Sosem történt még ilyen az NHL-ben

 

A rájátszásba keletről bejutó 8 csapat mindegyike elérte a 100 pontos határt. Steven Stamkos a 100. pontját, Auston Matthews a 60. gólját szerezte az idényben. A Carolina nyerte a Metropolitan-csoportot.

A Toronto 3-0-ra győzött a Detroit elleni aktuális Original Six-összecsapáson és ezzel biztosította saját magának a hazai pályán előnyét a rájátszásban. Auston Matthews kettőt vágott, Jack Campbell pedig mindössze 20 védéssel szerzett shutoutot. Matthews a duplájával elérte a 60 gólos határt, amely legutóbb Steven Stamkosnak sikerült, éppen 10 évvel ezelőtt.

A Florida 4-2-re kikapott Bostonban és ezzel elszalasztotta a lehetőséget, hogy megnyerje az alapszakaszt. Az első harmad még teljesen kiegyenlített játékost és eredményt hozott a két-két góljával. A másodikban és a harmadikban viszont a Bruins levette a jégről a Panthers támadósorait és mindössze 10 lövést engedélyezett Barkovéknak 40 perc alatt. A hazaiak eközben sorra gyártották a helyzeteiket és mindkét játékrészben egy-egy gólt ütve behúzták a meccset. Az első játékrészben Eric Haula és Taylor Hall 6 másodperc különbséggel talált a kapuba, ami a második leggyorsabb dupla volt a klub történetében. Az öt másodperces rekordot Ray Getliffe és Leroy Goldsworthy állította fel a Toronto ellen 1938. január 4-én.

Az Ottawa háromszor is vezetett két góllal a New Jersey ellen, ennek ellenére csak a hosszabbításban tudott nyerni a Canadian Tire Centerben. A Devils a harmadik harmad közepén érte utol véglegesen a vendéglátóját, amikor bő kettő perc alatt Pavel Zacha és Jegor Sarangovics révén 4-4-re módosította az állást. A fővárosi csapat győzelmét végül Drake Batherson szállította a ráadás negyedik percében lőtt góljával. A duplázó Batherson mellett a négy pontot szerző Tim Stützle és a három gólpasszt kiosztó Brady Tkachuk játszott kiemelkedően.

A Columbus képtelen volt tartani a Nyikita Kucserov, Steven Stamkos párost, amelynek mindkét tagja négy ponttal vette ki a részét a Tampa 4-1-es győzelméből. Az orosz szélső hétmeccses pontszerző sorozaton van, amely alatt összesen 20 pontot gyűjtött. Stamkos a négy pontjának köszönhetően karrierje során először érte el egy idényben a 100 pontos küszöböt. A legközelebb 2019-ben állt hozzá, amikor 98 egységgel zárta az idényt.

stamkos hedman

A Carolina egy igazi playoff-hangulatú meccset nyert a Gardenben 4-3-ra. A találkozó tétje ugyanis az volt, hogy ha a Hurricanes győz, akkor behúzza a Metropolitan-csoport első helyét, éppen a vendéglátója elől. Az első harmad teljesen kiegyenlített küzdelmet hozott, ám gól nélkül. A második húsz percre viszont felborult ez az egyensúly, mert a hazaiaknál megsérült Artyemij Panarin és Andrew Copp is. A két alapember hiányát kihasználta a Carolina és szűk negyed óra alatt ellépett 4-1-re. A végén a Rangers nagyot hajrázott, de csak kozmetikázni tudta az eredményt két góllal. A Canesban Sebastian Aho megszerezte a 400. pontját, a New Yorkban Chris Kreider az 52. gólját lőtte az idényben és már csak kettőre van Jaromír Jágr klubrekordjától.

Connor McDavid lesimázta az Edmonton győzelmét Pittsburghben. Az Oilers kapitánya egy góllal és három előkészítéssel járult hozzá az 5-1-es sikerhez. McDavid mellé ezen az estén az a Mike Smith tudott felnőni, aki 33 lövést fogott és zsinórban a 10. győzelmét aratta a vasak között. Az Edmonton a győzelemmel biztosan a Pacific-divízió második helyén végez és hazai jégen kezdheti a rájátszást.

A New York Islanders még úgy is könnyedén győzött 4-1-re az amerikai fővárosban, hogy a Washington ütötte a találkozó első gólját Conor Sheary révén. Az Islanders a speciális egységeinek köszönhetően tudott nyerni a Capital One Arenában, ugyanis az első két gólját emberelőnyben, a harmadikat pedig hátrányban szerezte. A kegyelemdöfést a kapitány, Anders Lee adta meg öt perccel a befejezés előtt. A New York öt vereség után gyűjtött ismét pontokat.

A Nashville hazai pályán csak egy pontot szerzett a Pacific-csoportot már megnyerő Calgary ellen, ám ez épp elég volt ahhoz, hogy a Roman Josiék hivatalosan is kvalifikálják magukat a playoffra. A Predators háromszor is vezetett a Bridgestone Arenában, ám a története második legjobb szezonját futó Flames ellen ez is kevésnek bizonyult. A vendégek 1 tizedmásodperccel a befejezés előtt harcolták ki a ráadást Matthew Tkachuk révén, ahol Elias Lindholm révén szerezték meg a pluszpontot. A Calgaryban Johnny Gaudreau 600. meccsén két gólpasszt adott és megszerezte idei 113. pontját, ami az amerikai születésű játékosok között a negyedik legjobb eredmény Pat Lafointaine, Brett Hull és Kevin Stevens mögött.

johnny gaudreau

A legutóbbi 10 meccsét elbukó Arizona meglepetésre az utolsó 6 találkozóját megnyerő Minnesota otthonában szakította meg tragikus sorozatát. Az Xcel Energy Centerben az első és a második játékrész is egy találatot hozott, így 1-1-ről várták az utolsó húsz percet a csapatok. Az addig sziklaszilárd védelmek ebben a játékrészben viszont összeomlottak: összesen hat gól született, amiből négyet a Coyotes vágott. Anton Stralman egyet lőtt és kettőt előkészített, Karel Vejmelka 35 lövést védett.

Dallasban óriási tétje volt a Stars–Knights meccsnek. A hazaiak egy sima győzelemmel jegyet válthattak volna a playoffba, míg a vendégek egy ugyanilyen győzelemmel pontszámban utolérhették volna vendéglátójukat. A rendes játékidőben a Vegasnak állt a zászló, hiszen kétszer is megszerezte a vezetést, de a Dallas Jason Robertson révén kétszer is egyenlíteni tudott. A rendes játékidő és a hosszabbítás végére sem változott az eredmény, így jöhettek a rávezetések, ahol egyetlen találat döntött Miro Heiskanen révén a hetedik körben. Két mérkőzéssel az alapszakasz zárása előtt a nyolcadik helyen álló Dallas négy pontra növelte az előnyét a Vegasszal szemben, így egyetlen pontot kell szereznie a fennmaradó két találkozón.

A Colorado 5-3-ra verte a St. Louist, amivel véget vetetett a Blues 16 meccses, franchise-rekordot jelentő pontszerző sorozatának. Az Avalanche a második harmad elején alapozta a meg a sikerét, amikor öt és fél perc alatt 3-0-ra ellépett. Ezután a Blues hiába nyitott hosszú hajrát, ez a különbség túl soknak bizonyult: a Colorado négy vereség után nyert ismét. Az Avs 118 ponttal beállította a 2011-es klubrekordot, az alapszakasz-elsőségért folytatott harcban pedig két pontra csökkentette a hátrányát a Floridával szemben.

Teljesen ellentétes harmadokat hozott a Vancouver–Seattle ütközet, ami végül a hazaiak 5-2-es sikerével zárult. Az első felvonásban hármat ütött a Canucks, majd kettőt a Kraken és ismét kettőt Canucks. A hazaiaknál Conor Garland és Quinn Hughes is három-három ponttal végzett. Hughes a három egységével már 66 pontnál jár a szezonban, ezzel megdöntötte Doug Lidster 1987-ben felállított, 63 pontos, hátvédekre vonatkozó klubrekordját.

A két csalódott, a rájátszásba be nem jutó kaliforniai csapat soros ütközetét az Anaheim nyerte 5-2-re San Joséban. A Coloradóhoz hasonlóan az Anaheim is ellépett 3-0-ra, majd ezt az előnyt magabiztosan tartva hozta el a pontokat a SAP Centerből. Max Comtois és Sonny Milano egyaránt egy-egy gólt és gólpasszt tett a táblára, Anthony Stolarz 31 lövést fogott.

NHL, 2022. április 26.:

Toronto–Detroit 3-0
G: Matthews (2), Tavares ill. –

Boston–Florida 4-2
G: Haula, Hall, DeBrusk, Marchand ill. Forsling, Reinhart

Ottawa–New Jersey 5-4 h.
G: Stützle (2), Batherson (2), Chabot ill. Foote (2), Zacha, Sarangovics

Tampa Bay–Columbus 4-1
G: Stamkos (2), Kucserov, Palát ill. Bjorkstrand

NY Rangers–Carolina 3-4
G: Kreider, Trouba, Lafreniere ill. Trocheck, Martionook, Teravainen, Aho

Pittsburgh–Edmonton 1-5
G: Carter ill. Bouchard, Kane, Hyman, McDavid, Kassian

Washington–NY Islanders 1-4
G: Sheary ill. Pulock, Dobson, Cizikas, Lee

Nashville–Calgary 4-5 h.
G: Forsberg (2), Josi, Duchene ill. Dube (2), Hanifin, Tkachuk, Lindholm

Minnesota–Arizona 3-5
G: Hartman, Eriksson Ek, Foligno ill. Stralman, McBain, Roussel, Boyd, Kessel

Dallas–Las Vegas 3-2 b.
G: Robertson (2) ill. Carrier, Stephenson

Colorado–St. Louis 5-3
G: Nyicsuskin, Johnson, Manson, Lehkonen, Kadri ill. O’Reilly (2), Saad

Vancouver–Seattle 5-2
G: Dries, Miller, Ekman-Larsson, Schenn, Hughes ill. Eberle, Geekie

San Jose–Anaheim 2-5
G: Burns, Reedy ill. Zegras, Comtois, Milano, Mahura, Aston-Reese

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 6-1VÉGE
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 USACZE 4-8VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINCAN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum