Nem lesz érdek rosszabb légiósokat hozni

 

Kiegyenlítettebb és színvonalasabb liga elérése a célja a következő idénytől életbe lépő változásoknak ? mondta Dabasi Balázs, a PwC Magyarország munkatársa, aki részt vett a pontrendszer kidolgozásában.

A hosszútávú sportági stratégia egyik legfontosabb eleme ez a mostani változtatás? Hiszen a fiatalok szerepeltetésében áttörést hozhat.

A stratégia egyik alappillére az eredményesség, amelynek részeként – a válogatottak mellett – a hazai jégkorong egyik legfontosabb terméke, az első osztályú liga fejlesztését tűzte ki a jégkorong társadalom. Ugyan hosszú távon a stabil utánpótlás határozza meg egy bajnokság sportszakmai sikerességét, fontos kérdéskört jelentett a megfelelő szabályozási feltételek megteremtése ahhoz, hogy már rövidtávon népszerűbb és ezáltal eladhatóbb termékké váljon a liga. Ehhez célként tűzte ki a stratégia, hogy a színvonal fokozatos emelkedése mellett a csapatok közötti kiegyenlítettség is erősödjön. Egy sportszakmailag erősebb lábakon álló Erste Liga támogathatja a népszerűsítési törekvéseket, ezáltal pedig megalapozhatja a fenntarthatósági célok elérését. A korábban alkalmazott légióskorlát ezeket a célkitűzéseket nem tudta kellőképpen támogatni, ezért egy olyan szabályozás kialakítása mellett döntött a szövetség, amely hatékonyabban képes a játékospiac aktuális változásaira reagálni.

Mennyire kellett átszabni a mintául szolgáló osztrák példát?

Az osztrák pontrendszer már hosszú ideje működött, ezáltal értékes ?tanulópénzt? jelentett a rendszer kidolgozása során. Az ottani megoldás sem volt kihívásoktól mentes. Egyre nehezebbé vált több ország részvétele mellett fair módon fenntartani, emellett a folyamatos korrekciók és bonyolultság miatt kevesen értették a pontos működést, ezáltal számos kritikát is kapott. Többek között ezen okok miatt kerül kivezetésre, ugyanakkor nehezen vitatható, hogy az induláskor lefektetett célok mentén sikeresen támogatta egy kiegyensúlyozottabb és eladhatóbb liga elérését. A cél nem a minta átvétele, sokkal inkább az ott alkalmazott jó gyakorlatok beépítése, és a kevésbé működő elemek átalakítása volt. A különbségek közé tartozik többek között, hogy a 3 pont feletti légiósok esetében is történik pontszámítás, vagy az, hogy legfeljebb 17 olyan játékos nevezhető, akinek pontértéke 1-nél magasabb. Ezek mellett fontos szempontot jelentett, hogy egy kellően hatékony, de még nem túlságosan bonyolult megoldás szülessen.

ute_ftc_2022

Mik a változtatás legfontosabb céljai?

Részben a korábbiakra ráerősítve cél, hogy a liga kiegyenlítettsége a színvonal növekedésével párhuzamosan erősödjön. Ezt a rendszer három alapelv figyelembe vétele mellett kívánja elérni. Egyrészt fontos, hogy továbbra is ösztönözze a tehetséges fiatal játékosok szerepeltetését. Fontos továbbá, hogy a hazai játékosokat továbbra is előnyben részesítse a légiósokkal szemben. A harmadik alapelv, hogy egy olyan ideális helyzet elérését támogassa, ahol minden játékos bére a valós piaci értékéhez közelít. Ezek mellett pedig talán a legfontosabb szempontot az jelentette, hogy egy olyan rendszer kerüljön elfogadásra, amely a sportszakma és a klubok érdekeit egyaránt képviseli.

Az egyik hozadék az lehet, hogy nagyobb lesz a verseny minden téren? Hiszen a 23 év feletti magyaroknak is bizonyítaniuk kell, és a fiatalabbaknak is a keretbe kerülésért, a bentmaradásért.

