MAC HKB Újbuda–UTE 2-3

   

Coatta mesterhármasával az újpestiek mindhárom pontot elvitték a Tüskecsarnokból.

Az Újpestből továbbra is hiányzott Jago, Csergő, Zsigmond és Benk, a MAC a két nappal korábbival megegyező összeállításban lépett jégre a Tüskecsarnokban. A tapogatózást követően az első harmad felénél beindultak az események. A 11. percben Izacky passza után Galoha lövése találta meg a lyukat Rajna lábai között, a lett légiós második Erste Liga-meccsén második gólját jegyezte. A változatlanul háromsorozó lila-fehérek rögtön a következő támadásból válaszolni tudtak a házi pontkirály Coatta révén: egy nagyon szerencsésen pattanó korong tréfálta meg Bálizst, aki maga sem tudta, hol ment be végül a pakk. Újabb egy perccel később egy kékről visszalőtt korongba Ádám nyúlt bele gólt érően, ezzel a vendégfölény dacára megint vezettek az újbudaiak. A szünet előtt 21 másodperccel azonban ismét egyenlítettek a vendégek, újfent Coatta végzett zavarórepülést Bálizs előtt, a remek formában lévő Kovács Alex lövése irányt változtatott rajta, az amerikainak írták jóvá a találatot. Coattának végül pontosan 33 perc kellett a mesterhármashoz: a középső harmadban jókor, jó helyen érkezett meg Kiss Dániel kipattanójára, és türelmesen kivárva vágta be Bálizs mellett 33:00-nál. A záró periódusban, nyolc perccel a vége előtt Izackynál ereszkedett le a vörös köd, egy ítéletet hiányolva odacsapott a játékvezetőnek, egyből végleges kiállítást kapott. Az újbudaiak az ötperces hátrányt kivédekezték – Varga egy óriási blokkal szinte biztosan góltól mentette meg csapatát –, ám az UTE így is behúzta a végére paprikássá váló összecsapást, ezzel az idényben négyből negyedszer is legyőzte fővárosi riválisát, s megerősítette második helyét a tabellán.

macute

 

fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Vért kellett izzadnunk ezért a 3 pontért

 

Így látták az edzők a MAC HKB és az UTE csatáját.

Kangyal Balázs vezetőedző, MAC HKB: „Az öltözőben is azt mondtam, hogy mindig minden győzelemnek megvan az ára, és azt meg kell fizetni. Ezt az árat nem mi határozzuk meg, hanem mindig az adott pillanat. Igen, mi akartuk ezt, mi ezt ki akartuk fizetni, csak a végén nem volt annyi pénz a zsebünkben. Ezt a mai pontvesztést magunknak köszönhetjük, teljes mértékben. Akár a fegyelmünket, helyzetkihasználásunkat, azt, hogy 2 gólt tudtunk megint csak lőni, az emberelőny a végén. Minden ott volt a kezünkben, minden adott volt hozzá. Szerintem az Újpest se volt olyan friss és gyors, mint szokott. Úgyhogy ezt csak saját magunknak köszönhetjük.”

Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Az első harmad nehezen kezdődött számunkra, nem vagyok elégedett a védekező harmadbeli munkánkkal, nem ez volt eddig jellemző ránk. De csak az első harmadban kaptunk gólt, tehát utána sikerült rendeznünk a sorokat az első harmad végén, úgyhogy a második és a harmadik harmaddal kimondottan elégedettek lehetünk. Hamarabb le tudtuk volna zárni a végén, az 5 perces előnynél volt pár olyan korongunk, ami beakadhatott volna. Vért kellett izzadnunk ezért a három pontért, nem volt egy egyszerű történet, de karaktert mutattunk és keményen megküzdöttünk, hogy megérdemeljük.”

Erste Liga, Tüskecsarnok, 497 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Balla, Muzsik.
Bálizs: 92,7% (Farkas)
K
Rajna: 94,4% (Márkus)
Pozsgai, Tóth G., Izacky, Galoha, Molnár B.
1
Pokornyi, Stadel, Németh, Suter, Kiss Patrik
Garát, Tóth P. N., Dansereau, Schlekmann, Ritter
2
Kiss D., Kiss Phil, Kovács A., Coatta, Just
Varga K. J., Csollák, Stevens, Kreisz, Djumic
3
Horváth A., Varga A., Kovács S., Robichaud, Balogh
Weidemann, Ádám, Pápa
4
Marton Tibor
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:42 MAC Galoha Izacky Molnár B.
1-1 11:01 UTE Coatta Just
2-1 12:05 MAC Ádám Varga K. J. Weidemann
2-2 19:39 UTE Coatta Kovács A. Kiss Phil
2-3 33:00 UTE Coatta Kiss D.
36 Kapura lövések száma 41
31 Kiállításpercek 8

Coatta háromszor csapta be Bálizst

 

Videón a fővárosi rangadó góljai.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 13., péntek
VB 15:20 FRASVK 2-4VÉGE
VB 15:20 USALAT 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINNOR 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 GERCAN 3-5VÉGE
május 14., szombat
VB 11:20 DENKAZ 9-1VÉGE
VB 11:20 SWEAUT 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 CZEGBR 5-1VÉGE
VB 15:20 SUIITA 5-2VÉGE
VB 19:20 LATFIN 1-2VÉGE
VB 19:20 SVKGER 1-2VÉGE
május 15., vasárnap
VB 11:20 ITACAN 1-6VÉGE
VB 11:20 NORGBR 4-3 BVÉGE
VB 15:20 AUTUSA 2-3 HVÉGE
VB 15:20 FRAKAZ 2-1VÉGE
VB 19:20 CZESWE 3-5VÉGE
    • SPORT 2 (23.00)
VB 19:20 DENSUI 0-6VÉGE
május 16., hétfő
VB 15:20 LATNOR 3-2VÉGE
VB 15:20 SVKCAN 1-5VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINUSA ÉLŐ
    • SPORT 2
VB 19:20 FRAGER ÉLŐ
május 17., kedd
VB 15:20 CZEAUT 
VB 15:20 ITADEN 
VB 19:20 SUIKAZ 
VB 19:20 SWEGBR 
május 18., szerda
VB 15:20 FRAITA 
VB 15:20 NORAUT 
VB 19:20 FINSWE 
    • SPORT 2
VB 19:20 SUISVK 
Partnerünk
Archívum