, vagy nem játszik a legjobban, szóval gratulálok a srácoknak az első győzelmünkhöz.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 493 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Molnár, Árkovics.
Järvinen: 87,2% (Kovács)
K
Farkas: 92,3% (Straubinger)
Lammi, Tolsztusko, Embrich, Ödman Hadzinikolic, Somogyi B.
1
Szabó, Uimonen, Galoha, McCormick, Culigin
Varga A., Vas, Török, Niskanen, Valtola
2
Pozsgai, Garát, Elo, Schlekmann, Viikilä
Léránt, Marosi, Szalma, Pinczés, Dézsi
3
Dóczi, Varga K. J., Tóth R., Molnár, Djumic
Gál, Erdély, Stan, Horváth, Strenk
4
Tóth P. N., Ritter, Weidemann, Ádám
Eronen Niko, Tuomisoja Sami
E
Kangyal Balázs, Marton Tibor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:29 BJA Schlekmann Viikilä Dóczi
0-2 17:17 BJA PP McCormick Culigin Galoha
0-3 26:50 BJA Djumic
1-3 34:55 DAB Niskanen Pinczés
1-4 39:15 BJA Culigin Szabó Uimonen
1-5 41:55 BJA McCormick
1-6 48:29 BJA Varga K. J. Molnár Djumic
2-6 55:20 DAB PP Somogyi B. Embrich Dézsi
26 Kapura lövések száma 47
14 Kiállításpercek 12

Culigin a kék vonalról bombázta be

   

A BJAHC dunaújvárosi vendéggyőzelmének összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 24., szombat
EL 17:00 MISGYE 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 25., vasárnap
EL 15:00 FTCBRA 1-3VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:00 DABGYE 2-4VÉGE
EL 18:00 UTESCC 4-3VÉGE
szeptember 26., hétfő
ICEHL 19:15 AVSPIV 5-2VÉGE
szeptember 27., kedd
EL 18:30 DEBSCC 3-2VÉGE
EL 18:30 FHAGYE 1-10VÉGE
EL 18:40 BJABRA 6-4VÉGE
SHL 19:00 SKEFBK 6-0VÉGE
    • SPORT 2
szeptember 29., csütörtök
EL 19:00 UTEDEB 5-2VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 30., péntek
EL 18:30 MISFTC 0-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 6-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 5-2VÉGE
október 1., szombat
SHL 15:15 HVJOSK 
    • SPORT 2
október 2., vasárnap
EL 16:30 BRASCC 
EL 17:00 DABFTC 
EL 17:30 FHAUTE 
ICEHL 17:30 OLLAVS 
EL 17:40 BJADEB 
Partnerünk
Archívum