Kanada bombaerős kerettel vág neki a Hlinka?Gretzky Kupának

 

A juharfaleveles válogatott 2018 után végezne ismét az első helyen.

A Hlinka?Gretzky Kupa az U18-as korosztály egyik legjelentősebb eseménye, amelynek idén az Alberta állambeli Red Deer ad otthont július 31. és augusztus 6. között. A legnagyobb hokihatalmak legjobb tehetségeinek seregszemléjén ezúttal is nyolc ország vesz részt, név szerint Kanada, az Egyesült Államok, Svédország, Finnország, Svájc, Németország, Csehország és Szlovákia. A felsorolásból hiányzik a címvédő orosz válogatott, amely a nemzetközi szankciók miatt ezúttal nem kapott meghívást a tornára. A megmérettetésen részt vevő válogatottakból kiemelkedik az a kanadai, amely egészen kivételes kerettel vág neki a küzdelmeknek. A juharfaleveles együttesben többek között ott lesz Cameron Allen, aki a 2023-as draft legmagasabban jegyzett hátvédje, valamint Brayden Yager, akit jövő nyári játékosbörze legnagyobb tehetségeként tartanak számon Connor Bedard mellett. A két játékos mellett érdemes lesz követni Tanner Howe-t is, aki egyedüli 16 évesként került be a csapatba és az egyetlen olyan játékos, aki csak a 2024-es drafton lesz először elérhető.

A kanadai válogatott kerete:

Kapusok: Carson Bjarnason( Brandon, WHL), Jackson Unger (Moose Jaw, WHL), Scott Ratzlaff (Seattle, WHL).

Hátvédek: Cameron Allen (Guelph, OHL), Oliver Bonk (London, OHL), Dylan MacKinnon (Halifax, QMJHL), Tanner Molendyk (Saskatoon, WHL), Caden Price (Kelowna), Jordan Tourigny (Shawinigan, QMJHL), Saige Weinstein (Spokane, WHL).

Csatárok: Denver Barkey (London, OHL); Colby Barlow (Owen Sound, OHL), Zachary Benson (Winnipeg, WHL), Matthew Cataford (Halifax, QMJHL), Andrew Cristall (Kelowna, WHL), Ethan Gauthier (Sherbrooke, QMJHL), Riley Heidt (Prince George, WHL), Tanner Howe (Regina, WHL), Kalan Lind (Red Deer, WHL), Carson Rehkopf (Kitchener, OHL), Calum Ritchie (Oshawa, OHL), Matthew Wood (Victoria, BCHL), Brayden Yager (Moose Jaw, WHL)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum