Hullámvölgybe került a DHK

 

Egymás után negyedszer kapott ki a remekül rajtoló gárda, de még így is harmadik az U21-es bajnokságban.

U21

A múlt hét folyamán két fordulót rendeztek az U21-es bajnokságban. A Budapesti JA hiába kezdett jól a DVTK Jegesmedvék vendégeként, Farkas Olivérék fordítottak, a hajrára döntetlen állással érkeztek a csapatok. Az 58. percben a 2+2 ponttal záró Mihalik András kihasznált egy késleltetett kiállítást, 9 másodperccel a vége lőtt pedig Csiki Hunor állította be üres kapura a 6-4-es végeredményt. Antek Tamást két kapott gólt követően a 21. percben lecserélték a DHK?Vasas összecsapáson, váltótársa nem tudta tartani a piros-kékek támadóit, 2-7 lett a vége, Gál Zsombor, Bayer Tamás és Weiler Frigyes is 3 ponttal zárt. Az Újpesti Jégkorong Akadémia magabiztosan 5-3-re verte az Ifj. Ocskay Gábor NJA-t, Tamási László duplázott, Nádasy Márton 1+2-vel zárt. Az 58. percben a fehérvári szépítő találatot követően elszabadultak az indulatok, hazaiaktól Horváth Tamás, a vendégektől Németh Zalán kapott végleges fegyelmit.

A hétvégi forduló során az Ifj. Ocskay Gábor NJA hazai pályán 3-0-ra verte a Budapesti JA-t, Gáspár Bence 27 védéssel ért el shutoutot. A kelet-magyarországi összecsapást a hazai DVTK Jegesmedvék Erste Liga-játékosaik vezérletével nyerték 5-2-re, Lövei duplázott, Pecsét 1+2-vel zárt. Az Újpesti JA?Vasas mérkőzés több fordulatot tartogatott: a 42. percben hiába vezettek Vukasin Dindic góljával már 3-1-re is a vendégek, az UTE 4 perc alatt hármat vágott és átvette a vezetést, ám nem tudta megszerezni mind a három pontot, mert az 55. minutumban Fehérvári Balázs egyenlített. A hosszabbítás nem hozott döntést, a győztes büntetőt az újpesti Szalmás Bence vágta be (5-4).

Bár a héten elindult a juniorválogatott felkészülési programja, két gyors mérkőzést megrendeztek még a másfél hetes leállás előtt. Az Újpesti JA Monostori Tamás nélkül 5-2-es vereséget szenvedett a Budapesti JA vendégeként, Morvay Bálint duplázott. Az IOGNJA négymeccsesre növelte a kisebb hullámvölgybe kerülő Debrecen vereség szériáját, a fehérvári fiatalok a második harmad végén már néggyel vezettek, a vége 6-4 lett. A lefújás pillanatában a DHK-s Philip Szeferinkin és a fehérvári Szemjon Szkakodub kapott végleges fegyelmit verekedésért. A tabellát a 25 pontos IOGNJA vezeti az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó és hat pontos hátrányban lévő DVTK Jegesmedvék előtt.

A B csoportban továbbra is 100%-os az orosz légiósai által húzott Győri Nemak ETO. Az FTC-Telekomot és a Pesterzsébetet nagy gólkülönbséggel, a Dunaújvárost szoros mérkőzésen győzték le a Rába-partiak.

U18

Az A1 jelű négyesben egy mérkőzést rendeztek, az Ifj. Ocskay Gábor NJA 10-2-re ütötte ki a Vasast, Lőczi Barnabás triplázott, Vlagyimir Grin és Molnár Márton két-két gólt szerzett. Az IOGNJA hét meccs után 20 pontos, míg a második helyen álló Újpesti JA csupán 8 egységet szerzett eddig.

Az A2 besorolású trióban a DHK szoros meccsen verte a Kárpáti Farkasokat és így átmenetileg átvette a vezetést. A B1-ben a Győri ETO próbál kapaszkodni a remekül rajtoló Székelyföldi Jégkorong Akadémiára, míg a B2-ben már csak a KSI áll pont nélkül.

EBJL
A felsőházban a DVTK Jegesmedvék három meccses ausztriai túrán vettek részt, Klagenfurtban 8-1-re, majd Grazban 3-1-re maradtak alul, a harmadik meccsen viszont visszavágtak az Steiermarknak, Csiki Hunor 1+2 pontjának is köszönhetően 7-4-re győztek a miskolciak. Az Újpesti JA végig vezetve magabiztosan 7-4-re győzött Bécsben, míg az IOGNJA nem tudta otthon tartani a pontokat, a Red Bull Salzburg két győzelemmel távozott Székesfehérvárról. Az IOGNJA a második, az Újpesti JA az ötödik, a Vasas a hatodik míg a DVTK Jegesmedvék a nyolcadik helyen állnak.

Az alsóházban a Budapesti JA kikapott Villachban, majd hazai pályán Ravasz Csanád mesterhármasával 7-3-ra verte a horvát válogatottat. A Kárpáti Farkasok az Okanagan otthonában szaladtak bele egy nagyobb zakóba.

U16

Az I. csoportban az IOGNJA, az Újpesti JA és a Budapest JA hibátlan, a II. csoportban az SZJA vette át a vezetést, a III.-ban az Óbuda az első, de vesztett pontok tekintetében az Egerszegi Titábok és a Szeged is jobban áll, a IV.-ben a KASI, az FTC B és a Szekszárd áll 6-6 ponttal.

U14

A MAC első csapata kikapott az UTE második csapatától, így az újpestiek első csapata áll már egyedüliként az I. csoport élén. A II.-ben a Győr, a III.-ban a MAC B, a IV.-ben a Kaposvár, az V.-ben a Szeged áll 100%-os mérleggel.

Menetrend, tabella, statisztikák:

U21 ? 10 csapat

U18 ? 16 csapat

U16:

I-V. bajnokságok

A1 bajnokság ? 4 csapat
A2 bajnokság ? 9 csapat
B1 bajnokság ? 8 csapat
B2 bajnokság ? 8 csapat

U14:

I-VI. bajnokságok

A1 bajnokság ? 6 csapat
B1 bajnokság ? 8 csapat
B2 bajnokság ? 6 csapat
B3 bajnokság ? 8 csapat

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum