Ukrán csapat is szerepel a debreceni U16-os tornán

 

A harkiviaknak a DHK által szervezett eseményen keresztül lehet segíteni.

“Szerdán még reménykedve, mosolyogva szállhattak fel a buszra, az előttük álló mérkőzésekről, a hokiról beszélgettek ? áll a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján lévő hírben. ? Magyarország felé tartva, már Kijevet elhagyva derült ki, hogy Oroszország támadást indított hazájuk ellen, és egy ideig biztosan nem tudnak hazatérni. A családtagok, barátok óvóhelyekre menekültek, az általuk ismert otthon veszélybe került, az élet minden területe alaposan megváltozik.

A Harkiv U16-os csapata is részt vesz Debrecenben, a Carpathian Junior Hockey League (CJHL) elnevezésű nemzetközi utánpótlás-sorozat DHK által szervezett állomásán. A csapattal 19 gyermek, két edző, két sofőr, egy szülő és egy segítő utazott Magyarországra. A tornára három ukrán együttes érkezett volna, a másik kettő az orosz támadás híre után lemondta a szereplését. ?A harkiviak már úton voltak, amikor hívták az edzőt, hogy ne forduljanak vissza. Ahogy átléptek a határon, a lengyelek azonnal felajánlották a segítségüket, amit a csapat el is fogadott, így a torna után Sanokba utazik majd. Azt most nem tudni, meddig maradnak ott.? ? mondta Plásztán-Brehószki Márta, a DHK elnöke.

A hokiközösség összetartó erejét mutatja, hogy több ország is befogadta volna a csapatot, a magyar és a lett szövetség is felajánlotta ennek a lehetőségét. A Magyar Jégkorong Szövetség és a debreceni klub tisztálkodási csomaggal, ruházattal és élelmiszerekkel segíti a bajba jutott gyerekeket, akiknek napi szükségleteik megoldottak. A szülők részéről is sok felajánlás érkezett. A DHK-nál elkezdődött a ruhagyűjtés, és pénzadománnyal is lehet támogatni a bizonytalan helyzetbe került ukrán fiatalokat.

Az MJSZ mindenben együtt érez és kiáll a csapat mellett. A harkiviak a nehézségek ellenére remekül szerepelnek a tornán, a DHK-t, a KMH-t, egy lett és egy lengyel csapatot felvonultató mezőnyben az élen állnak, jó esélyük van a végső győzelemre is. A normalitásból számukra most csak a jégkorong maradt.”

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum