MAC HKB Újbuda–Titánok 4-2

   

Akárcsak október elején, most is a végjátékban nyertek az újbudaiak.

A MAC HKB csapatából hiányzott Gooch, Scott Macaulayt pedig az első sor centereként nevezte Kangyal Balázs. A mérkőzés első góljára csupán hat percet kellett várni, Tóth Richárd tett el egy kipattanót Belomojev mellett, 1-0. A Titánok a harmad végére találtak magukra, Fekete Alexék több nagyobb helyzetet is kialakítottak, a játékrészt Nagy Ákos lövése zárta. A második harmad során hiába játszott kétszer is emberelőnyben a hazai gárda, a Titánok sokkal aktívabbak voltak, Ambrus Gergő révén pedig ki is egyenlítettek. A 20 éves csatár az alapvonal mögül húzta rá a korongot Bálizs mamutjára, ami így átjutott a gólvonalon. Ambrus a 2019/2020-as szezont követően lőtt ismét gólt az Erste Ligában. A folytatásban Bálizs legjobb tudására volt szükség, hogy az erőre kapó vendég együttes ne szerezzen újabb gólt. A 48. percben Tóth Gergely ragasztott nagy gólt messziről, a takarásban lévő Belomojev nem láthatta, 2-1. A folytatásban újfent emberelőnybe kerültek az újbudaiak, de csak kapuvasig jutottak. Az 53. percben hátul hibáztak a hazai védők, Ambrus Csongor köszönte szépen, kíméletlenül kihasználta az ingyen kapott ziccert, 2-2. A MAC megpróbálta még a rendes játékidőben eldönteni a pontok sorsát, ez végül 19 másodperccel a vége előtt jött össze: Tóth Richárd középre adott passza Dansereau-t találta meg, aki Belomojev kapujába bombázott. A gólt követően az orosz kapus lekorcsolyázott, Schlekmann üres kapura állította be a 4-2-es végeredményt.

A MAC HKB Újbuda ismét a végjátékban döntve legyőzte a Titánokat, csütörtökön az FTC-Telekomot fogadja, míg a fehérvári farmcsapat ugyanazon nap a Dunaújvárost látja vendégül.

mactit

fotók: Mudra László/MAC HKB Újbuda

Dühítő a vége és a nulla pont

   

Mestermérleg a MAC HKB-Titánok találkozó után.

Kangyal Balázs vezetőedző, MAC HKB Újbuda: „Nagyon nehéz mérkőzés volt, nagyon sokat és gyorsan korcsolyázott az ellenfél, nagyon odaadóan védekezett. Nehezen tudtuk megtörni a defenzív hokijukat. Hatékonyak voltak, mi nem játszottunk rosszul, de jól sem. Viszont az alaptörvényt betartottuk, hogy az első pillanattól az utolsóig hajtottunk és tulajdonképpen ez három pontot eredményezett. Nyilván frusztráló, amikor sokat támadsz, sok kapuvasat lősz és nem mennek a gólok. Egyszerűen el kell hinniük a srácoknak, hogy a munka lendít át a nehézségeken és nem a tehetség.”

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Hosszú szünet után tértünk vissza és a csapat is szét van esve, mert többen is az U20-as vagy U18-as válogatottal voltak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a mostani teljesítményünk jó volt. Egy közös edzésünk volt felkészülni. Talán egy kicsit óvatosan kezdtük a meccset, túl sok tiszteletet adtunk a MAC-nak, lehettünk volna éhesebbek, jobban arcba mászósak. Egyébként a harc és a küzdés rendben volt. Voltak jó gólszerzési lehetőségeink. Lehet azt mondani, hogy volt pár szerencsésen pattanó korong, de akkor is a második harmadban voltak jó lehetőségeink gólt lőni. Még akár azt is meg merem kockáztatni, hogy benne volt a meccsben, hogy nyerjünk. Dühítő a vége és a nulla pont. Ezen még dolgoznunk kell, konzisztensebbnek kell lennünk minden cserében. Tűrnünk kell az unalmasabb szakaszait is a játéknak, amikor okosan és biztonságosan kell játszani. Ez az, ami most három pontba került.”

MAC HKB Újbuda

4-2 (1-0, 0-1, 3-1)

Titánok

Erste Liga, Tüskecsarnok, 2021. dec. 21., kedd.
Bálizs: 90,9% (Farkas R.)
K
Belomojev: 93,0% (Horváth)
Csollák, Pozsgai, Macaulay, Schlekmann, Izacky
1
Mingazov, Gribkov, Krasnican, Lundin, Ambrus G.
Garát, Dóczi, Dansereau, Tóth R., Kreisz
2
Dolinar, Dobmayer, Keceli-Mészáros, Ambrus Cs., Fekete
Tóth G., Varga, Stevens, Molnár B., Djumic
3
Nochta, Farkas B., Nagy, Jábor, Alapi
Tóth P. N., Ritter, Tóth R., Ádám, Pápa
4
Molnár G., Kóger, Mayer, Parragi, Rózsahegyi
Kangyal Balázs, Marton Tibor
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:42 BJA Tóth R. Tóth P. N. Pozsgai
1-1 26:56 FHA Ambrus G. Krasnican
2-1 47:49 BJA Tóth G. Varga Tóth R.
2-2 52:44 FHA Ambrus Cs.
3-2 59:41 BJA Dansereau Tóth R. Macaulay
4-2 59:53 BJA EN Schlekmann
44 Kapura lövések száma 22
0 Kiállításpercek 6

Ambrus Gergő az alapvonalról szerzett gólt

 

A MAC HKB Újbuda–Titánok mérkőzés 2 és fél percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum