FTC-Telekom–Gyergyói HK 7-6

   

A Fradi háromszor egyenlített kétgólos hátrányból, majd hosszabbításban nyert, így a GYHK-nak végül egyetlen pontot ért Chris Bodo 5 gólja.

Az FTC-Telekom ugyanazokkal a sorokkal lépett jégre, mint a DAB ellen, viszont a kapuban ezúttal Arany állt. A GYHK-nál DiDiomete és Bíró Gergő hiányzott. A második helyért küzdő együttesek rangadóján az első emberelőny meghozta az első gólt: a 6. percben a vendégek részéről Bodo pontosan lőtt a vasak találkozásához. A nyitó harmad közepén Orban indította Bodót, aki ellőtte a korongot Arany válla fölött, így már 2-0-ra vezetett a GYHK. Még a szünet előtt szépített a Fradi, McFadden volt eredményes emberelőnyben.

A második játékrész elején Fowlie egy kipattanóból közelről egyenlített. Nem állt sokáig döntetlenre a meccs, két perccel később Bodo érkezett a második hullámban és mesterhármasig jutott, amivel újra vezettek a gyergyóiak. A 37. percben a GYHK büntetőhöz jutott, Bodo értékesítette, aztán nem sokra rá Fowlie visszaállította az egygólos különbséget.

A harmadik felvonás elején megint egalizált a Fradi, Tóth Adrián húzta be közelről a korongot emberelőnyben. Gyorsan jött a gyergyói válasz, szintén fórban, Orban villant. Pár perccel később probléma adódott az időméréssel, ami miatt egy ideig állt a játék. A 48. percben Bodo egy szép csel után meglőtte önmaga ötödik, csapata hatodik gólját. A harmad közepén McFadden emberelőnyben 6-5-re módosította az állást. Hat perccel a rendes játékidő vége előtt harmadszorra is egyenlített kétgólos hátrányból az FTC-Telekom, Hegyi talált be Rinnének. Ezt követően óvatosabbá váltak a felek, hosszabbítás következett, és a pontosztozkodásnak leginkább az UTE örülhetett.

A ráadás az utolsó pillanatokban hozott döntést: hiába védett bravúrokkal Rinne, Nagy Gergő beemelte a vert helyzetben lévő kapusnak a korongot. Az FTC-Telekom túlórában 7-6-ra nyert, 84 ponttal zárja az alapszakaszt, a GYHK 82 pontos, a csapatok helyezése a 81 ponttal bíró UTE 18:30-kor kezdődő mérkőzésének végeredményétől függ.

ftcgye_20220219PGY_6323

fotó: FTC-Telekom

Valahogy megint megtaláltuk az utat a győzelemhez

   

Így látták az edzők az FTC és a GYHK rangadóját.

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom: Megmondom őszintén, tíznél több dührohamot és szívinfarktust éltem át. Tényleg nem volt edzőbarát mérkőzés, de így utólag megérte. Nem játszottuk a legjobb hokinkat, voltak hibák, fegyelmezetlenségek, tudunk ennél jobban is játszani, fegyelmezettebben is. Valahogy megint megtaláltuk az utat a győzelemhez, két gólról fordítva visszajöttünk, és a végén megnyertük a meccset. Ez megint csak a Fradi-szív diadala együtt a nézőkkel.”

Szilassy Zoltán vezetőedző, Gyergyói HK: „Eladható termék volt. Aki a helyszínen nézte vagy a tv-ben, az jól szórakozott, pláne ha semleges szurkoló volt. Arról egyik edző sem beszélhet, hogy a támadás nem volt jó. Hatot lőttünk idegenben a Fradinak, Bodó meg egészen kivételes napot fogott ki, de sajnos ez nem volt elég a győzelemhez. A defenzív rész nem tetszett. Nem is mindig az egész pályás defenzív játékunk, a letámadás vagy a semleges zónás védekezésünk vagy akár a védekező harmadban levő védekezésünk, hanem az, hogy többször hagytunk szerencsés gólokat a Fradinak. Ami még nem tetszett, hogy bár kiállításban tudtuk, hogy jó lövőerejű csapatról beszélünk, ezekből gólt kaptunk és elvettük az öt az ötös időt magunktól. Összességében ahhoz képest, hogy mennyire rövidek voltunk ma, hiszen három csatárunk hiányzott, nagy pozitívum, hogy ilyen jó hokit tudtunk támadásban csinálni. Az ő jelenlétük nem csak támadásban, de a védekezésben is meg fog jelenni a rájátszásban. Sajnálom, hogy nem tudtunk rátenni 1 vagy 2 pontot, mert benne volt bőven. Át fogjuk nézni, hogy miben kell javulni, mert a végén a rájátszásban fontos, hogy a védekezésünk teljesen jó legyen.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 822 néző. Játékvezetők: Pálkövi, Pálkövi, Árkovics, Kis-király.
Arany: 86,4% (Nagy K.)
K
Rinne: 89,7% (Ruczuj)
McFadden, Boros, Tamminen, Nagy G., Kulmala
1
Kozma, Haaranen, Tranca, Orban, Bodó
Karmeniemi, Seregély, Fowlie, Tóth A., Pavuk
2
Saari, Fejes, Sárpátki, Szigeti, Császár
Hegyi, Bohunicky, Hajós, Kóger, Somogyi
3
Imre, Ferencz Csibi, Silló, Vincze G., Szabó
Galántai, Sarcia, Farkas, Roczanov, Tóth G.
4
Todor, Györfy, Sándor-Székely
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Szilassy Zoltán, Góga Attila
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:08 GYE PP Bodó Orban Császár
0-2 11:41 GYE Bodó Orban Saari
1-2 14:32 FTC PP McFadden Fowlie Kulmala
2-2 23:21 FTC Fowlie Pavuk
2-3 25:24 GYE Bodó Orban Tranca
2-4 36:59 GYE PS Bodó
3-4 38:55 FTC Fowlie Pavuk Karmeniemi
4-4 41:40 FTC PP Tóth A. Kóger
4-5 42:25 GYE PP Orban Haaranen Császár
4-6 47:47 GYE Bodó Szabó
5-6 49:40 FTC PP McFadden Tamminen Nagy G.
6-6 53:48 FTC Hegyi Fowlie Tóth A.
7-6 64:56 FTC Nagy G. Karmeniemi Kulmala
68 Kapura lövések száma 44
18 Kiállításpercek 18

Így született 13 gól az FTC–GYHK-n

   

Az alapszakasz második helyéről döntő rangadó több mint tucatnyi találata videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum