Pillangóhatás az Erste Ligában

, kovacsistvan    

A finn és svéd légiósok többsége nem tér vissza a KHL-be, ez hatással van a magyar bázisú ligára is, beindult az európai légióskeringő.

Már hónapok óta tudni lehet, hogy az orosz-ukrán politikai helyzet miatt mind a Jokerit, mind a Dinamo Riga visszalép a KHL 2022/23-as szezonjától. Az eredetileg 24 csapatos orosz bázisú bajnokság így 22 együttesre szűkül, a sorsolást és a főcsoportokat már ez alapján alakítják ki a ligánál. A Jokerit a 2022/23-as szezonban nem indít felnőtt együttest, csak utánpótlásszinten szerepel majd. A lettek helyzete sokkal speciálisabb, alapító tagjai voltak az orosz bázisú ligának, 2008 óta játszottak a KHL-ben, tavalyi keretükkel visszatérni a nem túl magasan rangsorolt lett bajnokságba aligha válna a csapat javára. A KHL-ben így három nem orosz gárda maradt: a kazah Barisz Asztana, a kínai Kunlun Red Star, valamint a fehérorosz Dinamo Minszk.

A 2021/22-es idény során 844 játékos lépett pályára legalább 1 KHL-mérkőzésen: közülük 557, tehát a jégkorongozók kétharmada orosz volt, mellettük 43 fehérorosz és 27 kazah hokis jutott szóhoz. A cikk témája azonban nem a KHL-ben maradó klubok, nemzetek, hanem a politikai helyzet miatt Oroszországból távozó légiósok.

Az előző szezonban 53 kanadai és 14 amerikai kergette a pakkot a világ második legmagasabban jegyzett bajnokságában, és habár a számuk vélhetően valamelyest csökkenni fog a következő szezonra, az észak-amerikai légiósokkal továbbra is operálhatnak az orosz klubok. A Vityaz például nemrégiben igazolta le a Zólyom kanadai hátvédjét, Jeremy Royt, valamint a svájci bajnokságban szereplő csatárt, Zack Mitchellt, de más gárdák is jelentenek be tengerentúli légiósokat.

Finnországot 39 játékos képviselte az előző szezonban, közülük húszan voltak orosz csapat légiósai, a többiek a Jokeritben vagy a Dinamo Rigában játszottak. A finn hokisok tömegesen hagyják el a bajnokságot, legtöbben a svéd, a svájci vagy a hazai Liigába igazoltak át, Harri Säteri kapus pedig az NHL-be tette át a székhelyét, Arizonába. Ennél eggyel kevesebb, 38 svéd lépett jégre a KHL előző kiírásában, ők is otthagyják a ligát, főleg otthon, illetve Svájcban találtak új csapatot maguknak. A csehek húszan voltak tavaly, közülük is szemlátomást mindenki távozik, hazaigazolnak az Extraligába, míg Ronald Knot és Lukas Sedlák szintén a tengerentúlon próbálják ki magukat. Kilenc szlovák jégkorongozó kereste kenyerét Oroszországban, és ők jövőre is lesznek néhányan, a válogatott Christian Jaros például a New Jersey Devilstől igazolt az Avangardhoz, míg Patrik Rybár kapus a Dinamo Minszktől megy a Szpartak Moszkvához.

rybar-dinamominszk-dmi

Ha összeszámoljuk a 20 finnt, a 38 svédet, a 20 csehet, valamint hozzávesszük az olyan kisebb hokinemzeteket, mint a dán (2) vagy a német (1), akkor könnyedén összejön 80 olyan légiós, akik az előző idényben még a KHL-ben jégkorongoztak, de jövőre már nem ott fognak. Ez a szám még tovább növekedhet akkor, ha a Dinamo Riga esetleg nem indít csapatot egy komoly bajnokságban és szélnek ereszti keretét. Ezen játékosok nagy része európai topbajnokságba igazol, hiszen aki a KHL-ben akár csak egy szezont is lehúzott, az csakis topjátékos lehet. Az európai topbajnokságok résztvevői így több légiósból válogathatnak, amely következtében korábban Svájcban, Németországban légióskodó svédeknek, finneknek kell hazatérniük a saját bajnokságaikba, vagy esetleg egy közepes erősségű ligába (osztrák, francia, szlovák) igazolniuk. A hazatérő északi játékosok kiszoríthatják az otthon játszókat, akik így a másodosztályba, vagy egy alacsonyabban rangsorolt bajnokságba távozhatnak. Így fordulhat elő például (na meg a pontrendszer bevezetésével), hogy az Erste Ligába jelenleg tömegesen érkeznek a finn másodosztályból.

Komoly légióskeringő indult be Európában az oroszországi helyzet miatt, sőt, a helyzetet tovább fokozza, hogy a KHL szigorítani kíván a légióskorlátozásán, a 2022/23-as szezonban az eddig megszokottak szerint még öt, az azt követőben viszont már csak három külföldi játékos nevezhető a mérkőzésekre. Ennek ellensúlyaként a svájci bajnokság, a National League négyről hatra emeli a légiósok számát.

Az orosz bázisú ligából Svédországba igazoló légiósok miatt több jégkorongozónak is véget ért az SHL-karrierje. A kanadai Chay Genoway például az elmúlt nyolc évet a KHL-ben és a svéd ligában töltötte, ám ősztől már az ICEHL-es Salzburg hátvédje lesz. A lett válogatott kapusa, Kristers Gudlevskis kénytelen volt távozni a Brynästől és a svéd második vonalba igazolni, ugyanis a Jokerittől felszabadult Anders Lindbäck lép a helyére.

A mozgás a finn Liigát is érinti. Márió Grman három szezon után hagyja el Észak-Európát, hogy a cseh Vítkovice védője legyen. Troy Bourke hiába szerzett a Kärpät mezében 53 alapszakaszmeccsen 36 pontot, a Salzburgban folytatja. Simon Stransky két Jukurit-idény után lesz újra cseh Extraliga-játékos.

Mint az a fentebbi névsorból is kiderül, az ICEHL-be is érkeznek magasabb polcon lévő külföldiek. A Bolzano például leigazolta a KHL-es Barisz hátvédjét, Matt Frattint, valamint a Klagenfurt leigazolta azt a dán Jesper Jensent Aabót, aki éveken át Svédországban és a KHL-es Jokeritben jégkorongozott.

A következő idényben fény derülhet majd arra, hogy a nagy északi játékosmozgások nyomán jobb importjátékosok kerülnek-e az Erste Ligába; egyfajta pillangóhatás eredményeként profitálhat-e a magyar hoki az orosz-ukrán konfliktusból.

metsola-szju-szalavat

fotók: khl.ru

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum