Kulesov a hét legjobbja az Erste Ligában
A DEAC orosz csatára három gólja mellett négy asszisztot jegyzett.
A debreceni csapat mindhárom múlt heti találkozóját megnyerte, és valamennyi mérkőzésen eredményes volt Vlagyiszlav Kulesov. A 23 éves játékos a ligahonlapon megjelent interjúban azt mondta: azt tették, amit az edző kért, csapatként dolgoztak, jól hajtották végre a taktikát, és karaktert mutattak. A David Musialt váltó György Józsefnél többet játszanak négy sorral, ezáltal gyorsabb, aktívabb és agresszívabb a csapat. A DEAC a Dunaújváros és a DVTK ellen is hátrányból állt fel, utóbbi meccsen ráadásul háromgólosból. Kulesov szerint fontos, hogy az eredménytől függetlenül 60 percig hajtson a csapat.
?Remek játékosról van szó. A szezon eleje óta egy sorban játszunk, és jól teljesítünk. Korábban szerepelt Oroszországban, tud oroszul, így pedig könnyebb a kommunikáció, jobban megértjük egymást? ? mondta sortársáról, a rutinos Rastislav Spirkóról. Saját idényéről úgy vélekedett, hiába szerzett már 17 pontot, nem a mostani a legjobb idénye, célja pedig az, hogy bajnoki aranyhoz és Magyar Kupa-sikerhez segítse a DEAC-ot.