Titánok–UTE 4-3

   

A székesfehérvári fiatalok egy újpestiek elleni szétlövéses sikerrel szerezték meg idei első Erste ligás pontjaikat.

Alaposan bekezdtek az újpestiek, alig pár másodperc elteltével Szeles védett hatalmasat. A fölény emberelőnyt kamatozott, ezt üggyel-bajjal kivédekezték a Titánok. Egyenlő létszámban sem változott a játék képe, Benkék letáboroztak a hazai harmadban. A 6. percben jött is a gól, Kiss Dániel kék vonalas lövése a kapuvasról vágódott a hálóba (0-1). Első akciójából kis híján egyenlített a farmcsapat. Előbb Szabó Csaba vette célba a kaput, a kipattanóra a debütáló Győrffy Szilárd érkezett, egyikük sem ért célt. Az egyre bátrabbá váló fehérváriak első emberelőnyükből kiegyenlítettek: a 10. percben Parragi keresztpasszát Ambrus küldte a kapuba (1-1). A hajrában a speciális egységeké lett a főszerep. A fehérvári emberelőny pillanatok alatt hátránnyá változott, majd egy újabb kiállítás után 3 a 3 ellen folytatódott a csata. Ambrus visszatért a büntetőpadról és 4 a 3-ban hatalmas góllal fordított (2-1).

A szünet után azonnal kiegyenlített az UTE, Németh Attila kanyarodott a kapu elé, nem támadták kellő eréllyel, könnyedén csúsztatott a kapuba (2-2). Fokozták a nyomást a vendégek, kitartott a fehérvári védelem. A speciális játékhelyzetek jól mentek a hazaiaknak: a 26. percben 4 a 4 ellen Keceli-Mészáros passzát Reiter bombázta a hálóba (3-2). A harmad felénél a kapu mögül visszatett korongot Phil Kiss tűzte rá közelről, Szeles védett hatalmasat. A Titánok óriási lelkesedéssel harcoltak, eltüntették a tudáskülönbséget, kiegyenlített játék folyt a jégen. A hajrára ismét feljebb kapcsoltak Benkék. Körbelőtték Szeles kapuját, kiharcoltak egy emberelőnyt, betalálni viszont nem tudtak. 40 perc után hiába volt 26-10 a kapura lövési mutató a fővárosiaknak, meglepetésre a fehérvári farmcsapat vezetett.

A záró harmad elején nem jött a menetrend szerinti újpesti gól, Reiterék jól őrizték előnyüket. Coatta kisbüntetésekor Parragi közel járt a negyedikhez, Márkus Levente védett hatalmasat. Fogytak a percek, kezdeményezőbb volt az UTE, de sok volt a pontatlanság a játékukban. A Titánok rengeteget korcsolyázva, sokat blokkolva tették a dolgukat, mikor kellett, Szeles is a helyén volt. Az utolsó 10 perchez érve még mindig 3-2-t mutatott az eredményjelző. A hajrát nagyon megnyomták a lila-fehérek, öt az ötben is felálltak. Szeles az 55. percig tartotta csapatát, Kiss Dániel kapáslövése ellen már tehetetlen volt (3-3). A hátralevő időben újabb találat nem esett, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban 3 a 3 ellen küzdöttek tovább a csapatok. Jago ziccerét Szeles védte, a másik oldalon Ambrus Csongor bombáját Márkus tolta oldalra. Több helyzetük volt a vendégeknek, betalálni viszont nem tudtak, büntetők döntöttek a bónuszpont sorsáról. Egy-egy találat után az ötödik körben Reiter döntött. A fehérváriak kapitánya az utolsó pillanatig kivárt, majd éles szögből a hálóba helyezett (4-3). A Titánok óriási meglepetést okozva legyőzték a dobogós UTE-t, ezzel megszerezve első pontjaikat az idei bajnokságban.

titute-SAE_1642

fotó: Titáno

Azt hiszem, hogy jó leckét kaptunk

   

Mestermérleg a Titánok és az UTE találkozója után.

Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Nagy megkönnyebbülés, hogy végre sikerült győzni, mivel a srácok már tíz hete nagyon keményen eddzenek. Tovább kell vinnünk a jó dolgokat ebből a győzelemből és menni tovább, dolgozni serényen. Voltak meccsek, amikor jól mentünk és mégsem jött az eredmény, így azt gondolom, hogy már kijárt nekünk a pontszerzés. Említettem már a szerencsét ebben a szezonban, hogy ki kell érdemelni, és szerintem ma megdolgoztunk érte. Több vasat is lőtt az UTE, de szerencsénk volt, védtük a kapu előtti területet és jól használtuk ki a helyzeteinket. Nagyon örülök a srácoknak, akik úgy ünnepelnek az öltözőben, mintha bajnokságot nyertünk volna. Lenyűgöző!”

Virág Csaba vezetőedző, UTE: „Hiába szerettünk volna jól beleállni a mérkőzésbe, ez nem sikerült. Cseréről cserére szenvedtünk az első 40 percben. Ha a harmadik harmadban sikerül megfordítani a szériát, még a hoki istenek sem állnak mellénk, kifelé pattan a vasról például. Azt kaptuk, amit érdemeltünk. Nem szerettünk volna így játszani, nagyon sokat hibáztunk. A fiatal csapat nagyon jól kontrázott és megragadta az adódó alkalmakat. Sajnálom, hogy itt hagytunk pontokat, de azt hiszem, hogy jó leckét kaptunk ma.”

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2021. okt. 14., csütörtök.
Szeles: 93,2% (Belomojev)
K
Márkus: 75,0% (Rajna)
Hercsel, Reiter, Németh K., Lundin, Keceli-Mészáros
1
Balázsi, Stadel, Coatta, Kovács A., Kiss Patrik
Dolinar, Farkas, Dézsi, Ambrus Cs., Fekete
2
Jago, Gáspár, Németh A., Suter, Benk
Tkacsenko, Molnár G., Szabó Cs., Győrffy, Jábor
3
Kiss D., Kiss Phil, Nemes, Kovács S., Balogh
Kóger, Kucsma, Csiszer, Parragi, Mayer
4
Nejezchleb, Csergő, Simon
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel
E
Virág Csaba, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:06 UTE Kiss D.
1-1 09:58 TIT PP Ambrus Cs. Dézsi Parragi
2-1 18:42 TIT PP Ambrus Cs. Reiter
2-2 20:36 UTE Németh A. Stadel
3-2 25.37 TIT Reiter Keceli-Mészáros Ambrus Cs.
3-3 54:53 UTE Kiss D. Benk Kiss Phil
4-3 65:00 TIT GWS Reiter
16 Kapura lövések száma 44
10 Kiállításpercek 12

Kiss Dániel csilingelős gólt szerzett

 

A Titánok–UTE mérkőzés több mint 7 percben.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 30., kedd
MK 18:00 MISMAC 1-2VÉGE
MK 18:30 FTCUTE TÖRÖLVE
december 2., csütörtök
EL 17:00 TITGYE 2-5VÉGE
EL 18:00 UTESCC 3-2VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 5-1VÉGE
december 3., péntek
EL 17:00 MACBRA 5-1VÉGE
EL 18:30 DEBTIT 7-0VÉGE
EL 19:00 ETOSCC 3-6VÉGE
ICEHL 19:15 AVSZNO 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
december 4., szombat
EL 14:15 DABMAC 
EL 17:00 MISGYE 
EL 18:30 UTEFTC 
december 5., vasárnap
EL 14:15 ETOBRA 
ICEHL 17:30 LNZAVS 
EL 18:00 DABSCC 
december 6., hétfő
KHL 17:30 DMOCSZ 
    • SPORT 2
EL 18:00 DEBGYE 
EL 18:00 UTEBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
december 7., kedd
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum