DEAC–Titánok 7-0

   

A debreceniek a hibátlanul védő Antek Tamás vezetésével magabiztos diadalt arattak a székesfehérvári fiatalokkal szemben.

A DEAC-nál pihentették Hetényit, ezúttal Antek kezdett a kapuban, míg Sándor Bence helyett Hári játszott. A Titánok kerete megint sok helyen változott: a csütörtöki meccshez képest nem szerepelt Rétfalvi, Ambrus Gergő, Jábor és Tkacsenko, ellenben Dézsi és Salamon visszatértek, valamint a frissen igazolt Krasnican mellett a cseh harmadosztályból hazatérő Rózsahegyi András is debütált. A debreceniek már a 2. percben megszerezték a vezetést Sági góljával, az első harmad folytatásában pedig Klimek és Spirko emberelőnyben, a két fóros találat között pedig Dalecky 5 az 5 ellen talált be Horváthnak. A második felvonásban már Belomojev állt a vendég vasak között. A 25. percben Almási meglőtte az 5. DEAC-gólt, 10 percre rá pedig Spirko volt eredményes. A harmadik játékrészben Bogesic beállította a végeredményt. Antek Tamás shutouttal zárta a mérkőzést.

A DEAC 7-0-ra nyert, hétfőn a Gyergyói HK-t fogadja. A Titánok legközelebb december 21-én játszanak.

debtit_IMG_1900

fotó: DEAC

Elkeserítő meccs volt a számunkra

   

Nyilatkozatok a DEAC sima sikere után.

Kecskeméti Áron másodedző, DEAC: „Igazán szuper dolog volt, hogy hatvan percen keresztül tudtuk játszani azt a játékot, amit szerettünk volna. Minimális hibáktól eltekintve, 60 percig szuper meccset játszottunk. Mindenképpen kulcs volt, hogy a Fehérvárnak csak egy lövése volt az első harmadban, amit Antek Tomi sikeresen védett. Ez 2-0-s előnynél volt, és ha belövik, visszajöhettek volna a meccsbe, ami után máshogy alakult volna a mérkőzés. Karaktert tudtunk mutatni, kihasználni a helyzeteinket és jó meccset játszani.”

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Elkeserítő mérkőzés volt a számunkra. Csalódott vagyok amiatt, ahogy kezdtük a mérkőzést, mert ez volt az egyik kulcs, Tudtuk, hogy a Debrecen az edzőváltás után nagy energiával áll bele a mérkőzésekbe. A  játéktervünk az első harmadban egyáltalán nem működött, ami miatt kissé ideges vagyok. Voltak olyan játékosok, akik fizikailag itt voltak, de mentálisan nem voltak a helyszínen. Az ellenfél számára 3-0, 4-0, 5-0 után természetesen könnyebb volt bátran játszani egy ilyen elkeseredett játékot mutató csapat ellen. Természetesen nem tudok mindenkit hibáztatni, hiszen voltak olyan játékosok, akik a szívüket-lelküket kitették a pályára.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 324 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Vincze, Vincze.
Antek: 100% (Gönczi)
K
Horváth: 76,5% (Belomojev: 91,7%)
Kloz, Vokla, Dalecky, Turcotte, Novotny
1
Mingazov, Reiter, Krasnican, Lundin, Keceli-Mészáros
Gőz, Klimek, Spirko, Kulesov, Sági
2
Dolinar, Farkas, Nagy, Ambrus Cs., Rózsahegyi
Sándor F., Bogesic, Kozma, Mazzag, Molnár D.
3
Nochta, Szabó P., Csiszer, Dézsi, Szkakodub
Jakabfy, Hári, Berta, Almási
4
Salamon, Kóger, Mayer, Győrffy, Alapi
György József, Kecskeméti Áron
E
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 01:53 DEB Sági Spirko Gőz
2-0 11:08 DEB PP Klimek Spirko Gőz
3-0 13:47 DEB Dalecky Turcotte
4-0 19:46 DEB PP Spirko Sági Dalecky
5-0 24:03 DEB Almási Berta Hári
6-0 34:08 DEB Spirko Sági Kulesov
7-0 42:49 DEB Bogesic Mazzag Molnár D.
53 Kapura lövések száma 15
0 Kiállításpercek 6

Szép gólokat lőtt a DEAC

 

A 7-0-s siker találatai videón.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 18., kedd
ICEHL 18:30 G99AVS TÖRÖLVE
EL 19:00 ETODAB 2-0VÉGE
január 21., péntek
EL 16:00 TITMAC 6-4VÉGE
EL 17:30 GYEBRA 4-0VÉGE
január 22., szombat
MK 14:05 DEBMIS 5-3VÉGE
    • M4 SPORT+
MK 17:15 AVSFTC 5-0VÉGE
    • M4 SPORT+
január 23., vasárnap
MK 14:05 FTCMIS 4-3VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 0-3VÉGE
MK 17:15 AVSDEB 3-4VÉGE
    • M4 SPORT+
január 24., hétfő
EL 18:40 TITDAB 4-0ÉLŐ
január 26., szerda
ICEHL 19:15 AVSZNO 
Partnerünk
Archívum