Továbbjutott a Salzburg és a Bolzano a BL-ben

 

A dél-tiroliaknak egy túlórás vereség is elég volt ahhoz, hogy 2 fordulóval a vége előtt bebiztosítsák nyolcaddöntős helyüket.

Szombaton és vasárnap játszották a Bajnokok Ligája G és H csoportjainak 4. fordulóját. A Klagenfurt a Rouen elleni első mérkőzésén csak túlórában tudott nyerni hazai jégen, ám idegenben sokkal simább sikernek örülhetett: 4-0-ra verte a francia csapatot, Sebastian Dahm 21 védéssel ért el shutoutot. A G jelű kvartett másik mérkőzésén a dán Rungsted hosszabbításban verte 3-2-re a Donbasszt, így mindkét csapat 5-5 ponttal várja a folytatást. Itt a Klagenfurt továbbjutása matematikailag még nem biztos, ám ha valamelyik októberi meccsen pontot vesz el a Donbassztól, ott lesz a nyolcaddöntőben. A H csoport továbbjutást érő helyei ugyanakkor már elkeltek. A Red Bull Salzburg továbbra is százszázalékos, ezúttal 6-1-re győzte le a lengyel Jastrzebiét, így 12 pontjával vezeti. A Bolzano ugyan már nem veretlen, mivel hazai jégen 2-1-re alulmaradt büntetőkkel a norvég Frisk Asker ellen, de az így elért 9 pontja is elég a továbbjutáshoz, miután a norvégok csak 2 pontig jutottak. A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulóját október 5-én és 6-án játsszák.

Sorsolás
Tabella

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 11., szombat
SZK 17:15 DEBFTC 2-6VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 12., vasárnap
KHL 09:00 AMRDMO 
    • SPORT 2
FEL 18:00 LVCUTE 3-5VÉGE
FEL 19:00 OLLMAC 8-2VÉGE
szeptember 14., kedd
FEL 18:00 NZÁAVS 2-4VÉGE
szeptember 17., péntek
EL 17:30 BRAUTE 1-2 HVÉGE
EL 17:30 GYEDAB 10-4VÉGE
EL 17:30 SCCTIT 6-1VÉGE
EL 18:00 MISETO 5-2VÉGE
EL 19:00 MACDEB 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 5-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
szeptember 18., szombat
EL 17:30 BRADAB 
EL 17:30 GYETIT 
EL 17:30 SCCUTE 
ICEHL 17:30 AVSVAP 
    • DIGI SPORT 2
szeptember 19., vasárnap
EL 16:30 FTCETO 
EL 17:00 MISMAC 
    • M4 SPORT+
szeptember 20., hétfő
EL 17:30 BRATIT 
EL 17:30 GYEUTE 
EL 17:30 SCCDAB 
Partnerünk
Archívum