DEAC–Gyergyói HK 4-6
A gyergyószentmiklósiak a mérkőzés közepén 22 másodperc alatt 3 gólt szerezve fordítottak, aminek köszönhetően győztek.
A debrecenieknél Szmirnov helyett ezúttal Jabakfy szerepelt a negyedik sorban. A Gyergyói HK-nál Péter Zsolt nem játszott, míg Császár és Tranca lehetőséget kapott. A DEAC az 5. percben megszerezte a vezetést, miután Kulesov kapu elé betett korongját Gőz közelről gólra váltotta. Nem sokkal később Novotny elhozott egy bulit, amit követően Sándor hatalmas gólt vert Rinne kapujába. A 15. percben Orban passzából Bodo szépített emberelőnyben. A debreceni válasz szintén 5 a 4 ellen jött, a második felvonás elején Hári húzta be közelről a korongot 5 a 4 elleni játék során. A 29. percben 11 másodperc alatt kétszer is betalált Orban, amivel villámgyorsan egyenlített a GYHK, sőt újabb 11 másodperccel később Bodo lövése is túljutott Hetényin, így már a vendégek vezettek. A harmadik harmad elején a DEAC kivédekezett egy kettős emberhátrányt. A 49. percben gyorsan villantak kettőt a gyergyóiak, 11 másodperc eltéréssel Császár és Vincze talált be a hazai kapuba. A 6-4-es végeredményt Kozma állította be 4 másodperccel a vége előtt.
fotó: DEAC
Nem szálltunk le a buszról, de utána felébredtünk
Így látták az edzők a DEAC és a GYHK meccsét.
Kecskeméti Áron másodedző, DEAC: „Nagyon szomorú azt elfogadni, ha van egy olyan csapatod, amely a meccs feléig így tudott játszani – hiszen az az egy kapott gól valamennyire egy kisebb hibából történt –, utána kaptunk pár buta gólt, és úgy néz ki, ezt nem tudtuk megoldani fejben. Azt meg kell tanulnunk kezelni, ha bármi ilyen történik, akkor vissza kell jönnünk a meccsbe, és nem szabad elveszítenünk a kontrollt. A harmadik gól után úgy éreztem, mintha összedőlt volna a ház, és nem tudtuk volna magunkat összekaparni belőle.
Szilassy Zoltán vezetőedző, Gyergyói HK: „Ez a 22 másodperc rendben volt, azzal nem fogok vitatkozni. Az eleje nem tetszett, nem szálltunk le a buszról – pedig időben, jól érkeztünk -, lehet azért, mert ma nem korcsolyáztunk reggel. Utána viszont felébredtünk, és főleg fizikálisan kerekedtünk az ellenfél felé. Ahogy telt az idő, egyre jobban kinyílt az ollónak ez a fajtája, és ezáltal nagyon sok jó dolgot tudtunk a koronggal csinálni. A rossz, lassú és defenzív kezdésünket is túl tudtuk élni, egyrészt azért, mert egyre többet tudtunk Zoli kapuja előtt lenni, kevesebbet a miénk előtt, illetve ahogy nőtt a sebességünk, az agresszióink is ezzel párhuzamosan nőtt.”
Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 275 néző. Játékvezetők: Korbuly, Korbuly, Kocsány, Muzsik. |
Hetényi: 87,2% (Gönczi) | K |
Rinne: 90,2% (Demeter) |
Sándor F., Vokla, Sági, Novotny, Turcotte | 1 |
Haaranen, Kozma Zs., Bodó, Orban, Császár |
Gőz, Klimek, Hári, Kulesov, Spirko | 2 |
Fejes, Saari, Sárpátki, Vincze P., Tranca |
Berta, Bogesic, Kozma F., Mazzag, Molnár | 3 |
Györfy, Ferencz Csibi, Silló, Szigeti, Bíró |
Almási, Jakabfy | 4 |
Lázár, Todor, Benedek, Vincze G., Sándor-Székely |
Musial David, Kecskeméti Áron | E |
Szilassy Zoltán, Góga Attila |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 04:30 | DEB | Gőz | Kulesov | Spirko | |
2-0 | 07:49 | DEB | Sándor F. | Novotny | ||
2-1 | 14:52 | GYE | PP | Bodó | Orban | |
3-1 | 23:04 | DEB | PP | Hári | Kulesov | Sági |
3-2 | 28:03 | GYE | Orban | Császár | ||
3-3 | 28:14 | GYE | Orban | |||
3-4 | 28:25 | GYE | Bodó | Császár | Ferencz Csibi | |
3-5 | 48:23 | GYE | Császár | Bodó | Kozma Zs. | |
3-6 | 48:34 | GYE | Vincze P. | Sárpátki | Saari | |
4-6 | 59:56 | DEB | Kozma F. | Vokla |
41 | Kapura lövések száma | 47 |
12 | Kiállításpercek | 10 |
Így lőtt 22 másodperc alatt 3 gólt a GYHK
A DEAC–Gyergyói HK meccs találatai 6 percben.
További cikkek
- Travis Ewanyk elhagyja az UTE-t
- Tóth Gergely visszatér a szülővárosába
- Pozsgai Tamás a tizedik budapesti szezonjára készülhet
- Tóth Gergő a hetedik ferencvárosi szezonjába vág bele
- Szeles Martin továbbra is a DEAC-ban
- Szilassy ősztől nem vezetőedző lesz, hanem az ICEHL-re készíti fel a GYHK-t
- Praták lesz Vosvrda váltótársa
- Nagy Gergő távozik az FTC-Telekomtól
- Mihalik András nem hagyja el a nevelőegyesületét