Valóban, a szabályozás várhatóan növelni fogja a játékosok közötti versenyhelyzetet. Az eddig mesterségesen fenntartott légiós korlát eltörlésével nem lesznek kötelezve a csapatok a keretek magyar játékosokkal történő feltöltésére. Ugyanakkor az egyik legfontosabb alapelv, hogy ez a kiegyenlítettség úgy valósuljon meg, hogy két hasonló minőségű játékos közül a hazai szereplése érje meg jobban a csapatoknak. Ennek részeként a 23 év alatti hazai játékosok 0 vagy legfeljebb 1 pontot érhetnek, illetve a pontszámítási képlet egy ugyanolyan mutatókkal rendelkező légiós játékost is legalább fél ponttal többre értékel, mint egy hazait. Fontos megjegyezni továbbá, hogy párhuzamosan a pontrendszer bevezetésével kidolgozás alatt áll egy potenciális másodosztályú liga koncepciója. Ennek sikeres megvalósítása középtávon lépcsőfokot jelenthet a fiatal játékosok számára, és a jelenlegi junior bajnokságnál erősebb, de még nem az Erste Ligával megegyező versenyszintet – és egyben fejlődési lehetőséget – kínálhat.

Mennyivel érkezhet több légiós a ligába? Mi lenne az egészséges arány?

Fontos részét képezte a projektnek, hogy a tervezőasztalon kialakított számítási módszertant a gyakorlatban is letesztelje. Az idei szezon során a Versenyiroda folyamatosan modellezte a csapatok kereteit, amelynek eredményei befolyásolták a végső pontszámok kialakítását. Folyamatos hitvita a szakmában, hogy pontosan hány légiósra lenne szükség ahhoz, hogy ideális szintet érjen el a liga. Erre talán az egyik legkézenfekvőbb válasz, hogy minden évben annyit, amennyi jó hazai játékos hiányzik a ligából. Ennek az ideális aránynak az elérését hivatott a pontrendszer is támogatni a jövőben.

Nem kell attól tartani, hogy ezzel együtt több lesz a “közepes” légiós?

A modellezés eredményei alapján (racionális döntéshozatalt feltételezve) nem éri meg a csapatoknak ?közepes? légióst foglalkoztatni, ha versenyképesek akarnak maradni a ligában. Emellett a helyi szurkolók sem nézik jó szemmel, ha egy magyar csapat 3 sornyi légiós játékossal áll fel a meccsre, mégha meg is teheti ezt. Érdeke lesz továbbra is a csapatoknak a hazai játékosok foglalkoztatása, de kizárólag addig, ameddig megfelelő számú és minőségű ilyen játékos található a piacon.

ute_ftc_2022_2

Milyen hatással lehet ez a változtatás a fizetésekre?

Mivel a szabályozás ezentúl nem korlátozza mesterségesen a légiósok számát, ezért várhatóan a játékosok fizetései is a piaci értékük felé mozdulhatnak el. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy kiemelkedő hazai játékos számára rövidtávon nem feltétlenül lesz vonzóbb az Erste Liga, mint egy jobb fejlődési lehetőséget kínáló külföldi bajnokság. Ez természetesen addig a pontig igaz, amíg a piacról érkező hasonló bérigényű és képességű játékosok szintjét el nem éri.

Hány éven belül hozhat kézzelfogható eredményt a mostani változtatás?

A rendszer alapelve volt, hogy hagyjon elegendő felkészülési időt a csapatok számára az átálláshoz. Éppen ezért az első éles szezon során a minimum és maximum pontszámok a modellezés során kapott sarokszámokkal egyeznek meg. Ugyanakkor a stratégiai törekvéseket szem előtt tartva, az évek előrehaladtával cél, hogy a két pontszám közötti különbség folyamatosan csökkenjen, illetve a maximum pontszám is növekedjen. Ennek eredményeként 3-4 éves időtávlatban már érezhető különbséget jelenthet a rendszer hatása mind a színvonal, mind a kiegyenlítettség esetében.

csik_ftc_2022_2

Fotók: Csíkszereda, UTE

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN 0-4VÉGE
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum