DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák 5-2

   

Máris megvan György József debütáló győzelme: a debreceniek Ribcsik első újvárosi góljai ellenére otthon tartották a három pontot egy fordulatos összecsapáson.

A debreceni kapuban a múlt heti válogatott keretben ott lévő, de meccset végül nem kapó Hetényi Zoltán kezdett, az újvárosiaknál Kovács Dávid Márk – érdekesség, mögé egy mindössze 16 éves, montreali születési kanadai-magyar kapus, Jason Ferreira öltözött be tartaléknak. A friss edzőváltáson átesett csapatok lendületével rajtolt a DEAC, Kovácsnak kellett tartania a gólnélküli döntetlent. Ez a 15. percig sikerült neki: ekkor Bertától ketten sem tudták elvenni a korongot az újvárosi kapu mögött, centerezésére Almási érkezett és vágta be a debreceniek vezető, önmaga szezonbeli első találatát. A harmad végén azonban éppen Berta kiállítása nyomán emberelőnybe került a vendégcsapat, Sándor nem tudta kitakarítani a korongot, helyette a DAB új igazolása, Ribcsik 44 másodperccel a szünet előtt a hosszúra meglőtte első Erste Liga-gólját (a dunaújvárosiaknak négy kapura lövés elegendő volt az egyenlítéshez).

A középső harmad első felében Török és Vokla ütközése után kisebb tömegjelenet alakult ki, eredménye két kiállítás lett mindkét oldalról, majd négy perccel később az exdebreceni Szűcs középre tett korongját vágta be Ribcsik, a fehérorosz légiós így egymaga fordított, megduplázva újvárosi góljai számát. Három perccel a játékrész vége előtt aztán hazai oldalról Mazzag húzta meg a váratlant: okosan passzolta vissza a korongot a mögötte érkező Ságinak, erre sem a vendégvédők, sem a kapus nem számított, a DEAC csatárának már csak be kellett ütnie az üresen maradt rövidbe. A záró periódus elején már ismét a hajdúságiak vezettek, egy újabb centerezésből született gól Turcotte és Novotny koprodukcióban. Három perccel a vége előtt Kulesov emberelőnyben minden kérdést lezárt, miután szép csuklómozdulattal kilőtte a bal felsőt, a legvégén pedig Molnár Dávid üres kapura állította be a végeredményt. A DEAC így Ribcsik duplája dacára fordulatos összecsapáson otthon tartotta a három pontot, azaz máris megvan György József első győzelme a debreceni csapat élén, amely így egyúttal visszavágott a DAB-nak a válogatott szünet előtti fájó rendes játékidős vereségért.

deacdab

fotó: DEAC

Az önbizalmunk még azért nincs a helyén

   

Mestermérleg a DEAC-DAB után.

György József vezetőedző, DEAC: „Négy sorral kezdtük a mérkőzést és két harmadon keresztül négy sorral játszottunk. Nem sikerült még elérnem azt, hogy négy sorral azt a tempót játsszuk, amit szeretnénk, mert megszokta a csapat ezt a háromsoros játékot, és nem voltak ehhez hozzászokva. Kértem őket, hogy próbáljuk meg tartani a tempót, de ezzel azt értük el, hogy a harmadik harmadra át tudtunk állni három sorra, és volt annyi a srácokban, hogy megfordítsuk a meccset. Ebben látom a siker kulcsát. Az önbizalmunk még azért nincs a helyén, néha olyan tétovázás van, amit muszáj lesz kijavítanunk. Ha jönnek a pontok, biztos vagyok benne, hogy az önbizalmunk is a helyére kerül.”

Leo Gudas vezetőedző, Dunaújváros: „A különbség ma a gólokban volt, amíg a DEAC-nak sikerült ötöt szereznie, mi csak kettővel tudtunk válaszolni, ami nem volt elég ma. Úgy gondolom, két nagyon jó harmadot játszottunk, de utána kicsit nyitottabbá vált a védelmünk. Nem volt szerencsénk, volt pár helyzetünk, amit nem tudtunk értékesíteni, míg az ellenfelünk igen.”

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 320 néző. Játékvezetők: Kókai, Kókai, Vincze, Szabó.
Hetényi: 90,0% (Gönczi)
K
Kovács: 93,5% (Ferreira)
Vokla, Kloz, Dalecky, Novotny, Turcotte
1
Pozsár, Bubnov, Török, Szappanos, Kabatajev
Gőz, Klimek, Bartók, Kulesov, Spirko
2
Benke, Bobcek, Ribcsik, Szűcs, Németh P.
Sándor F., Bogesic, Kozma, Mazzag, Sági
3
Szécsi, Erdély, Somogyi, Lőczi, Németh Á.
Jakabfy, Berta, Almási, Molnár
4
Druja, Tamás, Pinczés O., Marosi, Gebei
György József, Kecskeméti Áron
E
Gudas Leo, Lichanec Peter
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 14:04 DEB Almási Berta Gőz
1-1 19:16 DAB PP Ribcsik Szűcs Bobcek
1-2 29:30 DAB Ribcsik Németh P. Szűcs
2-2 37:13 DEB Sági Mazzag Kozma
3-2 42:50 DEB Novotny Turcotte Dalecky
4-2 56:56 DEB PP Kulesov Spirko Sági
5-2 59:45 DEB EN Molnár Spirko Kulesov
62 Kapura lövések száma 20
12 Kiállításpercek 8

Sági svájci figurából egyenlített

 

A DEAC–DAB találatai videón.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 2-0VÉGE
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 2-0VÉGE
    • SPORT 1
április 23., kedd
VÁL 19:30 ITAHUN 5-6VÉGE
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 1-2 BVÉGE
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 2-3 BVÉGE
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 2-1VÉGE
április 28., vasárnap
VB 12:30 KORSLO 4-2VÉGE
VB 16:00 HUNJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 ROMITA 1-6VÉGE
április 30., kedd
VB 12:30 SLOROM 6-1VÉGE
VB 16:00 HUNKOR 6-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAJPN 4-3 HVÉGE
    • SPORT 1
május 1., szerda
VB 12:30 HUNROM 1-2VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 JPNKOR 4-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:30 SLOITA 2-0VÉGE
    • SPORT 2
május 3., péntek
VB 12:30 KORROM 2-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:00 SLOJPN 3-1VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 HUNITA 3-2 HVÉGE
    • SPORT 1
május 4., szombat
VB 12:30 ROMJPN 4-2VÉGE
VB 16:00 ITAKOR 8-1VÉGE
VB 19:30 HUNSLO 2-1VÉGE
    • SPORT 2
május 7., kedd
VÁL 19:00 HUNCAN ÉLŐ
    • Duna World/M4 Sport+
Partnerünk
Archívum