FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 3-2

   

Az FTC Tamminen duplájával és az aranysisakos Nagy Gergő három pontjával szoros sikerrel nyitotta a párharcot a két fórgólt szerző miskolciak ellen.

A ferencvárosiak legerősebb összeállításukban korcsolyáztak ki, a miskolciaktól viszont az utolsó győri meccshez hasonlóan ismét hiányzott egyik legjobbjuk, Kevin Wehrs, mellette Doetzel sem lépett pályára, újra ott volt viszont a jégen Mattyasovszky. Alig fél perc kellett az első hazai fórhoz, Duschekék őrizték a 0-0-t, a kiegészülést követően is az FTC maradt veszélyesebb. A DVTK-nak kellett némi idő, hogy felvegye az üzemi hőfokot, ezután viszont kiegyenlítetté vált a mérkőzés. A középső harmad elején azonban a zöld-fehérek első sora gyorsan duplázni tudott: előbb a játékrész első támadásából Tamminen szerezte meg a vezetést szép fonákmozdulattal, majd öt perccel később Kulmala vasról kipattanóját a Fradi aranysisakosa, Nagy Gergő tette be. Ez megnyugtatta a hazaiakat, akik elkapták a fonalat és akár tovább is növelhették volna előnyüket, ehelyett a meccs felénél egy emberelőnyben a másik házi pontkirály, Jack Walker hozta vissza övéit a meccsbe, ő meg Parnham Aranyról kijövő lövésénél ismételt. Három perccel a második szünet előtt egy nagy védelmi hiba után Fowlie önzetlen passzából Tóth Adrián állíthatta volna vissza a kétgólos különbséget, kimaradt, a záró periódusra minimális előnnyel fordulhatott az FTC. A 48. percben a Fradi is kihasználta szám szerint harmadik fórját: szépen játszották tisztára a pakkot a középen érkező Tamminenhez, aki Duschek lábai között megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját (a csapatkapitány Nagy Gergő valamennyinél közreműködött). Két perccel később ismét emberelőnybe került a DVTK, és ezt is kihasználta: Walker ezúttal az előkészítésben jeleskedett, tökéletes keresztpasszát Chris Seto a védjegyének számító félelmetes csuklómozdulattal vágta fel a sarokba. Az 56. percben az egyenlítésre is esély nyílt a vendégek előtt Tóth Gergő kiállítása után, a háromból harmadik fórgóljuk azonban nem született meg, az FTC-Telekom így szoros, egygólos sikerrel vette a negyeddöntős párharc első felvonását, és a látottak alapján a többi sem ígérkezik könnyebbnek.

ftcdvtk

fotó: FTC-Telekom

Nem szeretnénk megelégedni ezzel

   

Így látták az edzők az FTC és a DVTK első csatáját.

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: „Ez a rájátszás, teljesen nyilvánvaló, hogy nincs könnyű meccs, és ha megnézzük az eddigi eredményeinket a miskolciak ellen a szezonban, mindegyik meccs szoros volt, szóval tudtuk nagyon jól, hogy mire készülhetünk. Úgy gondolom, öt az öt ellen jól játszottunk. Emberhátrányban kaptunk két gólt, ebben megpróbálunk javulni. Ezt a napot el kell felejteni, szerdán új nap van, teljesen új mérkőzés, arra készülünk. Nem könnyű kilenc nap szünet után játszani, pláne nem rájátszás-meccset, pláne nem egy párharc első meccsét. Ez sohasem könnyű, ez egy picit látszódott is, de azt gondolom, öt az ötben azt csinálták a srácok, amit kértünk tőlük, és jól működött, nem kaptunk gólt. Nem szeretnénk megelégedni ezzel, még jobbak szeretnénk lenni szerdán. Csak előre tekintünk, hogy ismét hozzuk azt a játékot, ami kell a győzelemhez.”

Tokaji Viktor vezetőedző, DVTK Jegesmedvék: „Nagyon jól álltunk bele a mérkőzésbe, jól tartottuk magunkat. Az első harmad mindkét irányba eldőlhetett volna. Nyilván mi meccsben vagyunk, a kvalifikációból érkeztünk, némi hendikeppel, azt gondolom, de összességében az első harmadunk jól sikerült. A másodikra nem úgy jöttünk ki, ahogy kellett volna, ennek 12 másodperc alatt meglett a következménye. Ott egy kicsit elvesztettük a fonalat, olyan hét-nyolc percig tartott, mire megtaláltuk magunkat, addigra pedig elment a mérkőzés fele. Utána újra megtaláltuk magunkat, elkezdődött a kifejezett gólgyártás, ide-oda-amoda. A harmadik harmadra újra felvettük a kesztyűt, az is volt a célunk, hogy megnehezítsük az ellenfél dolgát, sőt, a hazai pályát is el szerettük volna venni. Ez most nem sikerült, de szerdán új nap van, azon dolgozunk, hogy a hibákat előnnyé kovácsoljuk, és eredményesebbek legyünk öt az öt elleni játékban.”

Erste Liga, 458 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kocsány, Muzsik.
Arany: 94,3% (Nagy K.)
K
Duschek: 93,8% (Kiss B.)
Karmeniemi, Seregély, Tamminen, Nagy G., Kulmala
1
Kiss R., Szirányi, Walker, Parnham, Seto
Hegyi, McFadden, Fowlie, Tóth A., Pavuk
2
Hadobás, Vojtkó, Galajda, Galanisz, Lövei
Bohunicky, Boros, Hajós, Kóger, Somogyi
3
Farkas O., Illés, Hajnik, Miskolczi, Elgestal
Bán, Sarcia, Farkas L. S., Roczanov, Tóth G.
4
Mattyasovszky, Ritó, Szabad, Farkas M.
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Tokaji Viktor, Sainio Jarmo
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 20:18 FTC Tamminen Kulmala Seregély
2-0 25:21 FTC Nagy G. Kulmala Tamminen
2-1 30:28 MIS PP Walker Parnham Kiss R.
3-1 47:25 FTC PP Tamminen Kóger Nagy G.
3-2 50:45 MIS PP Seto Walker
48 Kapura lövések száma 35
6 Kiállításpercek 6

Szép akció végén szerzett vezetést a Fradi

 

A keddi FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék mérkőzés videó-összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum